Mondd meg nékem, merre találom…

Próza ablakok2

augusztus 14th, 2022 |

0

Kispál Márton: Inverzió

*

– Péntek délután! – dúdolta Ádám az iroda másik végében. Kipillantott a monitorja mögül, és elmosolyodott. – Bizony, végre hétvége!
A többiek hümmögve helyeseltek. Én a billentyűzetre meredtem, és úgy tettem, mintha nem hallottam volna.
Percek maradtak a munkaidő végéig. Fülledt, májusi levegő szivárgott a nyitott ablakon át, a légkondi zúgása a húsomba ivódott. A legtöbb embernek a péntek délután a hét fénypontját jelentette – nekem a legsötétebb órákat.
Míg feltöltöttem az utolsó jelentéseket a szerverre, a többiek a hétvégi terveikről csicseregtek:
– Én csónakázni megyek a Ferivel, már két hete tervezzük, muszáj kihasználni a jó időt!
– Lezúzunk a Balcsira, az egyik haverom a héten vett új grillezőt!
– Ami engem illet, csak egy vacsora vár rám apóséknál… De legalább jól főznek.
Rettegtem, hogy észrevesznek. Na, Nikol, és veled mi van? Persze hazudhattam volna, ahogy annyiszor korábban, de most minden hamis szó hamunak érződött volna a számban. Csendben, a monitorom rejtekében összepakoltam a táskám, és amikor azon vitatkoztak, hány faktoros naptej a nyerő, kisurrantam az irodából. Ha még két percig kellett volna hallgatnom őket, a kezembe harapok idegességemben.
Hazafelé a villamoson csak suhantak körülöttem az emberek. Árnyékok mind, délibábok a szemem sarkában. Magam elé meredtem, a villamos dombokat mászott meg, völgyekbe zötyögött. Az utolsó megállóra csak én maradtam, egyedül szálltam le. Milyen ironikus – hisz magányra születtem.
A földszinti lakásom az utca végén gubbasztott, parkoló autók övezték. Már messziről felismertem az ablakpárkány kopottas csillanását. A táskámban turkáltam, nyilván a legaljára került a kulcs.
Az ajtó elé lépve világossá vált, hogy nem is lesz szükségem kulcsra.
Résnyire hagyták nyitva. Feszítővas nyomát nem láttam, óvatosan, alaposan dolgozhattak.
Zakatoló szívvel a kilincshez nyúltam, az ajtó recsegve utat engedett. Mindent elvittek. Üresen kongott az előtér, még a ferde fiókos komódot se kímélték. Ösztönösen a villanykapcsolót kerestem, de a helyén elvágott drót tekergett, szúrós, apró fémkígyó. A táska kihullott a kezemből, a csattanás végigvisszhangzott a lakáson.
– Nem. – Ennyi buggyant ki a számon, egy rekedtes, gyönge sóhaj. – Nem, nem.
A nappali egy hangárra emlékeztetett – sehol egy szegényléc, egy szőnyegfoszlány, egy papírfecni. Tudtam már, hogy a többi szobát is kirámolták, mégis egyesével végignéztem őket, a kopár konyhát, a sivár fürdőt, a csupasz hálót. A lakásomból egy kietlen panelkocka maradt, semmi több.
– Nem – mondtam ismét. – Nikol, miért történik ez veled?
Sikítani próbáltam, de apránként elfogyott az erőm. Állni is nehéz volt, a telefonálás gondolatától összeszorult a torkom. Kitámolyogtam a lakásból, hogy segítséget kérjek, azzal se vesződtem, hogy az ajtót becsukjam magam mögött, mert hát mit vihettek volna még el?
Az utca is kiürült. Aszfalt maradt mindenütt, aszfalt és kő. A fák helyén kátyú, az autóknak a bűze is odalett, a lámpák helyén csonkok. Mintha valaki egy óriás zsákba söpörte volna mindazt, amit a maga gigászi kezével mozdíthatónak látott. Csönd volt, tüdőt préselő, csontrázó csönd.
– Nem értem – motyogtam. Egyedül voltam az utcán, mégse mertem hangosan szólni. – Mi történik?
Úgy nehezedett rám az utca magánya, hogy fájt levegőt venni. Reménykedve pillantottam a lakásom felé, és az ablak mögött a könyvespolcom magasodott. Nem képzeltem, tényleg ott volt. Közelebb léptem, és a fikuszt is láttam, és a kedvenc kárpitomat, és odabent lámpa égett.
Rohantam befelé, de a küszöbön ugyanaz a pangó semmi fogadott, a tökéletesen kiürített tér. Beléptem, végigfuttattam a kezem a falon, a komód hűlt helyén… Biztosnak kellett lennem.
Autóduda harsant, összerezzentem a visszhangos előszobában.
Megpördültem. Odakint járókelők csevegtek és buszok fékeztek csikorogva, a fák lombja madárénektől hangosan bólogatott a szélben. Az utca ismét megtelt élettel.
– Már értem.
Most éreztem igazán, milyen magányosnak lenni.
Ha a lakásomat választom, az üres marad. Ha a kinti világot, a képlet megfordul. Döntenem kellett, hol töltsem el az életemet – kint vagy bent.

 

 

Kispál Márton a 2022-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője

 

 

Illusztráció: Ablakok, avagy Words for Windows


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahsegel vaycasino vaycasino giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin