Kertem tenger apályom dagályra
felelhet tömérdek lomb a gondom
estétől reggelig így bolyongnom
magam lettem egyedüli pálya
sodródni de nem a víz hanem a
szárazföld felé már a megfulladás
fenyeget határaimba veszek ház
mely mostanra halakkal tele s a
lakók a hajótörött erkélyek
emeleteiről integetnek
állványon száradni kitett évek
testtelen karok kartalan kezek
lába nincs lépte sincs igyekezet
vesztegzárban az évelő élet
