Mondd meg nékem, merre találom…

Tárlat Eifert János: Haldokló sellők / Dying mermaids (2017)

január 18th, 2019 |

0

Eifert János: ARS POETICA

A klasszikustól a modernig – válogatás 50 év fotóiból

 

 

Eifert János, az immár 75 éves jeles fotóművész egy éven át tartó, 75 eseményből álló program keretében adott számot fotóművészeti, szakmai, közéleti, előadói és tanári tevékenységéről. Ennek keretében önálló és csoportos kiállításokat, workshopokat, mesterkurzusokat, kiállítás-megnyitókat, könyvbemutatókat, szakmai-művészi eseményeket, nemzetközi fotó-szalonokon, fotópályázatokon és kiállításokon való részvételt és különböző „meglepi” programokat kínált a művészet iránt érdeklődő közönségének.
„Ars poetica” c. szentesi tárlatának fotóanyagából osztanánk meg nagy szeretettel egy válogatást (mj. a képek rákattintással fölnagyíthatók).
 
„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És persze jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni; ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben ellensúlyoz a képzelet és valóság peremén.”
 Eifert János

Eifert János: Öreg halász Trapaniból / An old fisherman from Trapani (Szicília, 2018) Eifert János: Hangya a levélen / Ant on the leaf (2018) Eifert János: Fekete bolygók / Black planets(Budapest, 2013 / 2017) Eifert János: Kemény küzdelem / Hard fight (Budapest, 2018) Eifert János: Bohóctréfa / Harlequinade (2018) Modell: Timbusz Adrienne és Paiss László Eifert János: Koronás daru / Balearica regulorum (2015) Tánc/Test/Tanulmány - Dance Study ( MMS Mozdulatművészeti Stúdió, Budapest, 2009. július 11.) Digitális montázs, 2010. február 22. Eifert János: Haldokló sellők / Dying mermaids (2017) Eifert János: Szarvasbika / Hart (Szentliszló, 2016) Eifert János: A Fény elűzi az árnyékot / Light shifts the Shadow (Budapest, 2014) Eifert János: Muzsika a tanyán / Music on the farm (Hódmezővásárhely, 2013) Eifert János. Zsófi vörös drapériával / Nude with Red Drapery Eifert János: A játék folytatódik / The Game continues (Budapest, 2017) Eifert János: Iraki asszonyok / Women from Iraque (Bagdad, 1975. január) Asszonyok az Aranymecset előtt Pentacon Six TTL fényképezőgép, Olimpia Sonnar 180/2,8 teleobjektív, ORWO NP 20 f-f negatív film Eifert János: Nápolyi motorosok / Naples Motorists (Italia, 2018) Álló, ülő, fekvő akt-sorozat (Budapest, 2010. november 27.) Eifert János: Játékos csendélet készül / Playful still life is made (Budapest, 2018) Eifert János: Csendélet belső keretben / Still Life inside frame (Budapest, 2009) Eifert János: Két dühös ló története / The story of two angry horse 2. (Bocska, 2018) Versio: 2018.12.07. Változat: 2018.12.07. Eifert János: Eljött az idő / The time has come (Budapest, 2018)

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás