(Mintegy ötven éve várja e két vers – napvilágra jöttét. Gosztola Gábor a hatvanas-hetvenes évek „elveszett nemzedéké”-hez tartozó képzőművész-költő, aki versműveiben Kassák és Balaskó Jenő avantgárd formai hagyományait folytatja. Az alkotó megírta a verseket, aztán a közlésükkel – s kötetnyi hozzá hasonlóéval – eddig nem törődött, átadta magát évtizedekre a képzőművészetnek. 1999-ben az ő művészi koncepciója alakította ki a Napút arculatát; amit az olvasó kezében forgathat, lapozhat – teljességgel őt dicséri. Nem változtattunk rajta, szeretjük. 2013-ban Beköttetett az elménk címmel a Napkút Kiadó gyűjtötte egybe hajdanvolt versei s rajzai jelentős gazdagságát. – Sz. Gy.)
INDULÓ
Bevégezhetnéd már
te magad is a véget
épp ahogy
hagyhatod rohadni ezt az egészet
vesztesebb nem leszel
ami az indulásnál
nyertesebb úgy leszel
láthatod ami rád vár…
Ekkorát
tudok egyedül
épp ekkorát csak
fogd a végét…
mert lelkesedésem lassan
már elül
hajlandóságom nem elég még
nem elég férfias
a vágyam
ha jut időm aludni
hányan maradnak ki
„hazátlan milyen ágyra buktam” nem érdekel…
Ha kell, ha kell
Te hallgasd
mit énekel a MÉLYSÉG
lábad, hogy alhass
nem remegett még elég rég -?-
fejed, hogy tied
ha elhiszed
Szavam a börtön
oltalom
kezed a párnám
míg alhatom vendégségben
jóhiszemű igényjogosult
Talán még reggel fölébredek
kérlek ne érezd zaklatásnak
ha már csak benned létezem
ha már csak voltam amit vártak
Talán még leszünk pár jelen
pár múlttá tűnni szánt helyen
amíg helyünkre ideállnak
akik mind jobb jövőt csinálnak
Ennyi esély alatt
belőled mekkora Hús
belőlem mekkora Sóhaj
lelkesedésem túlsó végét
utolérte hamar a bánat
felejteni míg szoktuk a vágyat,
kiürült belőlünk a cél s a jelen
Nem hívnálak már felelőtlen
felizzok érted tiszta vágyban
előre kimosnám gatyámat
te légy – Halálom- boldog ágyam -!-
FÜST
„…visszautasítom alkudat és az ő türelmi tébolyát
és a tolongás állva a fül árnyékában
meglátja egyszer a fal fehérén
kibuggyanni a kiáltás beleit feledhetetlen.”
A. Césaire
mi ez a máz ? Szép MESE!
ki ette holnapi kenyerünk ?
vadcsapás örökös panaszaink kimoshatatlan négyszögében
(csak a vizsgáztatók parádés lelke fehér)
alamizsnáért vonulnak árván csordák az ünnepi masnikon
bizonyítvány lehetne reményük
húrok rokkant gerinceken egy lajstrom dallamai
idekint beborítjuk – beborítjuk egymást szálanként becsapjuk
a várvavárt mielőtt megkondul – tudjuk kívülről már elveszíthető
új hangzatok szokott szólamokban (lám összetaposták táncdobjaink)
mi ez a máz – ! -uram ! ön! aki csókos testvérem színeire vérzik -!_
– tudtam szól: itatás habokban – „micsoda ész !… micsoda szem…”
Hatalmas Hamu Szétszórt Varázsa „kérem lehetne sofőr csak a fejet kell
kicsikét feljebb csak az orrot jobban – micsoda perspektíva!
ön előtt így tiszta az ég” – csak a bőröm valahogy másként –
– tudtam szól: itatás habokban –
(régóta össszetéveszti nászát és hajnalát)
hisztérikus klarinétszó dögrovásra szánt vonalak mögött
még érzik a hajnali ködben bársonyölés zuhanunk az éjszaka végén
a félénk gályákat már megcsutakolták
ostyaszagú torok alagútján indul a közlekedés
a reggeli tüskék orgonafürt csapatunkba döfődnek (köszönésül)
hegedűdre aludtejszagot böffen a hurkakövér
ne dicsérd felelőtlen (ölelnivaló de) messzi dereng az a dézsa
nézz hátra kísér volt szobatársad
sok a dolga már nem idomítja az ostorokat -!-
zsebemben gyanús kávéházak
a gyaluforgács bókokon rokon korhelyek készülődnek
csókoltunk nékik sok szivart fínom esztendős házakig
felkeresni ott lehetetlen
hogy ne volna mégis látható táj nyugdíjazott útszegélyen
nádfödeles-bizonyíték görögdinnye-famíliában
– szándékoztunk visszaperelni tagadhatatlan-folytató
karvalyok fehér gyászruháink (a névsorokról elmaradt)
csodálkozók pengős gebének beköszöntött kimenthetetlen
szemünkbe nézett és beszéltünk párbajoztuk az ablakát –
„lehetetlen nem észrevenni” cipőinken az út jelét
titkolózok csordája sérti a fűrészporos padokat
őrangyalunk esőt bogyózik mindent gondosan jegyzetel
pávatollal a végbelében dicsőség kísér ránktapad
még hitték elaludtunk csengőt létesített öregasszony hetilapját
(vén primadonna) bizonyisten rétivarázsló
repkedő kicsi szoknyasütötték
lekívánkozik odagörbül a feszület alá –
leborítva régi porköpönyeggel
futkosnak alattunk e korhelycomb-viselők
hol képzeletünkben
asszonyok akaszkodnak lovak elé vigasztaló buboréknak
-!- gyöngyvízű szeretők közeleg a csodamén -!-
eltakarodtak az égről a szoknyafelhők
belepték a háztetőn az éjszakai foltokat
cinegék csőrében az útonjárók csillaga
rejtelmes idegen fényezi a vándort
meghirdették boldogságunk szemeink tartjuk csak lekötve
füleink tartjuk csak befogva veronikakendő úszik a fényben
veronikakendő úszik a fényben
sziréna visít megbolydulnak a bábutárak
hamukék grófok hintenek asszonyokat
ősz eseményseprő tört hegedűbe csomagolja veséit
és régi románcot osztogat egykedvű zsebórán a dajka
csörgősipkával zsebeinkben a kapu előtt senki nem öregszik
zsalugáter pöfög ott az üstön szüreteknek odatéved illata
Füst Áll egyenesen látóhatár nélkül
Illusztráció: a szerző grafikái
