Búzás Huba Janus Pannonius című drámájáról
Kellő meghatódottsággal és nem kevés elismeréssel lapoztam fel a közel 90 éves szerző, a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában 2022-ben megjelent Janus Pannonius című drámáját, mely annak ellenére, hogy az 1400-as évek második felének eseményeit dolgozza fel Mátyás király uralkodása idején, igen jelentős színházművészeti hatást érhetne el napjainkban is. A szerző, a humanizmus jeles képviselőit állítja színpadra drámájában 1455 és 1473 között, azonban, a korabeli események, összefüggések és konfliktusok bemutatásával indirekt módon jelen korunk problémáira is fókuszál.
Egyrészről elfogadjuk Janus Pannonius örök érvényű igazságágát, melyet a szerző így ad a humanista költő-politikus szájába: …a szabad szellem…ez az emberi eszménykép! a minőség legmagasabb rendű kifejeződése […] Mert a társadalom és képződménye – az állam! – csak azért vannak, hogy szolgálják az egyes embert, szellemi-testi jólétét, kiteljesedését. Másrészről világosan látjuk, hogy az ember minden időben – a humanizmus korában éppúgy, mint napjainkban – saját bélyegét akarja a világra nyomni, amelynek az a következménye, hogy az ember egyéni szabadságát és jogait korlátozhatja egy másik ember szabadságérzetével és jogaival. Még Machiavelli gondolata is felvillanhat bennünk, aki a politikát még határozottan elválasztotta az erkölcstől. A bűnök és szenvedélyek jelentősen befolyásolják a közgondolkodást, az ember az idő kontinuitásában a történelemmel való kölcsönhatásában az állandó változást tekinti teremtésnek. A drámában, ahol valamennyi felvonásban Mátyás alakja központi, a szerző minden oldalról feltárja és elemzi, hogy a hatalom birtoklása miként nyomja rá bélyegét a személyiségre, miként befolyásolja a közéletet, illetőleg a hatalom birtokosával szemben álló ellentétes vélemények hogyan alakíthatják a történelem menetét. És itt is szembesülünk Janus igazságával, mely szerint: Ha a hatalom bármikor megtapossa az emberek szabad, független szellemét, és csak az őt kiszolgáló filozófiát, tudományt, vallást, politikát, művészetet és irodalmat tűri meg, az már a humanizmus szellemiségének megsérülését jelenti.
Az öt felvonásos dráma szereposztása arra inspirálja az olvasót, hogy frissítse fel ismereteit a korszakról, ismerje meg jobban Vitéz János munkásságát, aki Janus Pannonius nagybátyja és a Hunyadi fiúk nevelője volt, váradi püspök, esztergomi érsek és nem utolsó sorban költő is.
Vitéz János gyakorlatilag a Hunyadi liga diplomáciai lépéseit kísérte, ő tárgyalt a Szent Korona visszavételéről, de jelentős szerepe volt Mátyás királlyá választásában is, ő tárgyalt Prágában Podjebrád Györggyel is még Mátyás szabadon bocsátás érdekében. Mátyás királlyá választása 9 nappal a 15. születésnapja előtt történt. A dráma első felvonásában még 12-13 éves fiúként találkozunk vele.
A szereplők között ott van még V. László, Szilágyi Mihály gróf, Mátyás király nagybátyja, Cillei Ulrich horvát-szlavón bán, valamit Szapolyai Imre és Újlaki Miklós hadvezére.
Az első felvonás egyfajta expozíció, nyomon követhetjük a külpolitika-kezelés konfliktusait megelőző eseményeket; utalás történik arra, hogy Hunyadi János és Cillei Ulrik megegyezése alapján Mátyás majd feleségül veszi az akkor 10 éves Erzsébetet, aki végül hirtelen halála miatt már nem lehet a történések szereplője. Hatalmi harcok, kül-és belpolitikai visszáságokból fakadó konfliktusok sokaságát idézi fel a szerző, elég az V. Lászlót meggyilkoló Hunyadi Lászlót idézni, vagy Cillei Ulrikot, aki kivégeztette Hunyadi Lászlót, a 14 éves Mátyás pedig külföldön került rabságba. A hatalom bűvöletében élő Cillei Ulrichot így marasztalja. el Szilágyi Mihály. Cillei Uram! Növesztgeti személyes hatalmát és a családi vagyonkát; az országokért, népekért semmit nem tett
A Szilágyiak végül megbocsátanak a Hunyadi Lászlót kivégző Garaiaknak, s támogatják a Podjebrád György őrizetében lévő Mátyás királlyá választását.
A harmadik felvonás dialógusaiban már fokozottan jelen van a legnagyobb probléma, mely minden konfliktus létrehozója, s mely ellentmondásossá teheti Mátyás szerepének megítélését;
Vitéz János úgy látta, Mátyás nem tulajdonított nagy jelentőséget a török veszélynek, inkább nyugati hódító hadjáratokat folytatott, szövetségeseket akart keresni, mert úgy vélte Magyarország egyedül nem tudna megbirkózni a török veszéllyel.
A harmadik felvonás negyedik jelenetétől egyre inkább meghatározóvá válik Janus Pannonius szerepe, de ezzel egyidejűleg Mátyás hosszú, szinte már monologizáló gondolatfolyamatában világossá válik, hogy külön utakon járnak. Jóllehet, Janust Mátyás trónra kerülését követően hívták haza, Mátyásnak szüksége volt arra, hogy mellette álljon az egyház, de szükség volt újrateremteni az az ókori görög embereszményt. Janus voltaképpen a szellemi arisztokrata megtestesítője, művelt, nyitott emberek sokaságát szeretné látni, s főképpen azt, hogy az emberi társadalom ne terelhető csorda legyen… hogy minden ember jó és értelmes életet élhessen e földön, melynek egyenjogú gyermekei vagyunk.
Nem kisebbítve Janus Pannonius szerepét, az antikizáló humanista nagyszerű egyéniségét, felmerülhet a kérdés, hogy mennyire utópia mindaz, amit Janus az idézett sorokban elmond.
A világtörténelemben mindig a hatalom ellen egy másik, nagyobb hatalom lépett fel, a szabadság, egyenlőség valójában csak jelszavak maradtak és maradnak mind a mai napig, Hiszen a földrajzi viszonyok, a családi és közösségi normák és kultúrák sohasem tudnak egy homogén, mindenki által elfogadott ideológiát teremteni. A mai divatos multikultúra valójában nem létezik, csak multikulturális közegek vannak, ahol majd a folyékony társadalmi viszonyok között megbomlik a rend, különböző szubjektív akaratok próbálnak érvényesülni, ahogy Heller Ágnes fogalmaz A reneszánsz ember című tanulmányában; életmód keres ideológiát.
Az egyenlőség gondolata ma már csak a keresztény gondolkodásmód sajátja, egyedül csak az Isten előtt való egyenlőség eszméje létezik
Búzás Huba drámája is nagyszerűen építi fel a dialógusok sokaságában, hogy az ideológiák mindig polemikus jellegűek, s mindegyikben mintha Diderot gyertya-elmélete jelenne meg: a ’sötétséget’ az egyes ideológiák meg akarják világítani, de azt hiszem, a fény sohasem lesz elég erős arra, hogy a lényeg tökéletesen láthatóvá váljon.
Búzás Huba drámája klasszikus öt felvonásos mű, amelyben, amelyben a szerző él a sűrítés lehetőségeivel, hiszen a színpadi megjelenítés térbeli és időbeli lehetőségei korlátozottak, így a szerzői állásfoglalás egyfajta interpretáció. A Janus Pannonius könyvdrámának is tekinthető a hosszú, monologizáló párbeszédek a mű befogadása szempontjából fontosok.
A negyedik és ötödik felvonásban a válság hangulat fokozódik, közeledünk a sorfordulathoz,
egy megrázó jelenetben Mátyás arcul csapja Vitéz Jánost, miután a heves vitában már nem tud indulatai felett uralkodni, nem tudja elfogadni az ellene irányuló vádat, mely szerint személyes céljait az ország érdeke fölé helyezi, sértőnek érzi, hogy nevelője véleménye szerint a király kegyes és megbocsátó zsarnok szerepét tölti be, holott a török ellen kell minden erőt összpontosítani, a pápai támogatás és minden egyéb mellé-beszédnek tekinthető.
Az ellentétek békés megoldása érdekében Vitéz elfogadta a békejobbot, de később ismét bizalmatlanságra adott okot egy összeesküvésben, így Mátyás Visegrádon őrizet alá helyezte, majd az egri püspök felügyelete alá került. Az összeesküvők szerint Mátyás elárulta a Hunyadi hagyományt, elhanyagolta a török elleni védekezést.
Búzás Huba nem elbeszél, hanem megjelenít, majd bonyodalmakon keresztül juttat el a katarzishoz, lelepleződnek az emberi gyengeségek, a korábbi feszültségek feloldódnak, a szenvedélyek lecsillapodása visz el bennünket a tapasztalatszerzés élményéhez.
Az utolsó felvonás katarzisélménye Mátyás imája, aki vezeklésül felkeresi Janus Pannonius sírját, s bűnbánatot tart imájával. Búzás Huba drámája máig is érvényes üzenet küld az olvasónak: az emberi természet megismerése a Jó és a Rossz követésében, felismerésében teljesedik ki, mindennek mértéke az ember, a humanizmus valójában egyfajta ’világi racionalizmus’, melyben a cselekvő ember kritikai szemlélete és erkölcsi értékrendje alapján irányítja a történelmi folyamatokat. Janus Pannonius üzenetében pedig az is ott van, hogy a beszélt nyelv, a saját nyelvi kifejezésmód, a kultúra megőrzésének szabadsága kell, hogy irányítsa az életfolyamatokat.
Nem utolsó sorban szeretném kiemelni a darab nyelvi-stiláris értékeit, a nagyszerű nyelvi leleményességet, az archaizáló beszédmódot, melynek segítségével a szerző még közelebb visz bennünket a konfliktusokhoz és bonyodalmakhoz, s még jobban tudja együttérző elfogadásunkat is erősíteni.
A drámát elismeréssel üdvözölte Szakonyi Károly, s remélte, hogy a színházi világban is kedvező fogadtatást kaphat a mű. Kívánom, még sok ilyen drámával találkozhassunk, s minél többen megismerhessék egy igazán hiteles, a múlt értékeire támaszkodó, de a jelen olvasónak is aktuális üzenet hordozó humanista szemléletmóddal író szerző műveit.
