*
/ A történeteket lejegyezte: dr. Torgyán Atilla
*
1. Ó-Szenszei a vonaton
A fiatalember ülőhelyet keresett a vonaton. Egy kissé köpcös idős ember mellé ült le. Az öreg megkérdezte tőle: „Nem ismerem önt valahonnan? Hogy hívják?” „Abbe Kensiro vagyok, Japán dzsúdóbajnoka.” Az öreg elmosolyodott: „Ó, igen, tudtam, hogy láttam már valahol…” „Öreg, versenyre igyekszem, arra kérem, maradjon csendben, szeretnék pihenni!” – válaszolt tömören a nagy bajnok. De az öreg csak beszélt, beszélt, és ez egyre jobban zavarta a fiatalembert. „Akkor maradok csöndben, ha eltöri a kisujjamat.” – mondta váratlanul. A bajnok arra gondolt, ha tényleg csendben marad, hát legyen, és hirtelen megragadta a felnyújtott kisujjat. Ezt követően csak arra emlékezett, hogy a földön van. Repült egy hatalmasat, az eszméletét is elvesztette, és a vonat padlóján találta magát. „Ki maga?” – kérdezte. „Morihei Uesiba vagyok, az Aikido megalapítója.” … Ó-Szenszei, ahogyan tanítványai nevezték, szokása szerint akkor ért el a tanítványainál tudatállapot-változást, amikor megtámadták. Még akkor is, amikor már beesett vállú öregember volt, egyetlen mozdulatával, minimális erőkifejtéssel a tanítványát úgy földhöz vágta, hogy az mindenről elfeledkezett, és az egy röpke pillanat alatt a jelenbe került. Sokan azt érezték, hogy valami tűzgolyó vagy energianyaláb teríti le őket. A mester így adott át tanításokat, sőt, így ért el kisebb megvilágosodás-élményeket is a követőinél. Ó-Szenszei persze ezeknél a dolgoknál sokkal hatalmasabbakra is képes volt.
*
11. Luisa Piccarreta misztikus felajánlása
Luisa, akit az „Isteni Akarat kicsi lányának” is szoktak nevezni, gyermekként élénk, bájos és boldog kislány volt. Már akkor, nagyon korán, döntött arról, hogy élete célja az Úr szolgálata lesz, az Úr pedig kiválasztotta Luisát, a legkisebbet, hogy még kisebbé tegye, és elkezdje benne nagy munkáját. Alig volt 13 éves, amikor látomása volt a tömeg által megalázott, keresztjét kínban hordozó Megváltóról. Még csak 16 éves volt, amikor Jézus felajánlotta, hogy mások helyett vállalt szenvedéseiben Luisa is részt vehet. Azt mondta, „nem tudja visszatartani az Isteni Igazság karját”, és Luisa fájdalmai majd megváltják sokak szenvedését. Azt is ígérte, hogy ha részt vállal az Ő szenvedésében, akkor Őbenne fog élni, segítségül pedig a Szűzanyát adja. Pár nappal később fején egy töviskorona-szerű sebhely jelent meg, ami hatalmas fájdalmakat okozott neki. Ettől kezdve élete végéig képtelen volt enni. Egyetlen tápláléka a megszentelt ostya volt, amit mint Isten testét vett magához. 17 éves korától 64 éven át ágyban élte az életét, mert felajánlását követően gerince hirtelen megmerevedett, ami semmi mozgást nem engedett számára. Luisa, akinek temetésére speciális „L” alakú koporsót készítettek, egészen haláláig így maradt, teste azonban halála pillanatában csodálatosan rugalmassá vált. Ahelyett hogy a hullamerevség beállt volna, minden tagja tökéletesen hajlott. Szemhéja is mozdítható maradt,és halálában is ott ragyogott mögötte a csillogó, élettel teli szeme: bizonyságául annak, hogy az Élet legyőzi a halált.
*
23. „Kicsiny értékű” tárgyak
Egyszer egy Leonard Sleath nevű angol férfi meglátogatta Sai Babát. Tudta róla, hogy Babának vannak tanítványai, akik olyan különleges szelencékkel vagy szent képekkel rendelkeznek, amelyek folyamatosan vibhútit, úgynevezett szent hamut termelnek. Ezt a vibhútit mindennap összegyűjtik és szétosztják azok között, akiknek szükségük van rá… Sai Babáról az is köztudott volt, hogy egyetlen mozdulattal könnyedén materializál mindenféle tárgyakat. Tud a semmiből gyűrűket, medálokat, sőt, igazgyöngyöket, aranyat, gyémántot és más tárgyakat is teremteni. Sőt, azt is mondja: „Nézzétek, mily kicsiny értékűek ezek a tárgyak, amelyekre annyira szomjaztok, s amelyeket oly nagyra tartotok! Kezemnek egyetlen mozdulatával előteremtem őket.” … Amikor az angol férfi Sai Babával találkozott, azt mondta neki, nagyon boldog, hogy itt lehet a szváminál és fényképet készíthet róla, ugyanakkor szomorú amiatt, hogy Jézus Krisztusról már nem készíthet fotót és már nem találkozhat vele. Amikor ezt kimondta, a férfi kamerája magától elkezdett kattogni. Sőt, amikor később a filmet előhívatta, csodálatos módon annak minden kockáján ugyanaz a kép volt, és mindegyik kép Jézust ábrázolta. Később, amikor Baba a darsanon észrevette őt, még ezt mondta neki: „Apropó, Jézus harminc éves volt akkor, azon a képen…”
*
43. Al-Gazáli jegyzetei
Élt egyszer, körülbelül ezer évvel ezelőtt egy perzsa származású szúfi misztikus. A szúfik az iszlám vallás ezoterikusai, de az az ember, akiről ez a történet szól, nemcsak hogy a szúfi nagymestere volt, hanem össze is kapcsolta a hagyományokat őrző szunnita tanokat a szúfi misztikával. Ő sem mesterként született, ahogyan a legtöbben, hanem felemelkedéséért komoly küzdelmet vívott. Kora nagy tudósaitól tanult, és gyakran távolra is kellett utaznia, hogy új tanításokat ismerjen meg. Egy ilyen utazás alkalmával történt, amikor Dzsúrdzsánból Túsz városába utazott vissza, a bölcs Abu l-Kászim al-Iszmáílí előadásairól, hogy értékes jegyzeteit ellopták. Nagyon mélyen elgondolkodott ekkor. Mi lenne, hogyha minden tanítást, amit eddig lejegyzetelt, egyszer mind ellopnák? Mi lenne, ha egyszer meghalna, ahová a jegyzeteit nem viheti magával? Al-Gazáli ekkor három teljes évre visszavonult, azzal a fontos céllal, hogy minden jegyzetet elengedjen. Hogy minden tanítást a szívébe belehelyezzen. Úgy tartják, ez a cselekedete nagymértékben közrejátszott abban, hogy elérte a megvilágosodást. Al-Gazálit később az utókor az „igaz iszlám bizonyítékának” nevezte.
*
42. Az Igazság Hegyén
Talán soha nem volt még a világban olyan hely, mint a Monte Verità, az Igazság Hegye Ascona mellett. 1900-től a magasabb igazságot kereső, rendkívüli emberek gyűltek itt össze. Kivonultak a társadalomból, és minden konvenciótól és társadalmi elvárástól ellentétesen cselekedtek. Sok minden indult el itt, ami később széles körben is megvalósult. Ők már akkor vegetáriánusok voltak, naturisták, a természettel összhangban élők. Sokszor a ruhájukat is levetették, ha kedvük volt eksztatikus táncokat jártak, és úgy fogócskáztak, mint a gyermekek. Közülük a legismertebbről, Gusto Gräserről fogok most mesélni. Ő már a kolónia megalapítása után nem sokkal barlangokban lakott. Egy időre utána ment Hermann Hesse is, az író, akinek művészete innen bontakozott ki. Gräser, aki a Gusto előnevet az élet ízeinek szeretetére utalva maga választotta, egész életében önként vállalt nincstelenségben élt. Amikor a világ veszélybe került, elengedte azt, amit a legjobban szeretett, a Monte Veritàt, kiment a világba és elkezdte járni az utcákat. Münchenben a békét hirdette a bosszúra szomjas forradalmároknak, és papírmadárkákba csomagolt béke-verseit hajigálta a háború akarásában élők elé. Amikor 1917-ben, arcán mosollyal, virággal a kezében az emberek közé érkezett és a háború ellen prédikált, hazaárulás miatt halálra ítélték. Thomas Mann is közbenjárt szabadulásáért. Éveken át börtön, koncentrációs tábor és száműzetés volt az osztályrésze, és még régi barátai közül is sokan kigúnyolták. De az élet őt igazolta. Kedvenc képem róla egy müncheni fotó, amikor a II. Világháború végén a lebombázott Münchenben kóborolt. Minden romokban. Mintha egyedül lenne a földön. A világ szétesett, amely nem akarta meghallgatni a béke üzenetét.
*
*
Illusztráció: Foto in Kurt Zentner (Hg.): Aufstieg aus dem Nichts. Deutschland von 1945 bis 1953. Eine Soziographie in 2 Bdn. Köln/Berlin (1954).
