Úgy borulok eléd, ahogy megszülettem.
A fájdalom örök.
Márványfényűvé lett testem
kővé-vált lelkem fonatai fölött.
Kihasított magának az élet.
Vésőjét fogta teremtőm keze,
s talán hibátlant alkothatott volna,
ha lelket nem lehel bele:
és a fájdalom örök.
Minden más elenyészik bordáim mögött,
hol egykor eleven hús lüktetett,
de darabokban tépték ki onnan,
s maradéka már nem akar új életet.
Úgy borulok eléd, ahogy megszülettem.
Születés és halál között ördögiek a körök.
Csak egy a biztos:
a fájdalom örök.
Illusztráció: Auguste Rodin Danaida c. szobra
