Még május elején, nagyjából egy évvel első gitár-hárfa albumunk után Szabó Sándor gitárművész ismét hangfelvevővel érkezett hozzám. Meglepett, de talán még jobban az, ami zenélés közben történt. A szabad improvizáció különleges terében szinte akadálytalanul formálódott hangokká aznap mindaz, ami egy ideje tudattalanul feszített belülről. Örülök, hogy bekapcsolva volt a felvevő… Sándor nemcsak ott terelgette bölcs és gyönyörű gitárjátékával a bennem szertehullámzó indulatot, de csodás hangképet is teremtett a felvételnek, befogadható gondolati egységekre bontotta a hangfolyamot. A címadásnál igyekeztem visszafejteni és megnevezni a stációkat, címként a képzelődő/képalkotó emlékezet gondolatát emeltem ki, amely néha átszínezi a múltat, hogy elviselhetőbbé tegye.
Időközben további felvételek is születtek Szabó Sándorral, azokról is beszámolok majd később.
Imagining Memory / Képzelődő emlékezet
- Finally Pours out… (Végül kiárad…)
- Bird beating angainst window (Ablaknak ütődő madár)
- Mirror blind spot (Tükör-vakfolt)
- Tightrope walking on spider silk (Kötéltánc pókfonálon)
- Sifting sand (Homokrostálás)
- …then steps forward on shards (…azután elindul szilánkokon)
Az album 5 alkalommal ingyen meghallgatható a Bandcampen, aki szeretné, meg is vásárolhatja a nagyfelbontású hanganyagot és borítót egy CD áráért.
⇒https://verabratan.bandcamp.com/album/imagining-memory
⇒Rövid ajánló videó az albumhoz
*
Versek
(bár én nem hívom azoknak őket, csak amolyan izék…)
javarészt tapogatózás
(a Benta-parton)
didergő fénypamacsok ritkás sora ígér utat elém,
szelíd ívű alagutat fölém ezer tövises ág formál
homályt szokva léptem már védtelen,
a tüskék közt rámpergő végtelen alatt
talpamra sárbilincset tapaszt
harsány fényszórók diktálta megalkuvás
megbontani
a rendetlenség szövetét,
a megbonthatatlant,
s máris penészfoltként hízik nyomán
szép, katonás rendezettség,
a földön kupacban, meggyalázva
a járulékos veszteség
aprócska
lebegő kövek szavaink
pixelekre vetített univerzumunk
hunyorgó végtelenjében,
vakon botladozunk egyiktől másikig,
szédít a mélység, ami körülzár,
az iszonytató,
kétségbeesve próbáljuk kitömni
valamivel, mi kézzelfogható,
mert bármi ismert rossz elhordozhatóbb,
mint ez az ős-semmi,
s minden bitnyi jel kapaszkodó,
hogy tudjam, létezel, s lélegzel,
s létezett a tér-idő, amikor
tekintetünk összekapcsolódott
*
Fotók
*
*
Illusztráció: Németh Zoltán Pál fotója
