beragadni
mintha tejbe kevert homokot innék
úgy ülepszik rám a hallgatás homálya
néhány rúzsfoltba ragadt ajakhang
ennyi csak ami belőled itt maradt
de még emlékszem milyen álmodni
varjak sóvárgása a szemgödörben
felköhögött fekete tollaik mint
telefonfülkében rekedt mondatok
köpönyeg
a súlytalan időt dobozba zárom,
benne egymásra olvadó emlékek:
az illesztéseken lomhán szivárog
át a rest idill, pocsolyát növeszt
a padlón, felette testmeleg hallgatás,
s mint köpönyegtelen, sprőd hús-szövet,
elindulásra várok
utcai légszomj: olajba mártott
szivárványszag kormolja orromat,
placcsog a mennybolt talpam alatt,
az eső utáni mozdulatlan közben
fodros fényt fröcsköl a lámpavas,
holtpontjaim vonallá sűrűsödnek,
tűzfalakra firkált félelmeim áznak:
„itt jártam”
de mi végre?
Hazatalálni
Korán van a lámpaoltáshoz. Talán
azért nyúlok kezeid után, hogy a
félbehajtott időt zsebembe rejtsem.
Előtted nincs más takargatnivalóm.
Csapongok. Próbálok emlékezni ránk,
elszórt jegyzeteim erről vallanak.
A holnap miatt ne aggódj. Ébresztőm
beállítom, csak tegnap kell majd kelnem.
Szubatomi jeleidet követem.
Kenyérmorzsák mesebeli avaron.
S hogy mi lesz velünk? Nem tudom. Leromlott
látási viszonyok, pár gyapjas ködfolt
a lelkemen. Segíts hazatalálnom
magamhoz benned, útvesztőimen át.
Taizs Gergő a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Rótt rajok
