*Augusztus 15., a magyar légierő napja. A repülők védőszentje: Mária
(Fotók: szerzői melléklet, Mázik Erna felvételeivel)
*
Repülők, útvonalak
A világ először vadon,
majd térképek
készülnek,
merőkanalat
adnak a gyerek
kezébe is,
dobolja ki
vele a jövő ütemét,
egyenesül az út,
feltárulnak a
hóbuckák,
istállóban nevelik az
állatot, a halban
megül a horog,
ablakból eltűnik a
lágyabb hajlat, az
üveg keménysége
még erősen
tartja magát,
repülők szálló
bogarai
ejtenek rá hangokat,
s azon köröznek,
donognak tovább;
városok élei karcolnak
felhőt, embert,
az előbbi sokáig bírja,
az utóbbi roskad;
a halálba
törődne már bele.
Drónok szeme
A drónok szeme
távolabbra lát az
emberénél,
a húsig lát,
a forrás köldökéig,
ahonnan útjára
eresztette a föld,
látja felhők
szilárd magvait,
madarak kétségbeesett
kapaszkodását,
ember botlásának
kanyargós nyomait,
a kövekbe szorult életet,
magas épületek
lecsüngő izmait,
hártyáit az egyenesre
kalapált fegyvereknek,
de nem látja nyüzsgő
életét,
volt-elevenségét a
partszélre dobált
tetemeknek…
Reggel, repülőhang
Reggel van, falatnyi reggel,
a csapban a víz még
alig csörgedezik,
az erkélyen a virág
szunnyad,
szirmaiból még
nem rázta ki álmát,
az utcákon a csend
forgolódik,
zaj homálylik már
a tövében,
járművek zaja ez…
repülők repesztik
a nyugvó levegőt,
macska félretett
egerét félti,
a kutya az új
szagokat rendezi,
a benzingőz lassan
azokat is beborítja,
az ember az éjszakát
helyreigazítja,
párnáját a polcokra
teszi, ásítását a
számítógép
egere mellé rakja,
dokkolja azt,
amit lehet,
munkássá változik…
s ha macskaként
dolgozik, magába
lapátolja az
egeret.
Célpont, repülő denevér
A katona a célpontokkal játszik,
az ott ház, az ott állat,
az meg az ember;
fegyverét ő egyenesen
tartja, mindig
középre lő,
házon az üvegbe,
nyüszítő állatnak a
torkába céloz;
emberben a
szív száz pontot ér,
de csak addig,
amíg vetélytársa
nem akad:
egy éhes, a felhőket
repülve megszaggató
denevér;
a sirály szárnyait nyitja,
gondolataimba
még belefér,
hófehér peremkövek
közé száll,
hegy-völgyet
szárnya beterít.
Hazamenni, repülők horizontja
Hazamenni, rálépni a
földre, ahol nyelveden
szólnak dallamok,
a fák ideje égig ér,
a leveleken az
akarás napja ragyog,
ha vékony a száruk,
akkor is felfelé
igyekeznek;
mehetnek,
itthon vannak,
a föld is segíti
őket útjukon,
fent meg repülők
vigyázzák őket.
Repülők, Mária
Oltalom… fentről borít ránk
égi kupolát, szárnyukkal
tartják a repülők,
nézzétek, Mária
két karjában ismét
teremtődik a világ,
s ha szóltak korábban,
elhallgatnak a
pusztító fegyverek;
mély résekbe esik
hallgatásuk,
majd fémmadár
villan elő,
felhőt, földet
egyben lát,
pilótája a teremtő
krónika része,
óvón őrzi a
békés csendeket,
s teszi ezt, amíg
van rá módja.
*
Illusztráció: Eric Sloane, 1937
