unokaöcsém, Gilgames emlékére
a seefahrer világítótornyot nem lát, nem is keres,
nem is irányokért, nem is partokért, járja a tengert,
csak a hullámokkal szigonyért feldobódó bestiákért.
a seefahrer világítótornyot nem lát, csak túl a fényeken
a benne magára hagyott fiút, ki őrzi ezt a tornyot, tekintete
benne vet horgonyt. csak tengert hallgat, részvét, ha
magával nincs, mással miért lenne, a fény malmában
őröl hullámokból permetet. nem számol értő fülekkel,
torkával hall, mi elnyel. suttogása szigonyát belemártja:
nem a víz a tenger. fiú, ki nem félárva, ha ember?
