Levél öcsémhez
Akárhol vagy is, szia, János!
Ma is majdnem felhívtalak
épp oly váratlanul, ahogy Te szoktál,
amikor eszedbe jutott valami,
és én éppen kapóra jöttem,
de a kezem megállt
a billentyűk felett:
megint kiment a fejemből,
hogy akárhol vagy is,
ott bizonyosan nincs térerő,
mert az egy másik dimenzió.
Gondoltam, meglátogathatnálak
a műtermedben, ahol akkor is festesz,
amikor éppen nem,
de mindketten tudjuk, hogy újabban
a hajnal színeit egy
új palettán kevered ki.
és mi, akik még maradtunk,
elképzelni sem tudjuk
azoknak ragyogását.
Akárhol vagy is,
ha éppen ráérsz, felhívhatnál,
valami titkos módon,
amit csak az
odaátiak ismernek,
és én biztosan megértem majd
a szavaidat még akkor is,
ha azok egy egy másik nyelven,
az angyalokén szólnak,
és akárhol vagy is, tulajdonképpen
meghívhatnál a műtermedbe,
ahol végre újból megkérdezhetnéd,
mit szólok a műhöz, amit épp most
fejeztél be, s én csak hallgatnék,
és Te befejezetlen kép volnál bennem.
Koltó
(Hommage à P.S.)
Még lángol az alkony a koltói őszben,
még táncol a szélben a diólevél,
de távol a hegyről, mintha csak üzenne,
már halk siratót hoz a bús őszi szél.
Még itt vagyunk együtt a vaksi időben,
még hiszünk abban, hogy a percünk örök,
de látod-e kedves, a végzet időtlen,
és kezét már kitárta sorsunk fölött.
Még minden varázslat és gyermekin tiszta,
még izzik szerelmünk és perzsel heve,
de érzem ha sorsom, mert van, ki megírta,
az kettőnknek végzetét írá vele.
Lét – kérdés
Csak akkor látom tükörarcomat,
ha ott kint, sötétedik.
Addig nyitott a kérdés,
a Lété – vagyok-e,
se ott se itt?
Őrzi-e valami szerver,
titkos dokumentáció,
meddig ember az ember,
ha már csak emlékezni jó?
Ha villanyt oltok
és idebent sötétebb lesz,
mint túl az ablakon,
melyikünk marad igaznak,
és melyik tükör az,
melyben magamat
tisztán láthatom?
Szelíd szavamat
Hommage à J.A.
Nyolcvankét éves lettem én,
nem érdem ez, szikár e tény,
hasít
s vakít.
Ülök nyolcvankét évemen,
fogná az időt két kezem,
s elen-
gedem.
Lehettem volna bárki más,
örömben tiszta, könnyű gyász,
megér-
teném.
Úgy szólok néha magamhoz,
mint ki hajnalban harangoz,
s vinné
a szél
Szelíd szavamat messzire,
hol tisztán hallik az ige,
fénylik
s értik.
