Ásatás végi naplójegyzet
Kihantolt vázak csöndje ringat
az alkony alvadt vérbe hűl
méregzöld árnyban a pléhkrisztus
harmattá oszlik elmerül
földhányás csúcsán az ásónyél
szikár sámánná lép elő
koponyák csont-buborékjában
pogány emlékek köde nő
fölém hajdani ég csillagzik
csontokra hús és bőr feszül
legelőkről s csapzott hírekről
vitáz a falu tűz körül
*
Emlékezés egy útszéli bodzabokorra
Gyalog érkezett a
prehisztorikumból
gyönyörködve nézte
*****az árok
hogy lengnek az alkony
gyér forgalmától a
galaxis alakú
*****virágok
tördeltük csavargók
a bodzaágakat
hajunkat virágpor
omló aranyfüstje
*****járta át
s csillagzó csokrokkal
űzött haza minket
a kamasz-lendület
s a harmat-hűvösre
*****hűlt világ
mögöttünk a bokor
feldúlt űrét pára
és ősidők álma
*****szállta meg
s a maradék szirmok
derengve őrizték
hajnalig a fényt s az
*****életet
*
Köztes térben
Derül-e nyugatról
derül-e keletről?
– nézem a két égtáj
közé szorultan
Moccanatlan az ég
míg itt lenn semmibe
hanyatlik a múltam
Kamasz-ösvényemet
tiltó táblák lepik
ízekre osztódik
Rétemen rideg shop
unt reklámja tolja
arcomba a bóvlit
Ahol gyöngyvirágos
tölgyesem fényei
véremig hatoltak
most betondobozok
mértanába szorult
lelkek pislákolnak
Sláger-hulladékba
fúl valahány ünnep
Derül-e nyugatról
derül-e keletről?
Igazából csak
belülről derülhet
*
*
Illusztráció: L. Self
