Mondd meg nékem, merre találom…

Egyazon bvsa1 (Medium)

augusztus 29th, 2025 |

0

Brátán Vera (muzsikák, versek, fotográfiák)

*

ZENE


6-Brighton1Fotó: Brighton húrjai 1.

Városi világzenék címmel jelent meg Mády Kálmán szerzői lemeze tavaly év végén, amelynek énekes dalait én éneklem és a CantoDrum játssza élőben. Szövegeket a muzsikához Jász Attila írt. (Bővebben erről: ⇒Városi világzenék / Urban Worldmusic).

A tavasz folyamán néhány dalt a lemezről duóra (handpan, hárfa, ének) átírva is újragondoltunk.

Ezek közül az első az Évharang.

Szabó Sándor gitárművésszel ősz óta készülünk közös produkcióra, ennek első gyümölcse a szabad hangszeres (hárfa-gitár) improvizációkat tartalmazó Ujjbegynyi történetek / Fingertip Stories címmel megjelent album, amely meghallgatható a Bandcampen.

Az album első dalából (Morning Inhalation) kis videóklip is készült fotókkal: 



*

*

VERSEK


2-Arnyeksikok2Fotó: Árnyéksíkok 2.

Árnyéksíkok

az aszfalt szürkéjén.
Egyre változik a minta,
ahogy
magam is gyorsan
tűnő nyomokat húzva
lépdelek e göcsörtös,
zavaros
táncparketten, ahol furcsán
nyúlva, rövidülve
közeli és távoli
láthatók és láthatatlanok
fotonhiányai titokban
egymáshoz érhetnek,
összekeverednek,
egymásba olvadnak.

S honnan jönnek a fények,
amik leleplezik őket?

Ilyesmi a beszélgetésünk is
Izgalmas mintákat képez
a chat-ablak síkján…

*

1-Arnyeksikok1Fotó: Árnyéksíkok 1.

*

KÖdszitálás

gyémántpor-hűvösen
sűrűsödik, kavarog köröttem,
narancsarany permete
az arcomra hull, összepöttyözi
a szemüvegem, ahogy
megbabonázva bámulok
felfelé;

egy pillanattal később
egy vagyok csupán
az unott lámpájú busz esti
utasai közül, a ragyogás,
mi beborít, kívülről
nem is sejthető

 

7-Zephyrus_foglyulejtveFotó: Zephyrus foglyul ejtve 

*

zsebembe
nyúlok, s elsüllyedek hirtelen,
holott az imént még
oly magabiztosan róttam
az ágbogas árnyékokkal
mintázott, sárgás fényű aszfalt
ötödik kilométerét hazafelé,
hirtelen bő lett nekem a világ,
mint túlméretes kabátból,
kihullok belőle alul

*

9-Titkok alagútjaFotó: Titkok alagútja

*

*

Illusztráció: Brátán V.-portrérészlet (fotós: Sági Ági)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş alobet alobet giriş alobet güncel giriş jojobet jojobet grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet jojobet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet grandpashabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş Holiganbet Meritking

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás