Minden halott az enyém.
És minden veszteség.
Belőlem szakít, ki elmegy,
a mondhatatlan helyre;
az elhagyott hely én vagyok:
átjátszható kerítés –
életem fő műve,
és mégis őrzés.
Míg vagyok, tudom:
empátiát nem várhatok
attól, aki Örökéltű,
leheletétől sem várhatok,
csak a testtől, mi fájni tud,
és ami több még mint az anyag.
Kutyám hű szeme a nyitott ajtónál,
az ajtófélfa száradt fáján mézga csorog.
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2013)
