Bánki Éva beszélget a Szófa alapítóival, Götz Eszterrel és Mohácsi Árpáddal
– Nagy fába vágtátok a fejszéteket. Az irodalom önfinanszírozási modelljét kívánjátok meghonosítani. Miért éri meg a Szófára feliratkozni? Mért éri meg előfizetni?
Mohácsi Árpád: A Szófa több nyomtatásban megjelenő irodalmi folyóiratot fog össze, négy lapot kínál egy áráért. A Tiszatáj, a Kalligram, a Látó és az Eső olvasható így most egy csomagban. Ezek a folyóiratok csak nagyon kiválasztott helyeken kaphatók nyomtatott változatban, ráadásul elég drágán. Sok olyan fővárosi kerület és vidéki település van, ahol egyáltalán nem is szerezhetők be. Úgy gondoljuk, hogy ezek a folyóiratok egészen különleges minőséget képviselnek, érdemes olvasni őket a tágabb közönségnek is, nem egyszerűen csak a legelszántabb rajongóknak. Az internet hihetetlenül demokratikus eszköz, ha ügyesen használjuk, szinten mindenkihez el lehet juttatni különböző olvasmányokat. Ez pedig segíthet az irodalom állami támogatástól való függetlenedésében, szabadságharcában A kortárs magyar irodalom igazi virágkorát éli, és a közönség is szereti. Szeretnénk meggyőzni a közönséget arról, hogy szükségük van egy ilyen fórumra, ahol a folyóiratok eljutnak az olvasóikhoz. Sok olyan ember van, aki nem jut el egy olyan boltig, ahol árulják ezeket a folyóiratokat, vannak olyanok, akik idáig nem hallottak ezekről a lapokról, de ha így eléjük tesszük őket, akkor szívesen belelapoznak. És vannak olyanok is, akik nem tudnak havonta több ezer forintot kifizetni irodalmi folyóiratokra, de egy ezresük volna rá valahogy mégis. 1000 forint alatti nettó áron adjuk a négy lapot havi előfizetéssel. Az előfizetést bármikor le lehet mondani. Lesz egy még kedvezményesebb ár diákoknak és magyartanároknak. Azoknak is ajánljuk, akik külföldön élve nehezen jutnának a nyomtatott magyar sajtótermékekhez. Vagy csak egyszerűen kíváncsiak a mai magyar irodalomra.
– Mit jelent a Szófa+?
Götz Eszter: A Szófa+ a mi „szerelemgyerekünk”, azt a két rovatot fogja egybe, amit saját tartalomként teszünk hozzá a folyóiratokhoz. Havonta friss lapajánló, kéthetente új írások fiatal tehetségektől: egy izgalmas műhely, ahonnan sok figyelemre méltó írás indulhat útjára.
– Nagyon ambiciózus vállalkozásnak tűnik. Ennyire hisztek benne, hogy piaci alapon is el lehet tartani irodalmi lapokat?
M. Á.: A Szófa nem kér semmilyen támogatást. Előfizetőket gyűjtünk, az előfizetésekből fogunk megélni. Annyira kevés pénz ez az előfizetési díj, amit kérünk, hogy abban bízunk, hogy ezt majd sokan ki akarják fizetni, mert ennyit mindenféleképpen megér nekik a lehetőség, hogy eljutnak hozzájuk ezek az alkotások.
G. E.: Amikor a Szófáról való közös gondolkodás megkezdődött, leszögeztük, hogy nem fordulunk állami támogatásért, semmilyen pályázatot nem veszünk igénybe. Szeretnénk, ha az olvasóknak fontos lenne, ezért rájuk bízzuk, hajlandók-e egy igen (szinte) jelképes havi díjat szánni arra, hogy előfizetőként támogassák ezt a kezdeményezést. Olvasóknak és az irodalmat eddig távolról „figyelőknek”, diákoknak és tanároknak, reménybeli fiatal íróknak ez olyan lehetőség, amire keveset kell áldozni, de cserébe egy egész világ „költözik be” az okostelefonjukba.
– Milyen csatornákon népszerűsítitek a Szófát?
G. E: Természetesen a közösségi médiában kezdtük. Ahhoz képest, hogy javában nyár van, meglepően sok az érdeklődő. Ráadásul úgy tűnik, jó ötlet volt, hogy a Facebook-oldalunkon kicsit kitágítjuk a palettát, és az irodalmat képzőművészettel fűszerezzük. De most, hogy az ingyenes próbaverzió után végre megnyílik az előfizethető tartalom is, sokféle csatornát fogunk igénybe venni, online és offline is. Számítunk a virtuális közösségek erejére, az egyre erősebben a kultúra felé forduló vendéglátóhelyek közönségére, és a társművészetek támogatására is, a kulturális szféra közös információáramára. Ezen felül a tanárokat és a diákokat is szeretnénk elérni, és persze azokat is, akik külföldön élnek, dolgoznak, de nem akarnak elszakadni a kortárs magyar irodalomtól.
– Később esetleg esetleg bővítésben is gondolkodtok?
G. E.: Persze, szeretnénk más irodalmi lapokat is bevonni a kezdeményezésbe, de előbb látnunk kell, milyenek az igények. Az olvasók formálják a lehetőségeket.
– Csak üzleti megfontolásaitok vannak?
G. E.: Távolról sem. Az egész ügy inkább az eszményeinkhez való visszatérés, arról szól, hogy milyen világban szeretnénk élni. Mi például olyanban, ahol az embereknek fontosabb az irodalom, mint a reklám, és egy kicsit hajlandók áldozni is rá. Kicsit, amiért egészen sokat kapnak.
– Úgy gondoljátok, ez a vállalkozás a kulturális élet működésére is hatással lehet?
G. E.: Bízunk abban, hogy egyre többen döbbennek rá, a kultúra magától formálódik, a mi mindennapjainkból táplálkozik. Ehhez szüksége van a szabadságra, ami a támogatásokkal, a pályázatokkal korlátok közé szorul. De ha szükségünk van a kultúrára, akkor miért ne áldoznánk rá?
