tavasz volt és a hévízgyörki fák
erősen áradó illatfolyamban
álltak mint szelíd korallzátonyok
és integettek fehér ágaikkal
a járda hosszan halk hangon beszélt
úgy ahogy csak vasárnap délután tud
és naftalintól szagló agg időt
borús történetet mesélt a vén út
tavaszra nyár jött cirpegő meleg
meghízott fáink sugdolóztak zöldben
lassúdan mozgó lágy hullámaik
mosták a földet halvány fényű csönddel
szélfútta porban eltűnt szép vizek
gyermekkorunk derűje ősi sodrás
míves kertek felől az ámulat
rigók füttye sárga virágkibomlás
a fényes égbe szürke színt kevert
így jött a mély ősz füstben állt az utca
ontott a vénülő nyár bánatot
mint női kézben égő lomha szipka
jelentés nélkül tűntünk volna el
barátaink mégis körülkaroltak
testükre vették halvány létjelünk
kopjáink lettek
betűk a halottnak
göcsörtös fákon megindult a fény
ezüst világ a zápor hóesésben
az otthon fájdalmas mégis ragyog
lángok lobognak rajta
mégsem ég el
Illusztráció: Hévízgyörki horgásztó (holhorgasszunk.hu)
