Tárlat

november 17.

Györgyi Csaba: Bánfi Ákos beszélő ecsete

Bánfi Ákos soproni festőművészt már több mint huszonöt éve ismerem. Elmondhatom azt is, hogy jó barátságban vagyunk. Biztosan tudható róla, hogy már akkor is festőművész volt, amikor még nem is volt az. Kint várakozott benne az alkotó, majd kellő időben becsengetett, pontosabban egyszer csak eljött a szép ideje annak, hogy Ákost kiengedjék a nem-alkotás börtönéből, miután ártatlanul leült… leélt vagy negyven súlyos, lassú és képesen is képtelen esztendőt.

Ákos már akkor is festőművész volt, amikor még nem is volt az. Biztosan tudható róla, hogy már akkoriban is festett, amikor még nem volt sem jobb-, sem pedig balkezes ecset a keze ügyében. Mikor fogják már ezt a kettőt külön polcokon árulni, úgy, ahogyan kellene?

Ákos színekkel vívódó, pontosabban harcait a színekkel megvívni akaró alkat, aki nekünk, sőt, értünk festi ki, idegeníti el és határolja le magából a festményeit, melyek nem tárgyak és nem termékek: nem álvalóságtalanságok hiányainak ürességei. Abból már van elég, köszönjük szépen!

Úgy képzelem, hogy Ákos felakaszt egy fehér festővásznat egy szoba falára, majd átballag a szomszéd szobába, ahol a legtávolabbi, felső sarokból kezdi el festeni a képet. Nem siet, és ha mégis úgy tűnne, hogy sietősen fest, az csak azért lehet, mert miközben alkot, felgyorsul és lassacskán izzani kezd körülötte a világidő. Számára eddig a szentült pillanatig, az első ecsetvonásig – és ez minden egyes képére igaz – egyetlen szín sem létezett a földön! Mire eléri a másik szoba falára felaggatott, üres vásznat, addigra már szinte csak itt-ott fékeznie, másutt meg épphogy egy kicsit noszogatnia kell a kavargó, eleven színornamentikákat és a beléjük gubancolódott, nevelhetetlen színállatokat, hogy egy kevéske azért jusson belőlük a vászonra is.

Ráadásul Ákos egy makacs ember: ablak formájú nyílásokat hasít béna kis illúzióink vásznára, hogy megmutatva számunkra a valóságot, kifelé mutasson valótlanságainkból, s így végre kimondhassuk: mindnyájan valami kimondhatatlanra és láthatatlanra éhezünk és szomjazunk. Olyasmire, amit kizárólag egy jobb- vagy balkezes ecset mondhat ki egy festőművész kezében.

*

– GALÉRIA –

Cím nélkül

Cím nélkül 2

Cím nélkül 3

Cím nélkül 5

Impulse Field

Palimpsest

Vestigium – Post Sepulcrum Silentium III 

Vestigium – Post Sepulcrum Silentium III (részlet)

*

*

Illusztráció: Bánfi Á., Györgyi Cs. (Rombai P. fotójának felhasználásával)

Megosztás:
f t
Fel
Napút Online

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.