*
*
Ács Margit
Miért írok?
A kérdést úgy is érthetem, hogy mi okból írok, és úgy is, hogy mi célból. Ez utóbbi értelmezés esetén nem tudnék válaszolni, mert amikor írok, nem akarok semmilyen külső célt elérni, nem akarok hatni senkire, nem pályázok a világ folyásának megváltoztatására. Csakis arra törekszem, hogy pontosan azt foglaljam szavakba, ami a szándékomban állt, százszor ellenőrzöm, hogy a szavaim pontosan illeszkednek-e a közlendőmhöz, akár gondolat, akár megidézett élmény, akár lázálom, és illeszkednek-e egymáshoz. Tehát inkább csak oka van annak, hogy olykor, kéziratok és könyvek olvasását, levelek, ajánlások és laudációk írását felfüggesztve, valami senki által nem kért szöveget kezdek el pötyögtetni a laptopomon. Most laptop, korábban írógép volt, amin két ujjal ütögetem a billentyűket, bőrkeményedés lett a mutatóujjaim hegyén. Kézzel csak gyerekkoromban írtam, később csupán érzelmi turbulenciák esetén ragadtam tollat, hogy a kezem ügyébe kerülő papírlapokra és füzetkékbe jegyezzem le indulatos panaszaimat, vagyis öntsem ki a szívemet. Ezt a műveletet nem nevezhetem írásnak, egészségügyi akció volt, indulatlevezetés.
No igen, ha belegondolok, a fikciós novellákban és regényekben is vannak mozzanatok, amelyekben ott rejlik valamelyik sérelmem, traumám, haragom, sőt dühöm. Nem állíthatom tehát, hogy a publikált írásaim mentesek az indulatoktól, és nem vezetnek le valamennyit ezen indulatokból, nem lesz tőlük könnyebb a lelkem. Az esszéimre pedig még inkább áll, hogy indulatok moderálására szolgálnak. De ez nem célja a megírásuknak, hanem oka.
Miért írok fikciós novellát és regényt, amikor egyre kevesebben olvasnak? Mert megképződik bennem egy mag, apró magocska, ez lehet párbeszéd, élethelyzet, egy jellegzetes karakter. Imaginárius valóság, amely bennem fakadt fel, hogy honnan, arról sejtelmem sincs. Imaginárius, hiszen ezek a valóságmagvak valójában egyszerre nincsenek és vannak. És át kell menteni őket a valós létezésbe, mert kár volna, ha elenyésznének a semmibe, a felejtéssel és a halálommal. Egyszer regényírás közben ért egy súlyos baleset, és amikor betoltak a műtőbe, az altatás előtti utolsó gondolatom az volt, hogy Istenem, az a regény nem fog megszületni, milyen kár. S nem azon rágódtam, hogy nagy valószínűséggel nem élem túl a műtétet. A bennem már létező emberalakok és sorsok elenyészése aggasztott. Ezért mondom, hogy okom van az írásra.
Nem győzök csodálkozni azon, hogy életem során eszköze lehettem egy imaginárius világ megszületésének.
Az itt küldött válaszom magára az írás aktusára vonatkozik, amely számomra teljességgel belső ügy. Nem tagadhatom, hogy a kész írás sorsa felkelti a befogadás, a siker, a hasznosság külsődleges problémái iránt való érdeklődésemet is. A rólam valójában már levált „termék” célba jutása azonban a körkérdésünk másik értelmezéséhez, a célképzetekhez, másképpen fogalmazva: a hivatástudat kinyilvánításához vezetne át. S az ezekre irányuló kérdésekre csak bődületes közhelyekkel, vagy teljes rezignációval tudnék válaszolni.
*
*
Bíró József
( abc )
egykori / besúgóink vmnt nyomuló kon tá rok
( vajh m rt ? ) ilyenolyan kitüntetésekkel ékíttetnek
arcátlan cinizmusuk hivatalosan is megalapozva
röhöghetik mindannyiunk / szánalmas nyomorát
immár’ véglegesül alázottságunk elföldelésünkig
[ sok egyéb mellett azért is írtam – írok –, hogy :
megszűnjenek a fentiekben jelzett anomáliák ]
*
*
Podonyi Hedvig
Miért írok?
Ezt még sosem kérdeztem magamtól, úgyhogy épp ideje.
Talán azért írok, mert nyomot akarok hagyni a világban? Nem áltatom magam: az ilyesféle nyomok többnyire igen-igen mulandóak. Nem hinném, hogy kétezer év múlva feledhetetlen bölcsként hivatkoznak majd rám a bolygóközi kommunikáció információs platformjain.
Le akarom nyűgözni a világot? Reménytelen. Tapasztalataim szerint a világ általában mindenféle mással van elfoglalva, nem az én válogatott remekeimre sóvárog szüntelenül.
Bizonyítani akarok magamnak? Ez már egy lépéssel közelebb áll a valósághoz, na de ilyen alapon arra is vágyhatnék, hogy én legyek a leggazdagabb, a leghíresebb, valamiben a legvalakibb valaki.
Egyszerűen csak szeretek a szavak körül tenni-venni? Ebben megint csak van igazság, bár számos élményt őrzök arról, ahogyan farkasszemet nézek az üres papírral, Word-oldallal, és attól a tudattól, hogy ide én most bármit írhatok, tériszonyos-szorongós frász tör rám. És akkor még szó sem esett a határidők okozta, nem kevésbé nyomasztó érzésről, vagy a „mindjárt elájulok, olyan fáradt vagyok, de megígértem, hogy megcsinálom” helyzetekről.
Jól ismert tény, hogy George Mallory brit hegymászó, amikor egy interjúban megkérdezték tőle, miért akarja mindenáron meghódítani a Mount Everestet, azt válaszolta: „Mert ott van”.
Lehet, hogy az én „hegyem” az írás. Mindenesetre: mászom, ahogyan tőlem telik.
