*(Napkút Kiadó, Budapest, 2026.)
*
A tati – tudjuk meg Navarrai Mészáros Mártonnak, a könyv szerkesztőjének utószavából –, a bolgár nyelvben „az apa bizalmas, kedves megszólítása, amelyet a gyermekek használnak édesapjukra; nagyjából olyan, mint az apu vagy a papa.”
A szerzőnek több jelentést hordoz: a bolgárságot, a bolgár jellemet; példakép, hivatkozási alap, igazodási pont, követkendő példa is.
Két éles kő (Két éles kő nem őröl lisztet – bolgár közmondás) című elbeszélésében, családtörténetében írja le láttató erővel azt a hosszú, és felemelő eseményekben is bővelkedő vonatutat, amely 1956. január 6-án1, a bolgár karácsony első napján kezdődik. Akkor indul haza két külön vasúti kocsit (majdnem vagon szaladt ki ujjaim alól) megtöltő, Magyarországon élő bolgár ember – köztük a Doncsev család – a budapesti Keleti pályaudvarról az őshazába, találkozni a rokonokkal és az akkori bolgár valósággal. (Közben meséli el Tati gyerekeinek, hogyan került kukoricásban bujkálva, erdőben hálva 1932-ben a magyar fővárosba.)
A vegyes műfajú kötet másik fontos írása (amit Doncsev Toso apja emlékének ajánlott, akitől toleranciát is tanult) Az egyedül álló bolgár magatartás. Az értekezés rövidített változata A hétköznapi erényekről című, magyar, bolgár és angol nyelven megjelent esszétanulmánynak. Az író, szociológus, nemzetiségi politikus azt elemzi benne, miként mentette meg a bolgár társadalom (a Bolgár Ortodox Egyház, III. Borisz cár, ellenzéki politikusok, művészek, közéleti személyiségek, egyszerű emberek) 1943. márciusában közel ötvenezer bolgár zsidó koncentrációs táborba szállítását.
(Ilija Todev bolgár történész elemző értékelése a Doncsev-tanulmány bevezetőjeként olvasható a könyvben.)
A kötet Profán proklamáció. A keleti szláv testvérnépek (polgár)háborúja2 című tanulmányában a magát „magyarországi bolgárkertészek és kereskedők ivadékának, anyai ágon pedig a hajdani Sáros vármegyei Dukafalva, immáron kisebbségi magyarjai leszármazottjának” valló kultúrdiplomata, kisebbségi politikus történeti áttekintést nyújt az orosz-ukrán háborúról.
Eltöpreng: „… miért is ne lehetne Ukrajnából Kelet-Európa Svájca? Semleges ország, a segélyezés, a segítségnyújtás hona, nem tagja a NATO-nak, sem az Uniónak, s az elkövetkezendő évtizedekben sincs csatlakozási szándéka…” Tovább olvassa a recenzens az idillikus utópiát, aztán eljut a szerző beismeréséig: „… merő ábránd és képzelgés, hogy semleges, kisebbségbarát jogállam legyen egyhamar Ukrajnából, mert a jelenlegi politikai vezetésben ez az eszme fel sem merül.”
Az Elmélkedések. Nyolcvanról és másokról – nyolcvanon innen és túl rövid írásaiban – a többi között – Doncsev Toso morfondírozik az élet végességéről (A szomszéd szoba), érzi a parlamentben az erkölcsi hullabűzt (Következmények nélküli ország), ítéletet mond a tömegbefolyásolásról (Azonosulás, Sokaság).
A Tatiban olvashatók az író műfordításai is: két bolgár kortárs költő, Ivan Boriszlavov és Jordan Atanaszov verseit ültette át magyar nyelvre.
Navarrai Mészáros Márton Doncsev Toso Hova tovább? című elmélkedésében talál rá a szerző önjellemzésére: emberöszvér. „… valamiféle köztes állapotban létezik – állapítja meg –, sem teljesen bolgárként, sem teljesen magyarként. Vagy éppen ellenkezőleg: teljesen bolgárként és teljesen magyarként egyszerre.”
*
Jegyzetek
1. Doncsev Toso Kenyér és sortűz című magánszociográfiájában írta le 1956-ról szóló más emlékeit. (Kötetben még nem jelent meg, a naputonline-on olvasható.) K. [Lajos], az Amerikába készülő egykori csendőr, akkor már ávós a konyhai sámlin ülve gyilkos örömmel „nem csak magyarázta, mutatta is, hogy társaival együtt hogyan lőtték halomra [október 25-én] a tüntetőket a ’földügy’ padlásáról.” Van-e történész, aki kíváncsi erre a vallomásra?
2. A tanulmány először a Béke és háború – Tiszabökény/Kárpátalja (Szociográfiai gyűjtemény) című kötetben jelent meg 2025-ben Budapesten, a MediaCom Kiadónál, Horváth Júlia Borbála szerkesztésében.
