Rainer Péter kiállítása a Galéria 12-ben
Rainer Péter tárlata hihetetlenül fontos, ragyogó ötletre készült kiállítás. Természetesen az ötlet csak arra jó, hogy nyújtózzék az elme. Viszont ebben a többfelé nyújtózásban, a történelmet, a szakralitást, a munkát, a tárgyi világot is érintve, csak akkor van dinamika, ha a találékonyság végső soron drámai sors-képletté válik. Amikor a poénokat – a kiállított „szobrok” vázát – kezdjük elfelejteni, és az általuk, vagyis szellemi erőterükben növő anyag szinte mitikussá válik. Műalkotássá.
Hogy iparművészeti tárggyá-e avagy különleges plasztikává (szoborrá), teljesen mindegy – az építész és iparművész nem csupán a tervrajz, de az anyag (kiemelten a fa) megmunkálásának is mestere –, hiszen az üzenet a fontos. Magyarságunk csak akkor teljes, ha meg tudjuk őrizni a keresztény Európa sarkköveit. A zsolozsma és a hit közvetítette az élést – így van évezredek óta – elősegítő igazságot.
A művész jubileumi kiállítása címében játszik, amikor egybefolyatja a keresztényt a keresztlénnyel. Ez utóbbi valaminő valóságot is föltételez, jobban mondva annak elfogadására sarkall, hogy a mitikusra növesztett tárgyat egyúttal fogadjuk el élőlénynek. Mintha a művekből kitetsző fő motívum, a kereszt, nem csupán Krisztus kereszthalálára és szenvedésére utalna, hanem emlékeztetne a föltámadásra, vagyis az új életre is. Így van, minthogy a kereszt Krisztus halál feletti győzelmének ugyancsak a szimbóluma.
A jobbára 2019-ben készült tárgyak-szobrok biblikus meghatározottsága kétségkívüli. S hogy a fő motívumot Rainer minden ízében a munkához, leginkább a paraszti lét eszközeihez-szerszámaihoz kapcsolja (Villáskereszt; Gereblyekereszt – mindkettő fa, fém) – jóllehet Szent József gyaluja s az asztalosműhely megannyi szerszáma (Kere(sz)tfűrész; Keresztvágó-fűrész – mindkettő fa, fém), valamint a mészáros vágó alkalmatossága (Bárd-kereszt) és a vízi sportoló evezője (Evezőlapát-kereszt, fa) kiesik ebből a sorból –, határozottan bizonyítja, hogy a búza mint élet mindennél előbbre való. Magyarán: ez a hagyomány, szokásrend, ünnepi és hétköznapi gesztus – az irodalom, a képzőművészet, a színház és a zene megannyi alkotása bizonyítja – kitörülhetetlen az életünkből.
A formavariációkon csodálkozhatunk, mert a tárgy/szerszám alakja akarva-akaratlan kijelöli a megvalósítás milyenségét. Általában, mert több esetben a kereszt mint fókusz hívja elő az alakzat milyenségét, a szobrok seregletében az álló forma dívik – Kapakereszt – fa is, és fém is –, U(n)gar ásókereszt I.-II. (fa, fém), Villáskereszt (fa, fém) –, de más tárgy is, például valamely borospalack vagy sporteszköz, ugyancsak eme alakzat létrejöttét inspirálja. (Üvegtemplom I.-II, – fa, üveg; illetve a már említett Evezőlapát-kereszt). Evvel szemben szintén nem kis esztétikai értéket hordoz egypár fekvő, széltében nyújtózó alkotás (Gyalukereszt; Keresztvágó-fűrész; Kere(sz)tfűrész – mindhárom fa, fém). Hol az anyag míves megmunkálása (csiszolt fafelületek stb.), hol a természetes állapothoz közeli, szinte talált tárgyként funkcionáló anyagdarabok természetessége (Deszkakereszt – fa; Gereblyekereszt) teszi elevenné a látványvilágot.
Amikor pedig az általános (munka- stb.) élményeken kívül a történelem is hallatja hangját, a drámai sorsmodell ítélkező erővel bír. Ilyen remek szobor a Trianon kapakereszt (2016, fa, fém). Az alap a magyar trikolór, s azon foglal helyet határozottan ágaskodó erővel a létünkbe, Magyarország múltjába és jövőjébe vágó, véghetetlen súlyával ránk terpeszkedő kapa. Nyelén a figyelmeztető, ugyanakkor óvó kettős kereszttel. Ilyen, pontosabban ehhez hasonló súllyal nyúl a filozofikus mélységekbe két alkotás: a 2016-os faberakás (barna mozaik) a sokkoló évszámaival: 2016, 1956, 1456, 896 (Kossuth-címer 896-1456…), és az ugyancsak 2016-ban született kör alakú fotógrafika, a korona-szentekből álló kereszttel (Szent Korona 1456-2016).
Mindkettőből kisüt az építő- és tervezőművész formabiztonsága, rajzi eleganciája, amelyet sokszorosan aláhúz néhány mérnöki grafikája (Margitszigeti kolostorrom védőépülete (1994, tervrajz-nyomat); Sepsiszentgyörgyi temetőkápolna terve (1984, nyomat, vászon); Ökumenikus szalmabála templom terve (2019, tervrajz-nyomat). S ha ezekhez még hozzávesszük az alakzatot szinte önmaga előhívó fénykép-együttest (Triptichon – kálváriakeresztek – 2014 fotók, tetőablakkeret), akkor leszünk csak igazán tudatában ennek az anyagművészi-szellemi készenlétnek, az alkotói lendület lázának. Ez utóbbi természetesen a klasszikusok előtti főhajtásban is kifejeződhet, amint azt az Hommage a Paul Klee – szigonykereszt (fa, fém) tudatosítja.
A kereszt formavariációi csak színesítik eme iparművészeti-szobrászati példatárat. Minden keresztformának ugyanolyan súlya van, ám a változatok élénkké teszik a szakrális sugallatot. Rainer Péter szobrain leginkább a latin vagy Krisztus-keresztet idézi meg, ám a pátriárka- vagy lotaringiai kereszt (Nádazókereszt – fa; A Jó Kormányos – evezőkereszt faevezőlapáttal) éppúgy fontos szereplő, mint például a pápai kereszt valamely változata (Keverőkereszt – fa). Ha bibliai mélységek vannak eme szent tárgyakban, akkor csodáljuk a művészben munkálkodó hit ilyen erősen koncentrált, meghatározó szerepét. Mint ahogyan drámaian magyar sajátosságot közvetít – szent ugarunkat fölemelve és bírálva – az U(n)gar – Ady 100 ásólapát (fa, fém) című kompozíció.
Illusztráció: Rainer Péter (Tahin Gyula fényképfelvétele, 2018)
