Oláh Tamás: Tűnt szépek után!
29. július 2025 | Napút Online
Az emlékezés és zavarai Versek és emlékek Emlékezés nélkül nem élhetünk. A legrettenetesebb, ha még élünk, de már nem ismerünk magunkra, már nem tudjuk kik vagyunk, nem emlékezünk…
29. július 2025 | Napút Online
Az emlékezés és zavarai Versek és emlékek Emlékezés nélkül nem élhetünk. A legrettenetesebb, ha még élünk, de már nem ismerünk magunkra, már nem tudjuk kik vagyunk, nem emlékezünk…
28. július 2025 | Napút Online
† Irodalmak, kultúrák között Volt velünk. Műhelyünk társa volt. Ekként búcsúzunk tőle, így – barátunktól, velünk-tartótól. Isten nyugosztalja. Ne feledjük, nem felejtünk, Csaba! (A szerkesztőség) * Megidézzük – sűrű…
28. július 2025 | Napút Online
* Csak nem úgy ért véget, ahogy a mesék szoktak, mert ez a történet nagyon a valóságból való. Egyébként el szoktuk felejteni, hogy talán a mesék is végződhetnének…
27. július 2025 | Napút Online
1991. jan. 1. – 1999. dec. 31. 23. 59 Pont került a Szörényi László által korszakos remekműnek tartott Gnózis végére. Kilenc esztendeig írta kézzel Babics Imre. 12 év…
27. július 2025 | Napút Online
Mindent átír Miután betelt a mindenek látásával, visszatérne a szavakhoz, de a szavak nincsenek sehol. Varázsolni szórta valahányat, messzire, és lehet, hogy sosem térnek már vissza. Leül hát,…
26. július 2025 | Napút Online
* Regényemnek nincs tárgya. (André Gide) Mint ahogy A Vatikán titkában Julius álma olyan könyv, amelyik megtagadja a hagyományos regény alapelvét, a determinizmust, Gide-et ugyanez a gondolat foglalkoztatja…
26. július 2025 | Napút Online
25. július 2025 | Napút Online
• Egy óvatlan pillanat Fejem felett álmok, gólyák kelepelnek, fénylik a reggel. Nehéz napok tanúi távolodnak, tépett szárnyú idő verdes, s teledörmögi a csöndet a mézillatú szél… *…
25. július 2025 | Napút Online
– Elnézést, ön itt a teremőr?! – Igen, parancsoljon! – Ne tessék haragudni, de itt valami történt! Hol vannak a kiállításra szánt alkotások? Mármint nem lehet, hogy ellopták…
24. július 2025 | Napút Online
A 80-as években az élettan által determinált s a modern agykutatásoktól is követhető és igazolható működések még valahogy más tempót diktáltak e honban, mint amit a későbbi, könnyű…