Visszafordíthatatlan számok – Ispány Marietta versei

Boldogan

Kacsint a szél. Kidörzsölt blúzát
megsárgítja a napsugár, folyik és tűz,
könnyesen harcos remegéssel fújva
a bujkáló nevetés ablakát.
Összeér a daloló nap a pislákoló
szikrával, ami lettem.
Dús, ágaskodó füstben lengetve
a meg-megdobáló szél kezét,
kinyitva a feltörő óceán cseppjeit,
sósan, könnyesen, világlátott
madarakkal repülve át a földet
a végtelenbe, talán csak érted,
hogy a dicsőségben felismerjem
az arcodat az átcirógatott
öröm bársonyán, amelyben
tudom továbbröpítesz hangtalanul,
némán , az égre mosolygó kereszttel.

4,3,2 …

Torz felhők, gránit hold,
sirályőrjítő véletlen:
lármát döf a pillaszárnyaló éj.
Közel s távol borpiros hangok,
hőségeső, veretlen csillagok almája,
Éva-fészkes udvarláz a lyuk-
szárnyú denevérek mélyzöldjén.
Posztót dob a nap, kihűl
belőle a hőség, lila estélyes,
vad tűz fordul a föld alá.
Kövér jellemek, bozontos
csillagok rügye, félhold-
sápadt tollak pipája,
dal bukik le újra és újra,
lövedékként kuszálva
a fátylazó holdat, elkísérve
a sötétség poklát a be-belibbenő
csend fekete függönyén.
Szem koldul, sikít és nyer
a rég elolvadt szellemvilág,
betör és fékez a vasriadó
a föld szipkás rongyain,
ecsettel húzva az érintetlen
meleget az éjfél felé,
amely rám üti a vissza-
fordíthatatlan számokat.

Harmincért

Köpenyt terít a pröccenő földre
az elalvó fény, zamatostul csurog
a kádforró nap, megpecsételt
birkák szöszén sajog a felhőtlen ég.
Csatabárd hull, ének a földért,
éhség a könnyekért, csordultig
telt zokogás a szálldosó, szétfeszített
keresztért, amely gyümölcstelen
gyümölcsök közé hullva leheli
ki a föld sebét, párállva
a lélektől, koldulva a szennytől,
iramodva, vargafillérért adva el
a száradó életet a füstölgő
vizek helyén korommá égett pengővel.

*
40

Elhalkul a hőség zaja.
Fintorgó remény éled,
kottafehér ajkak búsulnak
a felhők gerinctelen
köpenyén, éget a világ
kilincse. Beleszakad
a sorsba a nap,
kancsal fényű visszhangok
törnek, fakó az est –
harapott szavak a semmiből,
fehér vijjogás, halkuló
gyász, születő percek,
tántorgó ütem, keletre éj,
nyugaton rózsa, tömény,
illattalan kín, virág-
porlasztó szürkület,
kövér ajtók, elvérzett út,
könnybe talpaló szem,
lázadó hangok a papíron,
páratlan halmok,
szűk kereszt, éjre éj,
sarkok: fekete, fekete, fekete.