Baán Tibor: FÉSZEKRAKÓ (vers)
*
„Semmi vész gyerekeim…”
————-Kormos István
A hazatérés egyre inkább
Mint fészekrakó gondolat
Hogy is lehetne elkerülni
Ha már lefelé jár nap
Nem jár nem húz cipőt fel
Csak a szavak villámlanak
Metafora telefonommal
Pompás lepkéket fogok meg
Megfogom s eleresztem őket
Szárnyukon ezüst csillagfény
Mintha számjegyek mutatják
Emlékké illant éveim
Nem számolom amit megéltem
Hiszen az év az óra is
Kisebb részekre bomlik
Töredezik a másodperc
Az érzékelés legszélén
Már nincs idő Csak csend
Felfogható – felfoghatatlan
Bimbókat legeltet a nap
Voltam …most álomkép vagyok
Vízjel egy hófehér lapon
És elmélkedve hallgatok
Elvégre is miért ne?
Történetem centivel
Méricskélni felesleges
És gyászolni nem engem
Vacak világunk kellene
Vacak vagyis vacok
Hol meghúzódhatunk
És nézhetjük leselkedők
Ragyognak kacér csillagok
Csöpp pupillám szemgolyóm
Érzékeny érzékszerveim
Ugyan nem értik mi ragyog
De attól még ragyog
Illúzióknak rózsacsokrát
Szerelmes áhítattal
Átadom hívő – hitetlen
Mielőtt késő lenne
Volt események megfagyott
Fényképeit ha nézem
A fénykép mögött meglelem
Egykori létezésem
Olvasó voltam legyintő
A halál messze járt épp
Palacsintákat ebédeltem
Dús fűben elterülve
Nem sejtettem hogy évre év
Zuhan rám észrevétlen
Hogy színt vált a valóság
És véget ér a végtelen
*
Ezek is érdekelhetik!
A bábmester – Hudy Alida Lea versei →
Atilla Tau: EL ELION →
Lajtos Nóra: krumplipucolás, világlocsolás →
