Dsida reminiszcenciák 2.
hegyek haragos vihara zendül
mintha megindulnának a lapályra
a furcsa angyal az élen fent ül
alatta meginog a hit sziklája
az idő mely patakként csordogált
s egykor fényes légyszárnyon tovarebbent
rád nehezedik mint molyos kabát
benned a fonnyadó lélek megszeppent
mint ifjan a füzek hajló sátra
alatt evezve a szerelmes csónak
hitted sok boldog perced van hátra
holt hegedű rí csak vigasztalónak
ijedt hit a lelked után szárnyal
kihűlt kezedet imára kulcsolja
könnyet ejt a gyász küzd a hiánnyal
emlékként némán visszatérsz a torra
köröskörül sovány fázós függöny
fulladó szobában sárga lámpafény
nem látod magad letakart tükrön
bilincsbe ver az elmúlás vastörvény
hallgass nem fagy kezedbe a toll
borongós időről versel a költő
mielőtt a kés szívéig hatol
a nemzetre vár ezer emberöltő
