Amikor átmész a réten
és lábad virágba botlik,
illat, fény, sok sziromlevél
hull eléd, öledbe omlik.
Hajadra hamvas pillangó
száll és önfeledten pihen,
megkéri kezedet a nap,
s te halkan súgod, hogy igen.
S míg szép piros rózsát csókol
arcodra napfény és tavasz,
dalra fakadsz, mint kis madár,
mely lelkemnek ír és vigasz.
Vad virágkarmok és tüskék,
ó, soha meg ne sértsenek!
Örök rózsaréteken majd
egyszer én is megpihenek.
Illusztráció: Rózsa (pixabay.com)
