A Dunát hajó vési,
messzi földekre szegődve
otthont még nem talált,
csupán bénult, árasztott temetőket.
Ott egy csillag!
Oly ártatlanul tekint rám az angyal…
rá esett szemem, majd lassan elégette
a képzeletem.
Világítanak a fények!
(Ó mikor még én égtem oly kedéllyel)
Ne féljetek, lámpáim,
holnapra hamuvá égtek.
Fapad, mi nyugtomat érzi,
közben súlyomtól haldokolva
verejték folyik arcán,
történetem elmesélve neki
faszú vájja ki öreg, roskadó hátát.
S te, életem kételye!
akit még mindig itt várok…
…Kedvesem, a szú már a szívemet tépdesi, s vele ez
az ismeretlen, fájdalmas átok.
Zalka-Montenegro Gabriella a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Hajó a folyón (pixabay.com)
