Hatvanhat évet éltél.
Felét otthon, felét idegenben.
És hányat boldogan itt, távol a hazától?
Kérdi a pap a tátongó sír előtt.
Vékony szálon csüng a reménység.
Szorgos pókként szőjük szakadatlan,
s por lepi be a titkolt álmokat is.
Miért adtad el puszpángos kertedet,
virágzó meggyesed, a csobolyós csorgó
kutat, a visszaút végső esélyét?
Térj haza végre az atyai házba!
