(E levél előzményeit ld. ⇒
• https://www.naputonline.hu/2023/09/29/reok-gyorgy-aba-hozzaszolas-egy-recenziohoz/
• https://www.naputonline.hu/2023/06/28/foldeak-ivan-oroksegunk/)
Lévai Katalin regényeivel valami olyasmit képvisel, ami ritka hazai irodalmunkban. Folytatja életművének azt a vonulatát, melyben családok életén keresztül próbálja feldolgoznia a hazai történelem fordulópontjait. S teszi ezt sine ira et studio. Lett légyen szó az írónő családjáról, a Budapestre települt szerb család beilleszkedéséről és nem egyszerű életútjáról (Bábel-Budapest), egy szerb lányról, aki csodás életutat fut be (Anyám évszázada), Szavanov cukrászmesterről és kacskaringós életéről (Tűzmadár – Szavanov Emil cukrászmester életei), tragikus szerelmi történet keretében az elmúlt 70 esztendő történéseiről (Karácsonyi égbolt). S most legutóbb egy jeles délvidéki magyar család életét tragikusan elvesztő tagjának állít szép, íróilag kiérlelt emléket (Az örökhagyó).
Bonyolult életek és pályák. Ki így, ki úgy dönt, ha az ország sorsfordulóhoz érkezik. Legjobb meggyőződése szerint. Mert utána nincs apelláta. Vállalni kell a döntést, akár életed árán is. Az utókornak pedig nem átírni, a divatos politikai trendhez igazodva újraértelmezni, megtagadni.
Sajnos ezt teszi Reök György Aba, amikor a regény kapcsán politikai hitvallását követve tagadja meg az ahhoz nem igazodó családtagokat. Egy más történelmi korban és helyzetben. Magyarán – feljelent és önigazol – visszafelé.
Mert szégyelli Dirner Gusztáv nőgyógyász professzort, aki nem elég elítélendő módon a 20. sz. elején a feminista mozgalomban aktív szerepet vállalt. És megkapja a magáét Reök Iván húgának férje, Zsilinszky Mihály történész, akinek az a bűne, hogy az unokaöccse volt Bajcsy-Zsilinszky Endre. Aki a szerző szerint „bár a nemzeti gondolat harcos képviselője volt, de erőteljesen szembeszállt a nemzetiszocialista német befolyással, ezért a kommunisták piedesztálra emelték”.
Dr. Reök Iván sebészorvos is messze esett az őskonzervatívnak beállított család fájától, „magatartására az eltévelyedés szó leginkább ráillik”. Már 1919-ben részt vett baloldali diákmegmozdulásokon. Az, hogy a Tanácsköztársaságot ki hogyan fogadta el és Móricztól Juhász Gyuláig, kik nem tagadták meg soha, mit sem érdekli a család becsületének helyreállításáért tollat ragadó családtagot. Az elismert sebészorvos – mellesleg akkor az evangélikus egyház világi feje – horribile dictu „a saját családja felé egy mélyen vallásos, a családtagokhoz őszintén kötődő, becsületes ember képét mutatta”. „Ma sem világos, miképpen fért meg benne mindez.” Számomra az nem világos, miért kell így, ilyen sommásan, visszamenőleg ítélkezni emberi sorsok felett. Péter János volt püspök 12 éven át volt hazánk külügyminisztere, Sík Endre, a piarista tartományfőnök, Kossuth-díjas irodalomtörténész Sík Sándor gyermeke ugyancsak külügyminiszterként szolgált.
Reök Lajos (Reök Iván nagybátyja) Gabriella nevű lányának dédunokája (családtag lenne?) Eötvös Pál, hosszú időn át a Népszabadság főszerkesztője volt. Hú, micsoda bűn! Éveken át szerkeszteni a magyar újságírás egyik tagadhatatlanul jelentős fórumát!
A rokonnak minősíthető Ribári Ottó gégészprofesszor ugyan aktívan nem politizált, de a kommunizmus évtizedeiben komoly karriert csinált, a budapesti gégeklinika igazgatója lesz, „ehhez pedig igencsak jóban kellett lennie a regnáló baloldali hatalommal”. Jobban tette volna, ha nem gyógyítja ilyen szakszerűen betegeit? Ugyancsak nem a kommunista eszmékre oktatta több száz tanítványát?
Summa summarum, szörnyű rokonság. Ráadásul a fiatal Regősök (nevet váltottak) fő bűne, hogy nem élnek Magyarországon. És – ugye milyen meglepő hazafiatlanság – nem is tudnak magyarul. Hányadik nemzedék is?
„Mindazonáltal a család szellemi fejlődését és erkölcsi tartását meghatározó örökségként immár több mint 200 éve hagyományozódó nemzeti, konzervatív, keresztény Reök-identitást ezek a szórványosan előforduló balos beütések nem ingatták meg.” Ez a „szórványosan előforduló beütés” ma Európában a politikai váltógazdaság egyik oldala s nem mellesleg a demokratikus és kiegyensúlyozott fejlődés egyik biztosítéka.
Kedves Reök György Aba!
Ki kell ábrándítanom. Ez a család, miként hozzá hasonló több ezer magyar polgári család minden volt, csak nem nemzeti és konzervatív. Legalábbis ahogy hic et nunc értékeli. Ahhoz a szabadgondolkodású, a fejlődést elfogadó és előre vivő réteghez tartoztak, amelynek sokat köszönhettünk és köszönünk ma is.
Nem kell őket megtagadni, nem kell életüket átírni, ha megfordul a széljárás. Ők ellen tudtak állni a délibábos vágyaknak és próbálkozásoknak, és a realitás talaján állva tették a dolgukat. Magyarán – a hazát szolgálták.
Lévai Katalin könyvének megírásában a Reök-család dokumentumaik rendelkezésére bocsátásával úttörő szerepet játszott. Nekik állít a mű méltó emléket. Szerencsére az olvasók értik és elfogadják ezt, a regényt mind Szegeden, mind a Vajdaságban meleg fogadtatásban részesítették. Izgalmas, hasznos olvasmány, irodalom a javából. Ha másért nem, de legalább ezért az egyért tisztelni kell.
Címjegyzet
*(ld. Shakespeare: Rómeó és Júlia)
