Fönt a madár, ki röptével az eget
egy végső vonallal áthúzza.
Sötét tintában süllyedő határ:
szűnettetik a föld – már
karcolt üresség –, mintha volna-lenne
csak homok, bamba sár.
A madár élesre fenve fönt kering,
a lentet begyébe fölfele húzza,
ring a búza, fekete búza ring,
szűnik és meghal a sértett ég megint.
A madár visszaint a zokogó égnek,
szárnya alatt régvolt horizontok égnek.
Van-e, ki azt a madarat elriasztja,
az eget az égnek visszaadja,
van bátorsága mindenek fiát mesélni.
Megélni kedvesebb bibliát.
Van?
Illusztráció: Bernáth Aurél Tél c. festménye (1929)
