szinte ugyanaz az érzés
misztikus csend
szikrázó homály
nem mozdultak a falevelek
elnémult minden élő
mintha valami fontosabbra figyelne
mintha már sohasem akarna szólni
valami túlvilági –
teremtés előtti vagy világvége utáni –
az ismert érzékektől független tapasztalás
ezerkilencszázkilencvenkilencben
a napfogyatkozás a Balatonnál
kétezertizenhétben búcsú a nővéremtől
egy pesti szóróparcellában
nem a gyász nem a bánat
más dimenzió
az egész sejtelme
káprázat
életen-halálon kívül
mikor a valóság fátyla szétfoszlik
és alatta valami más van
egy minden tudással párhuzamos
örökkévalóságban
