Nyilas Atilla: Trenosz
*
Nagy Ferenc emlékére
Elhunyt hát a nagycsalád tudósa,
vér szerinti apám középső bátyja.
Úgy gondolkodott, nem kell neki
summa cum laude, elég lesz a rite,
államvizsgájára való készülés helyett
elolvasta József Attila összes versét,
közvetlenül diplomája átvétele után
beleszart cilinderébe,
és a Duna sodrára bízta —
legalábbis valahogy így mesélte.
Jogi végzettségét nem kamatoztatta,
vendéglátózott, mint két testvére,
majd tudománytörténészként működött,
legismertebb munkája a tudóslexikon,
híres volt a maga körében,
pszichiáterem is találkozott vele,
egészen felvillanyozódott,
amikor a rokoni kapcsolatra fény derült,
kedvtelve titulálta székely góbénak.
Ő magát ünnepmérnöknek nevezte,
gyakran fejtegette, hogyan érte el,
hogy a magyar kultúra emléknapja
a Himnusz befejezéséé legyen,
ám ennek írásos nyomát nem találtam.
A nagycsalád tevékeny tagja volt,
unokatestvéreimtől gyerekkorukban
nem sajnálta az időt, fáradságot.
Egyszer egész csapatot alkotva
mentek barlangászni, eltévedtek,
Kispiri nem mert átugrani
egy útjukban tátongó mélység fölött,
Feri bátyám testével hidalta át,
hogy végigtaposhasson rajta;
késő este vagy már éjszaka lett,
mire kivezették a társaságot
a riasztott barlangi mentők.
Szerette idézni József Attilát,
gyerekeim születését követően
nekem leginkább azt, hogy
„…ki tűzhelyet, családot
már végképp másoknak remél”,
állítva, hogy itt rólam van szó,
nekem remélt családot a géniusz.
Két unokatestéremmel meglátogattuk
a földvári ápolási intézetben,
ahol élete utolsó hónapjait töltötte
önmaga árnyékaként,
eleinte csak suttogva beszélt,
később föl-fölerősödött a hangja,
kevés szó használatával,
igen homályosan fogalmazott,
ám hozzám intézett búcsúmondatára
mintha kitisztult volna az elméje:
„Te az én rokonom vagy.”
*
Ezek is érdekelhetik!
A bábmester – Hudy Alida Lea versei →
Atilla Tau: EL ELION →
Lajtos Nóra: krumplipucolás, világlocsolás →
