*
Tornai Xénia: Szondi rózsája
Szondi György 80. születésnapjára
Kétezer évvel az ókor után még él az aranykor:
Újmagyarok hada gyűl örömünnepi, víg lakomára.
Roskad az asztal, csordul a csepp*, cicomázva az oltár,
S körbeseregli e cédrusi faj diadalni a Mestert.
Nem riad őzsuta-félsz, nem gyúl irigy éh a szemekben,
Szűz Eiréné gyöngykeze fonja hajunkba a békét.
Márciusunk idusán csak a bor csorog itt, nem a vér foly,
S brutusi tőr se sikolt a sötétben: e rózsa a fegyver.
Mert mi e szál? Susogása a szélnek, színe a csöndnek,
Angyali fénykörök illatozása az éteri létből.
Csók, ölelés, köszönetteli néma fohász, mit a szív küld.
Kapja ma az, ki virágot mindig adni szokott csak!
______________________________________________
*Toót-Holló Tamás 2021-ben kiadott kötetének címe
*
folyik át
folyik át tudatodon a világ
nem gondolkodsz
csak lejegyzed
mit eléd öklendez az agy
és fellélegzel ha eszméleted
néhanap kihagy
nem kell hogy szavaid
gömbölyűre mindig
formák fogják
s be míves veretek burka vonja
tartsa takarja azt aki vagy
elég a lyuk az űr a hiány
mi betölt mit másokban betöltesz
mert tapintható a mindent átható
hiába titkolod hogy
nem vagy egyéb mint
kongó katakombarendszer
elismételted magadban ezerszer
hogy hiány vagy
mindighiány
hogy űr vagy
mindigűr
mi benned rejtezik legbelül
mert nincs mi igazán betölt
pedig tölteni folyton töltesz
ki időt be üres papírlapot
át megmaradt levest üvegbe
hol mit abból ebbe
és mégsem tud betelni soha
mindig marad a rés
mint a létezés
elemi velejárója
két pillanat között
két teleírt sor között
a lábas és az üveg fala között
ahol melléfolyik
a leves utolsó cseppje
mint ki megszökött
a törvények szabta keretek közül
s ekként üdvözül
kilöttyen nem zárul hermetikusan
mert a résnek dolga ott lenni
hol a valóság fogan
ugyanígy vagy magaddal is
folyatod csorgatod tölcsérezed
remeg kezed
erekbe tüdőbe légutakba
szívbe
egyre le
nem segít
kielégíthetetlen vagy
akár az agy
akarod pedig hogy betelj
mint duzzadó mell ha összegyűlt a tej
hogy te lehess aki végre kimondja
önmagad mitikus dorombja
milyen amikor egyszer
nincs nincs
csak van van
az űr kívül és nem belül
és két gondolat között
nem az jár fejedben hogy
mi az mi egyre fogy
pedig lennie kellene
hanem hogy most végre
hogy mindvégig ott volt
a rés az űr a hiány ellenére
a résben az űrben a hiányban
az amit kerestél
közöttjeid közt létesült
a szentély
*
Testamentum
Utánam a földön nem maradhat semmi.
Ember volt, porrá lett. Törölhet az MI.
Ruháimat akkor ízekre tépjétek.
Mit testem érintett, viselnetek vétek.
Edényeimet száz darabra zúzzátok.
Ki megőriz egyet, arra hulljon átok.
Könyveim lapjait mind elégessétek.
Betűje az égnek,
*******hamuja a földnek
***************legyen örök étek.
Gyűjtött kincseimet kútba bedobjátok.
Hogy sóvárak vagytok, ne kiáltsák rátok.
Házam ablakait kővel betörjétek.
Adjon búvóhelyet az árva egérnek.
Nevem az ajtóról, házról eltüntessék.
Aki nincs, ne látsszon: se veret, se festék.
Magatok elméjét lúggal átmossátok.
Hogy többé nem vagyok, ne ríkassa szátok.
Utánam a fű is sóval bevettessék.
Nyíljanak helyettem kóbor alkonyesték.
Így vesszen, akarom, minden földi vagyon.
Terád, Mindenségem, a lelkemet hagyom.
*
Az Út
Az Út: mi visz –
a völgy, a domb,
a sár, a kő,
a szél, a lomb.
Az Út: a hang,
mi hív, mi vonz.
Az Út: a fény,
a kék, a bronz…
az ősz s a nyár,
a perc, ha hull,
az árny, a part,
az itt, a túl…
a kéj, mi fáj,
a könny, a láz,
a tej, a bor,
a kert, a ház,
a csók, az éj,
a fű, a csend
és lenn a tó
és fenn a Rend,
a vágy, mi hajt,
s a por szaga …
Az út a cél,
a Lét maga.
*
*
Illusztráció: Magritte-részlet, 1963
