Hiányjelek szorzatában
bolygók közt
feszülő húrokon
micsoda zenével
jön a végtelenség
s magányunk hogy zokog
Hogy sír a szörnyű idegenség
egymáshoz lapulnak
daliás bércek
néma tücsök hegedűjén
játszani próbál
egy remegő részeg
Nem tudni hol vagyunk…
Mihez képest van
menny vagy pokol messzebb,
honnan jövünk ily cikk-cakkban,
s ahová jutunk: ott szebb lesz?
Hisszük nagyságunkat,
mely kétséggé foszlik egyszer.
Végzetünk nincs kiszámítva még –
Ki alázza meg magát ama napon:
ha felszáll a föld, s lehull az ég?
Illusztráció: R. Tamás fényképfelvétele (2016)
