Diófák hűlt helye
Álmomban dióra vadásztam.
Néztem körbe,
Fel a piszkosfehér égre,
Mit rossz mosópor hagyott hátra.
De se lomb, se törzs
A leheletvékony kerítés mentén.
Csak modern társasbarlang arrébb.
Megfélemlít a gondolat,
Hogy talán én leszek az egyetlen,
Aki emlékezni fog arra,
Hogy itt egykor diófa állt.
És arra, hogy a szomszéd ház
Repkénnyel benőtt kertjét
Sem őrizték meg a dózergépek az örökkévalóságnak.
Egyedül én, az Örökkévalónak.
Álmomban kiszínezve, az utca végén
Dús vizű csobogó patakon
Rozoga palló vezet át,
S igen, ott még ideig-óráig megvolt
A sárga ház.
De lám, a változás a tudatalattiba is befurakodik
S onnan is kivágatja a diófákat.
Felébredek.
Gyorsan elmegyek megnézni a helyet.
Megvan még a sarki diófa a kerítés mentén.
Gyorsan felmarkolok pár ép agy-gömböt,
De közben tudom, hogy a másik dimenzióban
Hogyan zöldell a mesterséges pázsit
a diófa hűlt helyén.
Alászállás
Idestova 20 év távlatából röpít az emlékezés-vonat
Rákospalota-Újpest ikonikus,
Gyerekként titokzatos-traumatizáló színhelyei felé.
Mint izraelita halottasház osztatában,
Úgy válnak külön az iszákos
Férfiak és nők az állomás melletti
Pléhkocsma hátsó holdudvarában.
Maga az épület keramitkővel,
kifestett falakba ivódott dohány-
És bal felől terjengő ammónia-csíkkal fogad,
S a tisztább napokat (tán) látott ko(nem)edukált WC-fülkében
Kedvére válogathat perverz halandó
A megannyi szopást kínáló nő és férfi telefonszámai között.
Csak a(z) (rossz) ízlés szab határt.
A Bakterház fantázianevű talponivó
Forralt bora olcsó, s házinak állítja magát
És valóban elmelenget, míg az alászállás
Leszögezett falépcsőkön történik tovább a magasba.
Onnan fentről piszkos-december színű a nap,
És már nem szatócs a bolt,
Aminek a bejárata elé még épphogy odaképzelhető
Klein néni a ’30-as évekből,
Mielőtt végleg elvitte az a bizonyos vonat.
Mostanra csak maradt ez a lepattogzott,
Ötször átépített külvárosi retró,
Minden poklok mennyországa.
