*
Évtizedek egyetlen elbeszélése
mint az ARANYLÁZÁLOM könyvem kulcsa
Űrhajótörés
Otthontalan ki nem lel
magában otthont
mert nem suttog vissza enszava
– ki másba költözött át –
mégis a testét cipeli.
Ez a keresztje.
Másnak adta kölcsön
nem kapta vissza a szavát
– most már nem neki szól.
Aki hontalan
mert echója oda
mert visszhangja az ablakon kiszállt
– tárva feledte a szentlélek előtt –
fülel csak magában
nem hallja szárnya suhogását
és mindegyre szabad.
1983.
Űrhajósének
——-EZT elhagyhatod,
mégsem menekülhetsz,
mert ez nem hagy el.
——-EZ itthon van,
mégha jól sem vagy tőle.
——-EZ „a hely szelleme”,
a helybéli gravitáció.
——-EZ nem vonz,
ő sem tehet róla.
Menj világgá.
Mindenütt vonz valami.
Magáévá tesz, vagy vonszol,
vagy bírát nevel belőled.
De
——-EZ mindenütt marad,
és
——-EZ az, ami mindenütt taszít,
mert a gravitáció legyőzése
mindig messzébb esik a földtől:
——-EZ az, ami az űrhajóst
mindenütt teszi.
1985.
Profán
Csak aludnék
mint aki futtában
a szívét ejtette ki.
A költők érzésbankárok
és én tönkrement bankár vagyok.
Aki önbírálata siralomházában
évtizedeket élt
az mind közelébb engedte magához
az Ítélet Napját
és a végrehajtó erőt.
Nem vagyok egyetlen
aki átesett halálán
mert jól tudta nem a költészet győz.
De legtöbbet a nyertes veszíthet
mert semmi oka a harcra
övé már csak a gyáva kegyelemdöfés.
Rettentő nyűge a holtnak
hogy újra lelkesednie kell
és másra tápászkodni mint amiért megholt.
S dalolni hogy „meghalt a cselszövő”
aki rémületre öntestében bujkál
és úgy lopódzik át léte minden percén
mintha vasúti átjáró lenne
ahol az örökké rossz fénysorompó
örökké pirosat mutat
amikor sem e pillanatban
de örökké sem jön a vonat.
A cselt csupa csavarásból szövik
és hiábák pestise a cselszövő nyakán.
Orvos legyen ki megállítja
a soha-megérkezés vonatát!
Ám az igazságon most és mindörökké
csak röhögni illik
mint a világ kitárt sliccén.
1991.
A szöveg
Minden ember szövegdarab
az emberiségből.
A háború a szövegíró
kínlódása.
Mindenki hamarabb megért
mint alkot egy értelmes mondatot.
Mindenki mindenki mindenki.
Az Írás: növekedésbe fogott cseppkő.
1993.
Perszóna
1.
Másfelé nyugszik a Nap
másfelől kél
mint amit bárki gondolni képes
– körhagyó és tengelyhagyó a rendhagyó.
Valamiből mindig kimegy
határozottan hagy el
valamerre bármennyi szabályt
csak irányt nem veszít.
Elhagy a Föld rendet
– kört és tengelyt egyaránt –
elhagy a Föld engem
és el ha más a szokása
elhagyja saját forgását is
mint bármelyikünk lép ki porhüvelyéből.
Mindenhagyón távozik a lélek
mégsem veszít irányt
mert az van csak
célja nincs.
Az „előre” a tengelyiránt.
Ottan fordul egy kocka
annak aki értelmet nyer.
2.
Ígyen vándorol a lélek
más-másból buggyan a megszólítás
– elpártolását követi.
Ökörnyálként olvad egy szájból
az arcodon gabalygó írás.
Ő vezet rá jelek rovására
s hogy az élet – jel:
földben kígyózik hűlt maradása
ahol farkával írást celebrál.
3.
Lazíts.
A tárgyból nem sajtolsz ki már lelket
mert a tárgyat a lélek lökte ki magából.
Jelentés a lélek
hírt ad csak magáról
– nincsen arca és maszkja a hírvivő.
1994.
A semmi hatalma
Előhang:
„…a jelentések működése/rendszere
úgy értelmezhető, mint a lelkiismeret tere.”
—————————–(Zsilka János)
Mikor csakis a semmire gondolok
„mindig, meg-megállva”
mert nem jut eszembe az élet
– hiába feszeget kibúvókat a meddő próbálkozás
vagy a paródiája –
megszáll egy hang:
„Zéró nem egyik lecsúszott számjegy
mert Zérót számnevek nem foglalkoztatják
Zéró nem juthat egyről kettőre.
Számoszlopnak talpalávaló a Kozmosz
a végtelenben megvetett láb oda húz
kisemmizett maga a Mindenség.”
Legyen tehát béke és bizonylat
ruhapénz és tartós úti-elszámolás
szabadság-, egyenlőség-, testvériséggel.
Titkosírás legyen az összes szalmaszál
és rászorultság neve legyen a Nulla:
a kamatmentes kozmikus hitel.
Utóhang:
Ha rend van a világon, minden egyszerű vagy lehetetlen.
Csoda csak az, ha minden egyszerű és Semmi se lehetetlen.
1999.
