Esszé

október 13.

Mujdricza Péter:  A LÁTHATATLAN KERÉK, avagy mégiscsak megpróbálta…  

*

Ajánlom a Nap gyermekeinek és urainak…

*

„Ha akarom lát/tat/om, ha akarom nem. Kontextusfüggő. Attól függ, mi a cél, mit akarok elérni…” (Tóth Zoltán József)

„Nem baj, hogy a magyarok nem tudják az országukat vezetni. Majd mi elvezetjük helyettük, nekünk. 2050-re Magyarországon legyen mindössze 6 millió ember, de abból csak 4 millió magyar illetőségű.” (Bankárkocsmai anekdota)

 „Elég volt a „fejlődésből”! (…) A technológia gyarmatosított bennünket, és mi gyengék és gyávák vagyunk, hogy ellenálljunk!” (Paul Virilio urbanista)

„Talán a teljes emberiség is olyan, mint az egyes ember. Mire megjön az esze, elmegy az esze…” (Vida Gábor biológus)

„Azért közölném az alábbi szöveget mégis, mert ez a garnitúra is ugyanabból a gyarmati kígyótojásból kelt ki.”  (M.P.)

*

Ferencz Marcel építésszel élőben egy, a Miskolci Építész Műhelyről tartott kerekasztal beszélgetésen találkoztam. Miután hozzászólásomban a székely közbirtokosság példáját javasoltam a kortárs kulturális káosz egy lehetséges feloldására, az esemény lecsengése után személyesen megszólított, megerősítettük egymás gondolatait. Művei közül leginkább a Tokaj közeli Hun Fürdő nyűgözött le. Az Új Néprajzi Múzeum épülete viszont erősen elszomorított. Mégis hálás vagyok, mert mint egy meditációs objektum körül lebegő láthatatlan történet, mélyebben és inspirálóbban átérezhettem, milyen korban is élünk, alkotunk.

Az ősi Indiában, rath yatra, a Kocsi Ünnepén hipnotizált tömegek vetették magukat emeletnyi fakerekek elé. A fakerekek hatalmas, gúla felépítményű fakocsin, Dzsagganath – sokadalom vontatta – templomi szekerén hordozták bálványukat. Jadzsnyá, az áldozati fesztivál a feleslegesnek ítélt emberi masszát bedarálta a Nagy Kerékbe, a Mindenség létadó áramkörébe. Törtek a csontok, patakokban ömlött a vér… Szolzsenyicin A vörös kerék című regényében a sztálini terror kevésbé önkéntes áldozatairól ír. ((((Ne feledjük, milliók halnak éhen a Szovjetunióban, majd 1950-ben olyan francia kommunista párttag is kap Sztálin-díjat, alkotói támogatást(?), mint piktor Picasso.)))) Hannah Arendt 1951-ben, The Origins of Totalitarianism című könyvében vetíti előre, a hitleri és sztálini népirtások nyomán lesz egy még kevésbé önkéntes, felnagyított hipnózis, az egész földkerekségre kiterjedő genocídium. Uncsi-tesó bürokraták, kultúrbunkó komisszárok által vezényelt, terrorista/technokrata haláltánc. Fortélyos félelem igazgat…(?) Az ember az egyetlen olyan állat, – jegyzé Kassai Lajos lovasíjász, – amely a nála ostobábbak, idióták követésére képes. Az állatvilágban ez elképzelhetetlen, mert az az állat azonnal kipusztul.

Tartsd a Föld népességét félmilliárd alatt, olvasható a georgiai Jelzőköveken, az Új Világrend tízparancsolatában. Minden egy irányba mutat, a heideggeri Das Man, a kiherélt lelkű, az arctalan, semleges nemű tömegember, a gép testben gép lélek, a transzhumán és a robot, a degenerálódó, érzelmi fogyatékos világelit milliárdokat kiejtő////leoltó algoritmusára. „A … tömegtermelésnek mindössze az a célja, hogy a tárgyakat … a lehető legteljesebb hasonlóságban állítsa elő azoknak az embereknek a számára, akiket nem kevésbé hasonlónak képzelnek – jegyzé meg René Guénon A mennyiség uralma és az idők jelei című könyvében – … akik merő numerikus „egységekké” fokozódtak le…, hogy az ember életkörnyezetéből lehetőleg minden kvalitatív különbség eltűnjön…, ez … egyúttal az uniformitás győzelme is.” Erről árulkodna például Budapesten az Új Néprajzi Múzeum homlokzatának csomagolása, pixeles uniformizálása is. Mely homlokzati egyenruhán, vandálbiztos védőmellény-fémrácsozaton, a magyar és nemzetközi népművészet ((((pelikános magyar, erdélyi, óceániai, arab stb)))) végtelenidéző, kozmikus motívumai, – COVered IDentity, – leárnyékolt////lebutított, vakulj paraszt vakírásként sorjáznak. A modern építészet egyik legnagyobb bűne, – szögezte le F. Kovács Attila – hogy nagyon csúnya romokat hagy maga után.

Háromszáz méternyi fényesre taposott kultúrkonzerv-koloniál? Mint a már említett álhomlokzat mögé dobált talált tárgy, „ready made”, turisták által széttaposott coca-colás fémdoboz – olyan, mint a nagycsibe, csak ki’csibe – sokszoros nagyítása? A bolygónkon körbecsukódó globalibugris gengszter gazdaság gyarmatpolitikus, mammon modernista műrom reklámja? „Ha majd a messzi jövőben archeológiai ásatásokat végeznek, hogy képet kapjanak korunk művészetéről, nem fognak megtudni semmit… – írja Stanislaw Lem, – … hiába is próbálják majd megkülönböztetni a közönséges szemetet és hulladékot a „műalkotásoktól”, mert a kettő közt gyakran nincs is különbség. Egy „Campbell” márkájú paradicsomleves konzerv attól lesz műalkotás, hogy kiállítják, ha viszont szemétdombon látjuk, eszünkbe sem jutna olyan esztétikai gyönyörrel szemlélni, ahogyan egy archeológus teszi a görög iszapban fennmaradt vázával, vagy márványistennővel.”

Mert megépült Budapesten az Új Néprajzi Múzeum épülete az intézmény alapításának 150. évfordulójára, a Városligeti fasor tengelyében, a Dózsa György úton 300 méter hosszan, a szélein 22 méter magasságig – 2022-ben. Tömege akár egy hatalmas, 1 km átmérőjű, láthatatlan kerék talapzata, pixelesen cizellált kerékbilincse(?) is lehetne. Ez az univerzális kerékbilincs a múzeum mennyiségileg és minőségileg is lenyűgöző tartalmát, a mára mintegy 250 ezer darabot számláló gyűjteményt a föld felszíne alá teremtené/taposná. Ott, „… hol nemzet süllyed el, népek ////adják-//// veszik…” –, hol tankok és nehéz fegyverzetű hadi járművek parádéztak néhány generációval ezelőtt. Az épület két, körívben emelkedő, lendületes félszárnya, városalaprajzi centrumában az Ötvenhatosok tere emlékművével, többek közt az ősi indiai csillagvizsgálókhoz is hasonlatos. Esetünkben a „csillagvizsgáló” mutatója, az Ötvenhatosok tere rozsdás, acélék emlékműve, nem a Syriusra, Jupiterre, Vénuszra vagy más csillagra fordítaná, irányítaná figyelmünk, hanem az átellenben lévő posztmodern-barokk épületszörnyeteg ((((ING Bank)))) tetején lévő logóra, a narancssárga oroszlánra, a modern mammonizmus nyomorult csillagára. Mely banki logo egyazon magasságban volna a Hősök tere angyalával…

És globális gratula, mintha ez a rozsdás acélék ennek a hatalmas, virtuálisnál is virtuálisabb keréknek – ellenállna, beakasztana. És általa az új épület tömege egy valódinál is valódibb, gigantikus kerékbilinccsé avanzsálna. Megállapítható, hogy a fent említett láthatatlan kerék több nagyságrendbeli nagyítása a Herner-Janáky féle Időkeréknek is, amit az építkezés közben, annak közvetlen szomszédságából távolítottak el. ((((Ajánlott olvasmány: Ekler Dezső összes)))) A láthatatlan kerék talapzata, támasza, talpköve, kerékbilincse (?) – tehát az Új Néprajzi Múzeum tömege – úgyszintén több nagyságrendbeli nagyítás. Minden ország támasza, talpköve, a tiszta erkölcs…(?) A Herner-Janáky-féle Időkereket még Magyarország 2004-es, Európai Uniós csatlakozására adták át. Igen, a 8 méter átmérőjű Időkerék útjában állhatott a nagy hatalmas láthatatlan kerék koncepciójának. Mintha a kortárs modern mammonizmus nemcsak a gyermekeit, de a szüleit is fölenné. A jövőjét és a múltját is. Mert, „… hová lett a régi építészek tradicionális művészete és tudománya, hová lettek azok a rituális előírások, amelyek alapján a városok és épületek alapítását szabályozták minden normális civilizációban?! – kérdé René Guénon – vaknak kell lennie annak, aki nem látja azt a szakadékot, amely a normális civilizációt modern változatától elválasztja. És alig kételkedhet bárki is abban, hogy mekkora különbség van e kettő között, ámde az, amit a ma élő emberek túlnyomó többsége >>haladásként<< ünnepel, … folyamatos dekadenciaként lepleződött le, mely ama gödör felé vonszolja az emberiséget, amelyben már csak a színtiszta mennyiség uralkodik.”

Ha megépítünk egy-egy látomást, mondjuk a Városliget égi-földi kapuját, a mennyország, avagy a pokol portikuszát emeltük////ástuk magunknak? A Feljebbvalónak? Netán az átellen, az „áttentő” sátáni pólusnak? A sámánnak vagy a sátánnak? Annyira egyszerűnek tűnt külsőleg, hogy fel se merült, mi mindent jelenthet is ez még belsőleg? Vagy fordítva? Kozmoszra tátott Óriásgyerekszáj? Világraszóló elszóló szó? És mégis mozog a Freud? Ilyen egyszerű lenne a képlet? Oswald Spengler óva intene: Annyi világ van, ahány lény a világon, s az állítólag egyetlen, egyetemes és örök világ, amelyről mindenki azt hiszi, hogy a többiekével közös, mindegyikőjük létezésében mindig új, egyszeri és soha meg nem ismétlődő élmény. Szerb Antal a Pendragon legendában írja: Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást. Ám, miként azt a I Ching-ből, a Változások könyvéből is tudhatjuk, egy-egy jelenség még önnön magán belül is csak a legritkább esetben megfellebbezhetetlenül vagy IGEN vagy NEM, vagy FEHÉR vagy FEKETE. A jin-jang jel mindkét pólusa tartalmaz az ellenkezőből is valamennyit. És az sem zárható ki, hogy valamely pólus túlsúlya nem csak egy-egy lélegzetvételnyi, hanem akár emberöltőnyi időtartamon túl, történelmi////földtörténeti világkorszakra, Aiónra ((((aranykor, ezüstkor, bronzkor, vaskor)))) is rányomhatja bélyegét.

Mindez már azért is elgondolkodtató, mert jelen, nemzetközi tervpályázaton I. díjat kiérdemelt terv olyan globálisan ismert és elismert építész irodákat előzött meg, hogy méltán akad el a lélegzetünk. Hogyan is ne éreznénk megilletődést olyan Pritzker-díjas szakmai Énmárkák hallatán, mint Zaha Hadid, Rem Koolhaas, aztán a Bernard Tschumi Architects stb, melyekkel akár a Műcsarnok ezredfordulós, Világépítészet című monstre tárlatán személyesen is találkozhattunk. Jelen kiválasztott építőművészeti mű ezután számtalan szakmai megmérettetésen világra szóló sikereket söpört be, és a szívdobogtató kitüntetéseknek még bizonyosan nincs vége… (International Property Awards: Európa legjobb középülete, Világ legjobb építészete díjak, stb, zöme még a létesítmény elkészülte előtt…) Más kérdés, lehet-e felelősen ítélkezni előre, a medve bőrére? Más kérdés az is, miféle fokozatú ((((pénzügyi/erkölcsi/szellemi/hatalmi/kulturális)))) korporációk körvonalaznák, súgnák meg korunk építészeti arculatát, terveznék a kedves zsűriket, mint csoportlelkeket? Ahol, Mentsétek meg a reményt, Konrad Lorenz nevezetes szentenciái nyomán a személyes felelősség megfoghatatlan, úgy oszlana el a meghívott döntnökök közt, tisztesség ne essék szólván, mint gatyában a fing. Vajon az illetékesek jártak-e, sétálkoztak-e a helyszínen személyesen? Avagy fotelbe elégítően „valós élményt” kölcsönözne az ’ámítógép mesterséges varázslata? De felemelően igaz az is, hogy a 2020-as budapesti műcsarnoki építészeti mustrán ennek az épületnek a modellje kapta a legtöbb közönségszavazatot, amin már akkor is kissé csudálkozva inogtam meg, és a mű a 2023-as Velencei Biennále Magyar Pavilonjában is bemutatkozott a Nagyérdemű előtt. Alkotója, Ferencz Marcel DLA, Ybl Miklós- és kétszeres Pro Architectura díjjal kitüntetett építész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a NAPUR ARCHITECT Iroda vezető tervezője idehaza Prima Primissima díjat és Kossuth díjat is nyert. Talán igaz lehet az is, hogy egy-egy elismerés többnyire nem a díjazottról, hanem a díjazóról szól… Ágó Mátyás (1955–2021) építész és gondolkodó barátunk még evilági életében jegyezte meg nem csekély rezignációval, hogy díjat elutasítani illetlenség, de a legjobb, ha az ember neve fel sem merül. Ám akkor miképp promó/////tálaljuk/////ismertessük/////adjuk el és el és el…, vétessük észre, érvényesítsük, építsük/gyógyítsuk, netán botrányozzuk közzé önmagunk? Mert nem mindennap és nem mindenkinek adatik olyan egyszemélyes, Gesamtkunstwerk-felelősséget felvállaló, tökös megbízó, mint mondjuk Imhotep, Salamon, Periklész, Ramanuja, Mahwarahal Jaisal, Corvin Mátyás, sah Dzsahán, Rudnay bíboros, Güell gróf, Guggenheim, Barragán, Dibiédo vagy éppen páter Bulányi. Lehetnénk-e olyannyira magától értetődőek, hogy szinte föl se tűnjünk szervezetileg? Hiszen lélegzetvételeink se díjazzuk, tüntetjük ki, tapsoljuk meg, ünnepeljük minden egyes alkalommal, vagy ha netán nem kell valamely lépcsőt „nagy körültekintéssel” használnunk, ingadoznunk rajt vagy belebotlanunk, de erre még kitérek.

„Ha valamely mű egy első díjat nyert, akkor mindenki bólintott, és azt mondta: >>hát, ugye, ez az, amit a kultúrpolitika akart<< – emlékezett vissza Zádor Anna művészettörténész professzor a szocreál tervpályázatok kapcsán – …ha azok a jelentékeny építészek, akik ekkor még erejük teljében éltek, egy tervet készítettek, és ez a terv, nemhogy nem került kivitelre, de talán semmiféle elismerést nem aratott, akkor ők nyugodtan gondolhatták: >>hát persze, nem tetszem a kultúrpolitikának<<. Nem voltak különösen megsértve, de tudomásul vették, hogy ez egy politikai kérdés. Ha pedig valaki valamilyen díjat nyert, akkor azt mondták: >> persze, ez biztosan jóba van a miniszterrel <<. Valószínűleg így is volt. De ezek nem voltak olyan nagyon… keserves dolgok.”

Végül is a jól végzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhettük. Önigazoló/önfelmentő antiressentiment? Panaszkodsz ki bántott? / Hogyan is lehetne az barátod / Kinek olyan lény, mint magad / Örök szemrehányás marad? A kartársat hagytam irigykedni, – vígasztal Szerb Antal – hiszen a kartársak irigysége a tudós egyetlen földi jutalma. E sorok írói sem tehetünk mást, mint demokratikus vállvonogatással, egyfajta meditációs objektumként////szubjektumként próbálnánk a magunk mikrovilágában is a helyére tenni/felfogni/megemészteni az éppen aktuális „láthatatlan történetet”, szakmapolitikai dörgést. És milyen jó, hogy ebbe a sajátos mintázatba a Liget Budapest Projekt Új Zenei Pavilonjának pillangója is beletűzetik! Keresve keresünk tehát ezekben a térbeli összefüggésekben valamely megnyugtató AHA-élményt, apró-cseprő jövőkételyeinket is kiegyensúlyozó kozmikus otthonosságot. Még akkor is, ha világlátásunk, finoman szólva, talán nem minden részletében oldódna fel az éppen taroló, lokális és nagyvilági médiumok hamis varázslataiban. Mert nem lenne például azonnal roppant gyanús az a hírközlő szerv, mely jelen szigorúan szakmai szösszenetet kinyomtatva, kézbe vehetően megjelentetné? E sorok elkövetője már csak azért sem neheztel különféle újságcsinálókra, – akiknek szellemi/erkölcsi nívóihoz mérten olyannyira elfogadhatatlan, hogy évtizedes távlatban sem válaszolnak kézirataira, – mert azok a sajtóorgánumok, amelyek az efféle szövegeket lehozták, többnyire idővel megszűntek, úgy, mint Palacsinta, Pompeji, Nappali Ház, Árgus stb, vagy főszerkesztőik leváltásuk előtti hattyúdalként voltak kedvesek bevállalni a megjelentetéssel járó nagy hatalmas társadalmi kockázatot. És mi tagadás, lélek nemesítően plénummentes, mondhatni ezoterikus, esetenként óvatosan körbetekintős négyszemközti elismerésekkel, kacsingatós vállveregetésekkel – cinkosok közt kóser aki néma – még középületekké tárgyiasult gondolataink is bőségesen rendelkeznek. Mondhatnék neveket, ámde most hagyjuk el ezt.

Ne nekem higgyenek tehát, hanem csakis saját maguknak, hiszen 8 + X milliárd ember, miért kellene egyformán lássa a világot? Merj különbözni! És ugye milyen jó az is, hogy még mindig nem vagyunk kínai mintájú fogoly/átnevelő/haláltábor ((((nem kívánt törlendő)))), ahol a különvéleményt ellentmondást nem tűrő nevetségessé tétellel, ellehetetlenítéssel, kiközösítéssel, kivégzéssel jutalmazzák. Mert attól, hogy egy munkát magasan méltányolnak, attól az még lehet kiváló, mint azt a mi féloldalas egyetemi oktatásunk alatt is tapasztalhattuk, ha egy terv jelest kapott, attól az még lehetett nagyon jó is. Nem kell tehát mindig annyira nagyon avantgárdnak lennünk, mint mondjuk Erdély Miklós, aki, ha éppen túldíjazták, mindig önvizsgálatot tartott, mit ronthattam el, hogy ezeknek ennyire tetszik? Gaudíról is úgy szól a fáma, egyetlen hivatalos elismerést, „igazi” díjat kapott csak életében, egy vigaszdíjat, mert úgy elépítették a házát, hogy soha többé be nem tette a lábát abba az utcába…

„… / Minden áldott este fényben megfürödnék / És ha rajtam egyszer…”

Járjuk hát végig mi is a Dózsa György úti kortárs felvonulási tankalávalót! Mert múzeumi „főbejárat” akad kettő is, lehet válogatni. Északról is, délről is ugyanaz a lélektani képlet, miliő a fejünk fölé meredező betonlemez borította óriástalpak árnyékában, nesze neked Feng Shui… Kerékpárállások, unatkozva füstölgő biztonságiak, cigarettabűz, – középen forgóajtós „főbejáró”, mellette kétnyelvű felirat, NÉPRAJZI MÚZEUM, amely a homlokzat legfelső szegélyén is megjelenik. Ha csak két egyforma választásom volna az életben, akkor inkább öngyilkos lennék – jegyezte meg anno Farkasdy Zoltán. (((Sajnos, a főhomlokzat pereméről, 22 méter magasságból leugorva a főbejárat elé, egyre többen választják az ősi-új kerék alá vetés rituáléját, mint önkéntes elmúlás/áldozatot.))) Megjegyzendő, a Hősök tere és a Műcsarnok felőli „főbejáró” a kitüntetettebb, mert innét várható a tömegesebb turista forgalom is. A déli „főbejárat” inkább a külön telekre elhelyezett mélygarázs felől érkezők számára célirányosabb. Nem mellesleg, a mélygarázs falain (is) igazán nívós képzőművészeti alkotásokat láthatunk. Odabenn a múzeumban az antracitszürke járófelületen hosszan elnyúló információs pult előtt még hosszabban elnyúló fogadótér. Tájékoztatás és tájékozódás. Hátizsák le, önkiszolgáló, emeletes fémfakkok, toalettek és mosdók, steril az összkép, mint egy uszodában vagy egy plázában.

Kedves Látogatók! Ezúton kérjük Önöket, – olvashatjuk a beltéri feliratot egy derékmagasságban elhelyezett egylábú biztonsági táblácskán – hogy a kiállításhoz vezető lépcsőket nagy körültekintéssel használják, mert a kiállított tárgyak látványa esetleg elterelheti a figyelmet a biztonságos közlekedéstől, ami miatt baleset történhet. Felhívjuk figyelmüket, hogy a lépcső csak saját felelősségükre használható. Kérjük, ha bizonytalannak érzik a lépcsőn való közlekedést, inkább felvonókkal közelítsék meg a kiállításokat!

És igen, mielőtt mélymerülés inkább gyalog, torpanjunk meg csak egy meditatív pillanatra. Egy magasan kvalifikált, globálisan is széleskörűen díjazott, tömegek által elismert építőművész miért ne késztethetné az alkotói szabadság nevében a Kedves Látogatókat a biológiai normalitástól eltérő, kifejezetten kényelmetlen, akár balesetveszélyes mozgás- és viselkedéskultúrára? Gondoljunk csak Bachman Gábor éles kiszögellésekkel kialakított, szigetszentmiklósi, szocialista irrealista, proletkult, ön- és közveszélyes acél ülőbútor, pult és kocsmaberendezésére, amely a művész legtöbb kiállítási installációjának kedélyesen skizoid világával egyetemben legalább annyira otthonos, mint mondjuk a Challenger űrhajó a felrobbanása pillanatában. A művészet emberellenes hatalmak szolgálatába szegődik, írja Beke László, A művészet embertelensége c. fikcióesszéjének Művészet kontra élet c. fejezetében, amely még az igazi Mozgó Világ 1981.5-ös számában jelent meg. És miért ne válhatna a honi Új Néprajzi Múzeum – Paul Virilio urbanista Bunkerarcheológiájában is népszerűsített Atlanti fal bunkereinek, aztán a „normálistól” eltérő meredekségű lépcsőzettel épített mexikói áldozati piramisoknak, vagy akár az invokációnkban is citált Georgiai Jelzőköveknek közel s távoli, kortárs, műeszmei rokonává? Tartsd a föld népességét félmillárd alatt…

Tehát, mélymerülés, inkább gyalog… ((((Felvonók, liftek, amúgy is csak alaprajzi látótéren kívül.)))) Bel- és alterek, oldalt sorjázó longitudinális üvegvitrinek, mintha egy hatalmasan steril látványtári laboratórium földalatti raktárában, egyfajta vizuális kómában vizitálnánk. Lemérik hány kiló egy hattyú… ((((A monotonitást megtöri például az egyik agyagkorsó lelkesítő felirata: Lenin elvtárs ne mosolyogj örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké!)))) Az altéri zónában, a sötétség mélyén, mennyiségében és minőségében is lenyűgöző állandó kiállítás, olykor borzongatóan professzionális nemzetközi és hazai népművészeti anyag látható. Le a kalappal, a kurátorok, műtárgyi berendezők tényleg mindent megtettek. És való igaz, számos honi néprajzos szakemberrel beszélgettem, és meglepve tapasztaltam, hogy többnyire elégedettek az új bemutató épülettel. Első látogatásomkor például Füredi Kamill cigányságról végzett elmélyült kutatásainak írott és fotókon bemutatott dokumentumait néztem meg az arra szeparált kiállítóegységben, valamint számos látványos össznéprajzi bemutatót is. És filmeken is láthatóak a festő- szobrász- fa- és papírrestaurátorok szakavatott munkái, hallhatóak nyilatkozatai, nem tud nem elmevillanni Rejtő Jenő újgalileánus szentenciája sem, És mégis mozi a Föld…

Összességében mégis úgy éreztem, mintha hol bejárható, hol bejárhatatlannak tetsző, külön-külön is ellenőrzött múzeumhatósági maradékterek labirintusában járnék. Engem ezek a mellesleg létre kínzott reszliterek izgattak egyre inkább, miféle titkok is lappanganak odalenn////odabenn? Hol szunnyad hát a helyi Minotaurusz? Hol, melyik szinten a kitüntetett térbeli pont, a Mindenkihez////Mindenekhez szóló, a megszólító múzeumi Szóló helye? És a nagyérdemű várakozóké////hallgatóságé? Honnét is viszonyíthatjuk, mérhetjük személyes és közösségi önmagunk a mindenkori Mindenséghez? Mint mondjuk Frank Lloyd Wright Guggenheim múzeumában? Vagy a közeli Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum eseteiben, ahol latinkereszt, bazilikális alaprajzú templom az őskép? Itt talán az őskeresztény katakombák földalatti labirintusai lehettek az ösztönös tudatos spirituális térelrendezési mintázatok. Valahol erre kell legyen a látványtári mélypont ünnepélye, mert innét már nincsen hová tovább tétova lefelé… Elveszettnek érzem magam, forgolódom jobbra és balra, mint egy idegen metró várócsarnokában, vagy valamely kortárs kereskedelmi termékbemutató plázájában, Praktiker, IKEA áruházban volnék, és ugyanolyan büdös is van, betegház szindróma, több kedves ismerősöm allergiás rohamot kapott, „padlót////szagot fogott” a különféle műanyagok együttes kipárolgásától látogatásunk alkalmával. És most merre is az „előre” és merre is a „hátra”? Előre megy, nem hátra? Mert minden irány mintha csilivili ugyanaz volna. Teljesen mindegy, esetleges, merre indulok, mert a túlnani „főbejáró”-tól is ugyanide jutok, felcserélhetőek, összemoshatóak az égtájak, mint amikor tél és nyár, tavasz és ősz megkülönböztethetetlenül összedaráltatik. Forma követi az éghajlatváltozást? Nagy hatalmas terek, nagy hatalmas klausztrofóbia? De ha már komplett jegyet vásároltam ((((erre az életre)))), azért is végig járom az egészet! Nem mondom, hogy nem fogyasztott el/hányt/vetett ki magából a helyi kulturális Minotaurusz, de azért sem bántam meg! Mert bizony mondom, jólesik újra a Nap fényére gyerekedni! Born To Be Wild!

Előttem van észak, hátam mögött dél, újra felismerni az égtájakat, év és napszakokat, az éppen aktuális kulturális és földtörténeti korszakot, az Aiónt, amiben élünk. Körbejárni, fel és lesétálni a betonmellvédekkel szegélyezett alumínium lépcsőn. Még el nem távolított grafitti, FREE GAZA ((((senkise véd meg önmagam ellen…)))) feliratú matrica stb. Körbe tekinteni. Igen, ott az egykori MÉMOSZ székház, az ING Bank is, – proletkult és profitkult, szocialista (ir)realista és kapitalista (ir)realista építőművészeti gyöngyszemeink –, lakó- és vágyakozógépek. Hősök tere az angyallal, amelyet idő közben restaurálnak, megújítanak, a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Vajdahunyadvárát idéző Mezőgazdasági Múzeum sziluettje. Aztán az Új Zenei Pavilon pillangója… És milyen jó mélylevegőt venni – és másokat is majd a mélybe invitálni! So follow me / Just follow me / I’ll sell you dreams and new desires… De addig is újra idekinn, felszabadultan felfelé araszolni ezen a hatalmas gördeszka pályán, külcsillagászati közösségi kertekre hajazó túlélőgyűrűn, a korabeli Pajtás magazin sci-fi rovataiból és a Rakéta regényújságból is ismerős űrkolóniai zöld-tóruszon, – de tágas is ez az Úttörő Univerzum! És felpezsdítheti a lelkünket a „The Great Reset”, a Nagy Újraindítás Klaus Schwab tolmácsolta hipnotikusan álságos, neohippi////újkommunista eszméje, nem lesz semmid, de boldog leszel! Új Világrend proletárjai egyesüljetek! És milyen jó is itt, 22 méter magasságból a Dózsa György úti forgalom felett, a mi kozmikus kerékbilincsünk pereméről spirituálisan átrepülni a mi kortárs, későnyarú naplementénkbe! Lelkesen és egyre lelkesebben, mennyire izgalmas lesz is ez a ránk boruló háboruló, ölve ölelkező Világéjszaka? Dead Can Dance? – People of the earth can you hear me? / Came a voice from the sky on that magic night / And in the colors of a thousand sunsets / They traveled through the world on a silvery light //// We are the children of the Sun… //// We are the children of the Sun… Hát nem törpelelkű hiábavalóság leirtani a mi vak csillagunk szinte vétlen emberiségét félmilliárdnyira, amikor, íme, körbe és körbe, itt a végtelen csillagvilág? (((((Konteó, vagy konprakti, összeesküvés vagy összefüggés elmélet, ez a kérdés válasszatok?))))) Talán mégsem kellene „felesleges” embertársainkat ((((Isten nem teremt selejtet!)))) „önkéntesen” bedaráltatni a Nagy Kerékbe, a Mindenség létadó áramkörébe, mint mondjuk az ősi Indiában, Jadzsnyá, az áldozati fesztivál ünnepén, … a jövőt kértem én, hogy bármit is akar, … „Ten Years After” … ne, ne ez legyen a dal. Még itt a mi Dózsa György utunkon sem, ahol tankok és rakéták parádéztak és lebontották a Regnum Marianum katedrálisát, de az éppen aktuális Gólemet, a Na’sztalin szobrát is eleink – … csak abba a hibába ne essünk elftársak, hogy az általunk hirdetetett propagandát mi magunk is elhiggyük! … Célunk az ég elftársak, és nem ez utóbbit hirdette a kiváló Stephen Hawking is? Mindenhol jó, de messze a legjobb…

 „Ne fantasztikusat tervezz. Egyszerűt. Beletörik a bicskád.” (Bodonyi Csaba)

Nem elég, hogy mennyiségileg////minőségileg – à la René Guénon – elvégeztetett, magánmitológiáinkkal, fantazmagóriáinkkal is tetézzük azt? Lehetett volna ezt a világraszóló múzeumi anyagot egy MÁSIK MAGYARORSZÁG szellemében, mondjuk a Városligeti fasor és az Andrássy út számtalanul számos, eladásra kínált palotáiban pazarabbul elhelyezni, annak minden korszerű technikai-technológiai követelményével? De természetes megvilágítással, szellőzéssel, megközelítési lehetőséggel is kiteljesítve? Ahogy a még túlélő szatócsboltok is mennyivel emberibbek, látványosabbak, vendégszeretőbbek bármiféle emberszabásúnak szánt, kortárs multi-/pláza-/kocsma- vagy éppen kultúrkombinátnál? Nem beszélve a létesítmény alaprajzának keleti fertályáról eltávolított, „áthelyezett” ősfákról, nesze neked Kós 140? „A vonalzós vak ((((computeres bim-BAM????)))) építész, a pusztítás terroristája, ő utasít fűrészt a fához, kozmikus testvéremhez…” Lehetett volna a Dózsa György úti hadi felvonuló, majd gépkocsi parkoló promenádra terített alibi zöldfelület helyett élő, igazi termőföldes zöldnövényzet? Önfenntartó/öngyógyító/önellátó, közösségi kiskertekkel kiteljesített liget? Mondjuk Martinovicsékat a magyar jakobinusok perében védő Horváth Jakab pesti ügyvéd síremlékén olvasható FUIT szellemében, akinek végrendeleti adománya a mi pihenőparkunk, a Városliget? Költői kérdések persze, felhők ezek, melyeket széjjel kergetett a szél, semmivé, abszolúte semmivé…

Mégsem foglalkozna, méltatlan írástudó a megtermelt művel ennyit, ha le nem nyűgözné, torkon nem ragadná, leheletét nem szegné, maga alá nem vetné, nem kívánt törlendő, monstruóz, mysterium tremendum et fascians… Mert ha valamit elég sokáig, elég figyelmesen, a belé fektetett emberpróbáló munka iránti igaz alázattal nézünk, az megszépül. Mert múlhatatlan érdeme ennek a Világkerék-paródiának, állítsátok meg a világot, ki akarok szállni, olyan vakmerő zsigeri eleganciával legyintené arcul, ébresztené Valóvilágra a maga minimum dupla fenekű igazságával a T. Megrendelőt, mintha azt a valaha volt székely rendtartásban tenné, hogy azt kvázi szociális simogatásként érintse, – és honorálja.

Végül is velünk dekorálják ki maguk, velünk, — a személyes és közösségi lélek, a „tömeglélek”, olykor tűrten////támogatottan, olykor tiltottan megfizetett mérnökeivel, — mentálos műtermelői mechanistákkal igazolják a puszta létüket. Hátuk mögött az éppen aktuális Moszkvával, Pekinggel, Brüsszellel, Washingtonnal, háromtest birodalommal stb, na és az etióp tömegfélelmező kommunista vezette nagyvilági WHO-val (nem kívánt törlendő). Mert mi volnánk a kortárs piramisjáték, a globális pénzügyi kannibalizmus, a lopakodó biológiai-, hagyományos- és egyre kevésbé hagyományosan kiterebélyesedő világháborús-, éghajlatváltozási-, vakcina- és egyéb orvosipari technóbiznisz alkotó/i/részei, áldozatai/áldozárai. Mert még egy láthatatlanul létező/nem létező szervezeti felépítmény élvezőinek////elszenvedőinek és utódainak////unokáinak is meg kell élnie ideig-óráig valamiből. És a kéz, amely a pénzt adja, fizikailag mindig magasabban volna, mint azé, aki, ha csak megélhetési viszketegségből, de átveszi. De erkölcsileg is emelkedettebb ez a láthatóan láthatatlan kéz? Bár rendszervált/ogat/ó pártsemlesgességgel tudjuk////merjük////tesszük, az erkölcs nem politikai kategória. Az emberek a kis dolgokat megbosszulják, – intene Niccoló Machiavelli – mert a nagyokat nem tudják. Mi is inkább egymást minősítenénk////méricskélnénk –, jelen szakszösszenet is törpelelkű, terepszínű, tétova tehetetlenség talán, – ahelyett, hogy mondjuk MÁSIK MAGYARORSZÁG, az építőművészek Ötpacsirta utcai székházát, patinás Otthonunkat minden kétséget kizáróan, valóban védeni volnánk képesek éppen aktuális „jóakaróinkkal” szemben? Hitler autodidakta/////aktivista társadalomfilozófiája persze egyértelműbb: Teljesen mindegy, hogy milyen eszméje van valakinek, ha egyszer gumibottal széjjel veretem a fejét. Herrenmoral und Sklavenmoral. Ahogy némely kortárs átnevelő/fogoly/megsemmisítő táborban történik hasonlóan brutális „köz////egészség////ügyi” intézkedés. (Ajánlott olvasmány: Ivan Illich: Limits To Medicine – Medical nemezis: The Expropriation of Health. Amit Illich 1976-ban már meglátott, napjainkra „kiteljesedett”. Megjegyzendő, hogy Ivan Illich, osztrák katolikus pap és filozófus legfontosabb beszélgető partnerei, ihletadói Rosylin Lindheim építészprofesszor és John McKnight urbanista szociológus voltak.) Amúgy ezekből a félelemszabályozó, szigorúan „nemzetbiztonsági” lágerekből több tízezer épült meg Barack Obama alatt az USA és Kanada területén még közvetlenül a Covid fasiszta p/l/andémia globális kihirdetését megelőző években. Ezek konkrétan haláltáborok, elsősorban a WHO által valamely frissen meghirdetett „X-betegség” nyomán kötelezően meghatározott oltások elutasítói számára, háromszemélyes fekete műanyagkoporsók százezreivel. Magyarországon az első példány Budapesten, Hulladékhasznosító mű fantázianéven 2004-ben, éppen EU-csatlakozásunk évében valósult meg, magasan díjazott építőművészeink közreműködésével, 6 méter magas, felül befelé dőlő szögesdróttal ellátott kerítéssel. (Kétségtelen ezek az információk nem a honi királyi médiumokból származnak, hanem többek közt olyan alternatív hírforrásokból, mint például a nemzetközileg is kifejezetten tájékozott Nexus Tv, orvosokatisztanlatasert.hu. stb.) És ne feledjük Kassai Lajos ide vágó szentenciáját, információs (hadi)technikában olyan hátrányban vagyunk, mintha csúzlival védekeznénk tankok ellen. Talán többgenerációs, „haladó hagyomány” volna ez, láthatóan láthatatlan, háttérhatalmi hátszéllel? Mert átmentett hatalmuk zálogát, közös gyarmati létünket szakértőileg bebetonozó helytartóinkból//////elftársainkból meg/a/bízó uraink lettek. Tetszettek, tetszettünk volna (legalább építő- és művészeti) forradalmat csinálni tesztoszteron akadémisták, címzetesek és címmentesek, jellel jelölt és jeltelen talpasok? Szigorúan önkiválasztásos alapon, – ’a la Liska Tibor, – Ön kiválaszt engem? Pénz beszél, kutya ugat? Kutya ugat, karaván halad? Proletkultból profitkult, szocialista (ir)realizmusból kapitalista (ir)realizmus, szocmodern vagy kapmodern, esetleg háztáji AI-architechnó? Szól a harang, bim-bam, elfogyott a bambim? Lebutított BIM-bam-építészet, mint újkollektív rágógumi? Kétféle … velszi bárdok kézbe-csaptanak / S pihentető, szép énekeket mondtak. // Egy emberöltőn folyt a dáridó / S ékes meséje Toldi hűségének, / Soha egy riasztó, becsületes, / Egy szabadító vagy keserü ének. // Most már orgia és eszeveszett / Haláltánc már a nemesurak tánca / S dühbe csapott a béres igricek / Vesztük-érző, úr-dicsérő románca.

És az Új Néprajzi Múzeum és környezete a maga neokoloniális kultúrpolitikai kontextusában, – hasonlatosan Maupassant elkötött hasú asszonya megrendelésre tömegtermelt torzszülött ivadékaihoz, – nem tudja nem kibökni a fájdalmasan allegorikus igazságot. Kín/á/ba’ született artikulálatlanságában való világraszóló újginsbergi Üvöltés ez a honi és egyetemes építőművészet momentán felpeckált, talányosra tökösített nyelvén. Mert, hogy ez az 56-os rozsdás ék, acélkefe, vagy mi a szösz, képes-e kidurrantani, vagy szép csendesen leereszteni (?) ezt a nagy hatalmas, láthatatlan háttérhatalmi kereket, ki tudná azt megmondani? Mert, mint Facsar Imre szabadgondolkodó előadásaiból (is) közismert, a magyar politikai elit össze van fonódva az Új Világrenddel. ((((((((((Ez minket bedarál? Látja? Nem látja? Na, látja!)))))))))) De legalább, köszönet és kézrátétel, ezzel a felnagyított kerékbilinccsel, Univerzális Lockdown-nal dimenziót váltva, mint valami sajátosan groteszk, kora harmadik évezredi „mammon-csillagvizsgáló”, tiszteletet parancsoló zsigeri bátorsággal, mégiscsak megpróbálta a Nap alatt…

És mégis mozog… Mert a lehetséges Nap lehetséges gyermekeiként nem foghatunk semmit a nem egyedül lehetséges, lebutított, lelki nyomorult korra. Nem én vagyok a beteg, szólt doktor Csehov anno, hanem a kor, amibe születtem. És bizonyosan állíthatjuk-e, hogy az emberi kéz míves alakításának, a kézművességnek kézzelfogható hiánya tehet érzelmileg kasztrálttá, lelki fogyatékos monstrummá, nehezen szerethetővé egy-egy épületet? Hiszen gyógyító mintának tetszhet a szintúgy Liget Budapest Projekt menedzselte, szomszédos Új Zenei Pavilon mindenkit és mindeneket, mindenkivel és mindenekkel megbékítő, magához ölelő varázslata is, – a mi nagy hatalmas láthatatlan kereket lezárandó kozmikus kerékbilincsünkkel egyetemben. Megerősítve a reangyalizációs látomást, hogy azért is most volna az Aranykor, a mi vaskori Aranykorunk is, mert most élünk és alkotunk, és a lidércnyomás, amibe sub specie aeternitatis beleszülettünk, mégiscsak ihlető erő lehet. Ceterum censeo Nietzsche nyomán: Pusztult már el sárkány kígyómarástól? Ugyan! Hálás, hogy fölébresztette!

 (Esztergom, 2022 – 2026)

Megosztás:
f t
Fel
Napút Online

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.