Arany tákol ember-szintig
feszül a szó feszül az ing
terebélyes a lét megint
a stressz ma is folyton regnál
csend szájából lóg a versnyál
szorgos rímpuli matat itt
nyalja az emlék roncsait
véd az ész-zakó de meddig
mert egyszer minden kifeslik
ráborul a belső tájra
a gének vad csikorgása
nem barátok jönnek senkik
s a fény nyakát mind elmetszik
de van élet bennem mindig
Arany tákol ember-szintig
A szavak detektorával
jelenünk vonalrendszerét
lazán olvassa a líra
a szavak detektorával
a vers bármit megfejt itt ma
Európa vékony blúzán
vírus káosz mind átdereng
itt ettől ott meg amaztól
lázasodnak az emberek
van aki stresszt hány van ki jajt
de nem a világ mérgezett
hanem a lenyelt káosztól
öklendeznek az énekek
Az édeni paraszt
morog a magány
dorombol a csend
cica-kottából
gyakorol a kedd
szőrös a sötét
lombos a farka
előlünk a jót
sokszor takarja
álmok élével
metszem a stressz-gazt
s Veled termesztek
édeni igazt
