*
*
A KURENT-JÁRÁS (KURENTOVANJE)
A Kurent-járás a legnagyobb szlovén farsangi karnevál, amelyet 1960 óta szervezett formában rendeznek meg Ptujban és környékén. Drago Hasel és hozzá hasonló gondolkodású emberek kezdeményezésére hozták létre, akik először a Ptuj Történelmi Társasággal közösen szervezték meg ezt a néprajzi eseményt.
Markovcit tartják a kurent igazi otthonának, tágabb értelemben: a Ptujsko polje , a Dravsko polje , a Haloze és a Slovenske gorice falvak tartoznak ide. Ismerünk tollas és szarvas kurenteket. A rendezvény időtartama az évek során változott, eleinte csak egynapos volt, de 1994 óta, a karneváli sátor bevezetése óta a rendezvény akár 11 napig is eltart. A kurent fesztivál általában a kurent első ugrásával és magával a karneváli rendezvénnyel kezdődik. A karnevál vasárnapján megrendezésre kerülő nemzetközi karneváli felvonulás az éves kurent fesztivál fénypontja; 2011-ben rekord számú, 65 000 néző gyűlt össze a felvonulási útvonalon. Húshagyókedden, a ptuji munkanap a szokásosnál valamivel korábban ér véget, a karneváli figurák és maszkok gyűlnek össze és versenyeznek a legeredetibbekért, a nap végén pedig eltemetik a karnevált. A rendezvény ideje alatt gazdag kulturális és szórakoztató-zenei program zajlik a városközpontban. A karneváli herceg veszi át az uralmat a város felett a karneváli szezonban.
Ez egy Ptujra és környékére jellemző népszokás, amelyet a karneváli időszakban tartanak azzal a céllal, hogy táncukkal és ugrálásaikkal elűzzék a telet és elősegítsék a termékenységet. Egy tipikus táncmenet: A Kurent-járók más maszkokkal együtt végigvonulnak a Ptuj környéki falvakon egészen Halozéig. A Kurent-járók jellegzetes viseletekben táncolva és hangosan kolompokat kongatva házról házra űzi el a telet. A maszk kötelező részei a bunda, amelyet nagy kolompokkal ellátott lánc övez, a fejmaszk szarvakkal, színes szalagokkal vagy Halozéban tollakkal van feldíszítve, a maszk szájából egy hosszú, piros nyelv lóg ki, a kurent a lábán pedig gyapjúzoknit és sötét cipőt visel. A Kurent egy olyan botot tart a kezében, melynek a végén sündisznótüskék találhatók.
Magyarországon a busók szarvasmaszkokat is viselnek, amelyeket ritkábban díszítenek tollakkal és szalagokkal. Rövidebb a bundájuk is, mint a szlovén kurenteknek. Kevesebb csengőjük van és főként a városban megrendezett farsangi fesztiválon vesznek részt.
A Kurent-járást Európa legnagyobb szabadtéri néprajzi maszkokat bemutató karneváljának tartják, és gyakran az ötödik évszaknak is nevezik.
A kurent/korant név eredete
A szlovén farsangi hagyományokból ismert, télűző kurent (vagy nyelvjárási formájában korant) szó pontos eredete a mai napig bizonytalan és etimológiailag vitatott, de a nyelvészek több elméletet is felállítottak rá.
A legelfogadottabb tudományos magyarázatok a következők:
- A latin „currēns” (futó, hírnök) elmélet: Marko Snoj szlovén etimológus szerint a szó eredete valószínűleg a latin currēns (szó szerint „futó”, a currere = futni igéből) kifejezésre vezethető vissza. Ebből alakulhatott ki a szlovén nyelvterület peremvidékén (például a Zilja-völgyben) használt kurant köznév, amely „futárt, küldöncöt, legényt vagy szolgát” jelentett. Mivel a kurent eredetileg egy mesebeli, vándoralak volt, és a farsangi jelmezesek is házról házra futnak/járnak, a név jelentése átszállhatott magára a maszkos alakra is.
- A mitológiai és pogány elmélet: Egyes kutatók szerint a kurent nem csupán egy farsangi maszk, hanem egy ősi szláv mitológiai alak, a vigasság, a bor és a termékenység istene vagy démona volt. Ebből a szempontból a nevet némelyek az illír, kelta, sőt a trák-görög rituálékhoz (például Dionüszosz kísérőihez, a kuretészekhez) igyekeznek kapcsolni, bár ezt a modern nyelvészet inkább spekulációnak tekinti.
- A „kurant” mint hangutánzó vagy másodlagos név: Létezik olyan elmélet is, amely szerint a név a kurentek által keltett hatalmas zajjal, a kolompolással és a rituális mozgással állhat összefüggésben.
Anton Tomaž Linhart szlovén felvilágosodás kori drámaíró és történész 1791-es, német nyelven megjelent fő művében (Versuch einer Geschichte von Krain und den übrigen Ländern der südlichen Slaven Österreichs) fektette le a kurent (korant) mitológiai elméletének alapjait, amely a figurát a bujasággal és a termékenységgel köti össze.
Linhart elméletének lényege a következő pontokban foglalható össze:
- A téboly, a mulatozás és a bujaság istene: Linhart a kurentet nem egyszerű farsangi maszknak, hanem egy ősi szláv pogány istenségnek tekintette. Úgy vélte, hogy Kurent a „szláv Priaposz” (a görög mitológia termékenység-, csintalanság- és a testi vágy istene).
- Etimológiai magyarázata (a „kur-” szótő): Linhart a szót egy meglehetősen merész, ma már tudományosan vitatott, de korában elterjedt szófejtéssel igyekezett igazolni. Érvelése szerint a kurent név szoros etimológiai rokonságban áll az olyan szláv szavakkal, mint a kovrh / kouvrh (lányka), a kurba (rosszlány), sőt a német Hure (szajha) kifejezéssel is. Ebből vezette le, hogy a lény neve eleve a testi gyönyörökkel, a szabadossággal és a szexualitással állt kapcsolatban.
- A nép jelleme és a jóindulatú isten: Linhart szerint, mivel a korabeli szlávokat és krajnaiakat (szlovéneket) gyakran vádolták azzal, hogy hajlamosak a féktelen mulatozásra és a kicsapongásra, logikus volt, hogy ennek a népnek a mitológiájában Kurentet egy vidám, jóindulatú és közkedvelt istenként tisztelték, aki a földi élvezeteket pártolta.
*
*
A hrastovljei haláltánc
A haláltánc a hrastovljei Szentháromság templom freskójának egyik részlete, amelyet Kastavi Janez festett. A mű 1490-ben készült el. A hét méter hosszú freskó egy olyan felvonulást ábrázol, amelyben a kor és minden korosztály legkülönbözőbb társadalmi rétegeinek képviselői egy újonnan feltárt sír felé haladnak, a pápától, királytól és királynőtől kezdve a szerzeteseken és városlakókon át a koldusokig és gyermekekig, mindegyikhez egy csontváz társul, aki nem ismer tréfát és nem fogad el kenőpénzt, és aki előtt minden ember egyenlő. Könyörtelen és egyformán mosolyog mindenki arcába. Mindenki vele tart ugyanabba az irányba, egy sír felé, ami az ő királysága. A freskót valószínűleg a középkori pestisjárványok hatására készíthették. A középkorban a téma nem volt kifejezetten egyházi jellegű, ezért kezdetben csak a templomok külső falain ábrázolták, és csak később a templomokban. Ha egy látogató közelebbről megvizsgálja a freskót, a korábbi látogatók érdekes feljegyzései mellett egy hosszabb, glagolita írású feljegyzést is találhat itt, amely egy új, vörös színű járda 1518-as elkészítéséről számol be.
Másolat (olaj, vászon) Narodni galerija, Ljubljana (Vladimir Makuc, 1959)
A haláltánc magyarázata
A freskó három részből áll:
- Az első rész az alap – evilági –, és okkerbarna színű. Ez két részből áll – az első rész a talaj, amelyen az alakok állnak, a második rész pedig a háttérben látható tájkép.
- A második alaptér az ég.
- A harmadik tér, amely a legkisebb, az eget jelképezi. Zöld színű, és alul fehér vonal választja el.
A freskón a föld színei találhatók. A sárga, a zöld és a piros hatása a legerőteljesebb. A fehér színnek szimbolikus jelentése van – ha az alak szemei az alsó részen vannak, az azt jelenti, hogy a személy már látja az eget. Ha azonban az alaknak a felső részén vannak szemei, az azt jelenti, hogy az ég még messze van számára.
A táncnak is megvan a maga ritmusa, ha a halott emberek bal karját nézzük, amelyet felemelnek vagy leengednek: akkor azok a-a-b-a-b-b-a-b-a-b-a-b ritmusban követik egymást.
A freskó legfontosabb szereplői a beteg, a szerzetes és a pápa, tulajdonságaikról azt mondják, hogy a mennyországba vezető utat jelentik az ember számára (pl. a beteg szerénysége és egyszerűsége).
A freskó egyik apró részlete arról is árulkodik, hogy a halál semmi esetre sincs tekintettel az emberi státuszra (nem is hagyja magát megvesztegetni – valaki a freskón aranypénzeket ajánl fel a csontváznak).
A hrastovljei es berami haláltáncok összehasonlítása
Más európai példákkal ellentétben az isztriai haláltáncok a menet irányát tekintve egyedülállóak, mivel többnyire balról jobbra haladnak. A berami haláltánc egy másik egyedi vonása, hogy a csontvázakkal felváltva a menet elején a pápa, a bíboros és a püspök látható, őket követi a király és a királyné, majd a menet a harmadik rend képviselőivel folytatódik, akik között egy lovag is található; Hrastovljében a pápát a király és a királyné követi, őket követi a bíboros, a püspök és a szerzetes, majd a harmadik rend képviselői, előtérben pedig egy orvossal és egy zsidó kereskedővel. Mindkét esetben hiányzik a paraszt alakja; hiánya jellemző az olasz befolyási területekre, (míg a francia és német példákban szükségszerűen jelen van). Ez világosan kifejezi az isztriai haláltáncok kritikáját a világi és szekuláris hatalommal, valamint mindazokkal szemben, akiktől nem idegen a megvesztegetés (Beramban a pápa, a királyné és a fogadós pénzzel teli erszényt tartanak a kezükben, míg a kereskedő a pulton lévő aranypénzekre mutat; Hrastovljében egy orvos és egy zsidó kereskedő nyúl az aranypénzekkel teli erszénye után). Mindkét isztriai esetben jelen van egy meztelen gyermek is, aki Beramban egy csontvázzal együtt totyog a kocsmáros és a zarándok páros közt, míg Hrastovljében, a menet bal szélén, az utolsó csontváz egy olyan gyermek kezét fogja, aki éppen a bölcsőből lépett elő. (A német vidékek haláltáncaiban álló gyermekkel találkozunk, míg a francia hatású területen a gyermek bölcsőben fekszik.) A hrastovljei példa, ahol a gyermeket éppen a bölcső biztonságos menedékéből elhagyva ábrázolják, ezért egyedülálló. A berami és a hrastovljei haláltáncok közötti nyilvánvaló és könnyen észrevehető különbség a csontvázak ábrázolásában rejlik: Beramban a hangszereknek köszönhetően az alakok élénkek és dinamikusak (zenei és táncos elemek vannak jelen!), míg a Hrastovljében statikusabbak és X alakban elhelyezett lábaikkal meglehetősen dekoratívnak tűnnek.
Isztria alábbi településein találhatók még haláltánc freskók:
- Zanigrad
- Krkavče
- Beram
- Pazin
- Lindar
- Draguć
- Roč
- Hum
- Svetvinčenat
- Dvigrad
- Pula (Arheološki muzej Istre)
Az érdekesség kedvéért itt a haláltáncokkal kapcsolatosan szeretném ismét megemlíteni Janez Vajkard Valvasor nevét, ugyanis 1682-ben Ljubljanában kinyomtatott könyvének a címe Theatrum mortis humanae tripartitum, melynek első részét Janez Koch és Andrej Trost metszők munkáinak illusztráció díszítették, akik ifj. Hans Holbein által ábrázolt, 1538-ban Lyonban könyv formájában kiadott fametszet-ciklusát (Les simulacres et historiees faces de la mort) vették alapul.
*
*
Janez Vajkard VALVASOR[1]
A KRAJNAI HERCEGSÉG DICSŐSÉGE[2]
*****
HATODIK KÖTET
A KRAJNAI-SZLÁV NYELV NÉPHAGYOMÁNYAI ÉS ERKÖLCSI SZOKÁSAI KRAJNÁBAN
*****
2.) Gorenje vidékének nyelve, viselete, erkölcsi élete és szokásai
A menyasszony tréfás visszatartása
Amikor a vőlegény eljön a menyasszonyért, hogy elmenjen vele a templomi esküvőre, bezárják annak a háznak az ajtaját, ahol a menyasszony van. És amikor a vőlegény násznépe a feleséget követeli, egy idős asszonyt küldenek elébe; de ez nem tetszik a vőlegénynek, és a görnyedt anyóka kénytelen távozni. Majd megint küldenek neki egy másik vénasszonyt, aki ugyanolyan „szép” és „fiatal”, mint az előző, sőt még csúnyább; épp úgy jelenik meg, mint az első, teljesen szakadt és koszos ruhában. Majd még több ilyen ősz és rongyos öregasszonyt küldenek neki a házból egymás után, ám ő mindet visszautasítja. Gyakran több, mint egy órát töltenek ezekkel a szertartásokkal és nevetséges bohóckodásokkal; eközben mindenféle mulatságos, sőt illetlen, vulgáris és pajkos szavak hangzanak el, míg végül átadják neki az igazi menyasszonyt. A lakoma után kezdődik a tánc. Az esküvői szertartás három napon át tart; aztán a násznép hazakíséri a nagynénit és a koszorúslányt.
A gorenjeiek legelterjedtebb táncai
Most a tánc iránti örömükről is be kell számolnunk.
A gorenjeieknek annyi táncuk akad egy évben, hogy a lábuk alig pihen valamit. Egyes helyeken mindkét nembeli nőtlen fiatalok, legények és lányok, összegyűlnek egy pajtában és táncolnak; Újév napján, majd minden vasárnap délután nagyböjtig, néha még hamvazószerdán is, és Szent Mihály napjától adventig.
Hogyan táncolnak
Néha egyes helyeken annyira zsúfolt a táncparkett, hogy a táncosok alig tudnak megmozdulni, mert mind egyszerre táncolnak, párosával, mindegyikük kézen fogva vezeti a saját párját. A muzsikusok egy sarokban ülnek, hogy ne legyenek útban a már így is szűk helységben, néha akár egy pajta tetején is lehetnek.
A muzsikusok pénze
Az, aki táncolni szeretne, minden vasárnap, amikor táncra érkezik, 1 szoldót kell fizetnie, 5 garas egy szoldót ér. Ebből a pénzből fizetik ki a muzsikusokat és a pajta tulajdonosát. Ami marad, azt a sörözés tiszteletére fordítják és elisszák.
Annyira rajonganak a táncért, hogy még a tél sem, bármilyen zord és kemény is legyen, nem foszthatja meg örömüktől, és tánckedvüket annak túl csípős hidege sem olthatja el. És van itt hideg bőséggel, hiszen a padlók, ahol a gabonát cséplik, minden oldalról nyitottak.
A parasztlegények tánca
Néhány helyen azonban, mint például Katzensteinban[3] és környékén, a parasztlegények, azaz a nőtlen falusi legények a Legszentebb Oltáriszentség utáni ünnepnapokon öt-hat órán át táncolnak egy fa alatt vagy a földön, legfeljebb hat lépésnyi széles körben. Ilyen kis térségben mégis körülbelül ötven pár táncolhat, ám mind egyszerre! Mindannyian egyszerre is fejezik be, aztán megpihennek egy kicsit, de nem sokáig. Alig nyugodtak meg egy-két Miatyánkra, amikor újra táncba fognak. Ilyen váltakozásokkal teszik a dolgukat.
Verekedések és gyilkosságok a táncmulatságok során (Különféle példákkal)
Az ilyen táncmulatságok során gyakran fordulnak elő verekedések, vagy akár gyilkosságok is. Így történt ez 1682-ben is, amikor a katzensteini uradalomhoz tartozó Fertunati (vagy Fortunati) nevű lakatost, akihez hasonló nem akadt az egész krajnai régióban, megölték Begunjében; és akkoriban nem Fortunatusnak, hanem helyesebben Infortunatusnak kellett volna őt nevezni. Ugyanez a szerencsétlenség érte Martin Kodermant Hlebcében 1683-ban, Jernej Dolencet Zgošében és Jakob Kreljet Paličjében, akik mindannyian a fent említett 1683-as évben lelték halálukat egy táncmulatság során. Ugyanis egy öldöklő ördög gyakorta rontja el így a táncot, mint egy gonosz furulyás vagy dudás, aki élvezetvágyból és aljas szenvedélyből könnyen véres kellemetlenséget okozhat. Ezért a legjobb lenne, ha hallgatnánk a régi mondásra:
Ha ép bőrrel szeretnéd megúszni,
ne avatkozz a parasztok táncába.
Miért nem tudják eltörölni ezeket a táncokat?
Mivel ezekből a táncokból annyi kalamajka származott, nemcsak a lelki, hanem a világi hatóságok is gyakran megpróbálták felszámolni ezeket. Ám mindhiába. A parasztok nem hagyják, hogy a régi szokásaikat, amelyeket ők „régi jogaiknak” neveznek, eltöröljék; inkább fellázadnának.
A búcsúk alkalmával tartott táncokról
De nem csak ezek a táncaik vannak, hanem minden búcsú alkalmával (vagy egyházi ünnepen) is megvan a maguk sajátos táncos mulatságuk, de másképp és nem mindenhol ugyanúgy. Például, ha búcsú van a Bela Peča uradalmon és annak környékén, vagy akár valahol egy faluban, az adott falu fiatal, még legény ifjai hegedűsöket és más muzsikusokat fogadnak fel, és ebéd után a régi szokás szerint nyilvánosan elmennek velük a tánc azon helyére, mégpedig egy arra alkalmas helyre, egy szokványos helyre, a szabad ég alá. Két táncvezetőt választanak, akik egy ládikót tartanak a kezükben, majd néhányszor táncra penderülnek a lányokkal anélkül, hogy más falvakból érkező legények beleavatkoznának.
Miután néhányszor táncra perdültek, a nagybőgősnek fel kell állnia, és teljes torokból táncra kell szólítania a legközelebbi falu nőtlen ifjait: az első, a második majd a harmadik táncra. Ezután annak a falunak az összes ifjai odamennek a saját menyecskéjükkel, és három táncot fizetnek a táncmesternek. Miután háromszor táncoltak, félreállnak, és újra meghívják a többieket, mint annak előtte; ebben a sorrendben folytatódik mindez tovább, ameddig az adott uraság joghatósága vagy igazságszolgáltatása terjed. Még ha a többi falu három-négy mérföldnyire is feküdne, őket is nyilvánosan meghívják, és táncra szólítják, mint azelőtt. Az egyik falu nőtlen ifjai nem keveredhetnek a többiekkel, és nem avatkozhatnak bele a táncukba, hanem ki kell várniuk a megfelelő időpontot és sorrendet, kivéve a táncvezetőket. Ez néha komoly verekedésekhez vezet, mert az egész évben fortyogó haragjukat, és mindazt, ami ez idő alatt felhalmozódott a begyükben, most egymásra szabadítják, és bátor ütésekkel fizetnek ellenfelüknek azért, amit oly sokáig magukban rejtegettek.
A táncvezetők megvendégelik a lányokat
A tánc után a táncvezetők mind fogják a partnereiket és elkísérik őket a muzsikusokkal egy fogadóba vagy máshova, ahol vacsorát rendeltek, és jó lakomával kedveskednek a partnereiknek és muzsikusaiknak, hogy legközelebb is szívesen és nagy lelkesedéssel térjenek vissza.
A tánc kiváltása
Amikor Škofja Lokában, Kranjban, Tržičben és ezeken a helyeken búcsú van, két falusi ember muzsikusokat fogad, és velük majd kísérőikkel elmennek a faluból a helybéli bíróhoz, vagy annak intézőjéhez, illetve felügyelőjéhez és aranydukátért megvásárolják tőle a táncot.
A tánc kiárusítása (táncjáratási jog)
Ezután a falusi bíró nyilvánosan kihirdeti, hogy ez és ez megvette a táncot, és hogy azoknak, akik szórakozni szeretnének, meg kell egyezniük a tánc ezen két tulajdonosával, de nem bocsátkozhatnak verekedésbe vagy gyilkosságba. Ezután kifizetik a felbérelt muzsikusokat, és meghatározzák a tánc árát, ugyanis mindaz, aki táncolni szeretne, először is velük kell megalkudnia az árban. Az idegeneknek általában két ezüstpénzt kell adniuk. A helyiek, azaz a falubeliek, akik elmentek a két táncot megvásárlóval, azonban csak egy ezüstpénzt adnak. Néha a tánc ára valamivel magasabb vagy alacsonyabb. Az első, aki fizetett a táncért, háromszor táncol, és kihúzza hüvelyéből a szablyáját, a magasba lendíti, majd a kezével újra elkapja; aztán keresztet rajzol vele a földre, és távozik. A következő is éppúgy szintén háromszor táncra perdül, keresztet rajzol a földre, mint az előző, a csupasz szablyájával, és arrébb áll. Ezután a helyiek fizetnek a táncért, és sorra táncra perdülnek, őket követik az idegenek, de csak a nőtlenek és azok, akik sohasem voltak házasok, legyenek azok akár férfiak vagy nők. A táncért mindenkinek fizetnie kell, a megállapodás szerint.
A táncmulatságon az utolsó fiatal parasztlány gúnyneve
– Azt, aki utolsónak marad a táncban, a „na repo” gúnynévvel illetik, ami olyasmit jelent, mint a tánc „farkán” – végén (na repu); számára ez egyáltalán nem egy tisztességes kifejezés. Még nagyobb szégyennek és becstelenségnek számít az, ha valaki magára marad a táncnál, és egyetlen legény sem viszi táncba, mert ez nagy szégyen a számára. Azt mondják, hogy az illető hazavitte a farkat, hiszen egyáltalán nem táncolt.
A lányokat a fogadóba viszik
Amikor véget ért a tánc, minden legény kézen fogja a táncos párját, és elvezeti őt a fogadóba. Az a kettő pedig, aki megvásárolta a táncot, a táncostársaival megy. Ha bármely idegen csatlakozni kívánna hozzájuk, kétszeres árat kell fizetnie, és megtiszteltetésnek tekintik, hogy velük ihat. A táncoló lányoknak a legények fizetnek.
A Bled környéki tánc csínja-bínja
Bled környékén az a szokás járja, hogy a táncosok a levegőbe emelik a furkósbotjukat (vagy dorongjukat), és csak az első kettő táncol karddal felövezve.
Néhány helyen három legény veszi meg a falusi bírótól az első három táncot, de csak maguknak. Miután ezek háromszor táncoltak, bárki táncolhat, aki csak akar; csak a zenekart kell megfizetniük.
A katzensteini táncszokások
Katzensteinban és másutt az környék fizetik meg a falusi bírónak a főtánc díját, ahol éppen a búcsú van, majd a környék minden tagja váltig ugyanabban a körben táncol. Közvetlenül mellettük a második legközelebbi környék alkot egy kört, és az a saját külön körében táncol; mellettük egy másik, így néha akár hat vagy hét környék is táncolhat ugyanannyi külön körben. Azonban senki sem vonhat magához egy lányt egy másik körből, nem is táncolhat vele, ha nem akar azonnal verekedést szítani vagy kalamajkába kavarodni.
Ilyenkor mindig előfordul verekedés és vérengzés is
És ritkán ér véget (a tánc) verekedés és vérontás nélkül, minek folytán gyakran néhányak elfelejtettek felkelni, és halálos áldozattá váltak. Ugyanis furkósbotjaik nagyok, amelyekkel éppúgy csiklandozzák egymást, mint ahogy a mészáros az ökröt, midőn azt fejszéjével fejbe veri. Néha köveket is felkapnak, és azzal szép véresre festik magukat, így szinte mindig záporoznak a csapások, és nemcsak a nyers öklöké, hanem bunkósbotoké és köveké is; ezért megvan rá az okunk, hogy (tánc)mulatságaikat a lapithák és kentaurok[4] táncának is nevezhetnénk. Emiatt az a mondás is járja, hogy szép kis búcsú kerekedett ebből, ha valaki, vagy esetleg többen is holtan terültek el; ellenkezőleg, ha pedig senki sem halt meg, azt mondták, hogy a búcsú rosszra sikeredett.
A smledniki táncszokások
Smlednikben és környékén csak az első fizet a falusi bírónak az első táncért, az a muzsikusokkal odamegy a táncpartneréhez, és csupasz karddal táncol… Amikor az első tánc fizetője és táncosa az ugrásait bevégezte és táncát befejezte, szablyájával keresztet rajzol a földre, és átadja táncpartnerét a következő legénynek, majd egy másik menyecskét keres magának. Ez a mennyecske pedig emiatt nem részesül különösebb tiszteletben, de gúnyos ajkakról azt kell hallania, hogy „farokra” jutott. Tehát ha a mennyecske visszautasítja az elsővel való táncot, és már semelyik menyecske sem akar vele táncolni, akkor ismét az első menyecskének kell sorra kerülnie, bár most már ennek a lánynak sem válik ez a tiszteletére, mert csak kényszerből került sorra. Ezután együtt táncolnak mind, ahogy az nekik jólesik.
Miként őrölik a kölest Krajnában?
Mengešben és annak környékén a fiatal legények összegyűlnek a muzsikusokkal, hogy kölest őröljenek. Krajnában a kölest (milium) nem cséplik, mint más gabonákat, például a rozst és a búzát, hanem hántolják, azaz lábbal tapossák és darálják. Ezt a munkát általában éjszaka, lámpa mellett végzik. Ha a köles már meg lett darálva és a munka a vége fele közeledik, a legények a lányokat megtáncoltatják. Ebből pedig gyakran egy teljesen másik tánc keletkezik, amit ugyanis szemérmesen és tisztesen járnak, mégis ilyenkor sok fejes érmét vernek[5], amelyek, mint ahogy azt Martialis a költő mondja – furta produnt capitibus[6], bizonyos titkos csábos kéjről árulkodik fejük, és az is lelepleződik, milyen pénzverdében verték azokat! Nevezetesen, ekkor túl sok gyermeket nemzenek, és eközben valójában ezeket az új rímeket ismételgetik:
Ha lengén ment a forgás az éjszaka folyamán,
könnyen koszorúját veszíthette a szűz leány.
Vagy a következőket:
A vidám táncból bár sokan mégis hazatértek, ám liliom s koszorú után hiába kutat szemük verejtéke; mint az éjszakában megtévedt lepke ide-oda ugrál lábuk, és gyakran fényét veszti, mielőtt az est már homályba borul.
A lányok összegyűlnek a fonóban
Gorenje vidékén mindenütt az is szokássá vált, hogy télen hétköznapokon vacsora után a falvak lányai összegyűlnek egy házban, és a nagyszobában fonnak. Az asztalokat eltávolítják a szobából, és éjfél utánig együtt maradnak. Aki a sarokban ül, az többre van becsülve, mint a többiek.
A parasztlegények is eljárnak oda
És ahogy a méhek jobban kiszagolják és oda repülnek, ahol több virág van, úgy kezdenek a fiatal Coridonesek és Meliboeiek[7], a nőtlen falusi gavallérok a Szent Háromkirályok ünnepe után a fonólányokhoz megérkezni, vagy ahogy azt a krajnaiak mondják, a rokkához járulni. Magukkal hozzák muzsikusaikat is, és mindegyik leül a sajátja mellé, aki szemét és szívét megillette. Mindeközben, amíg ezek a gorenjei Alexisek és Títyrusok[8] édesgetik Amarylliseiket[9], enyelegnek velük, udvarolnak nekik, a maguk módján szerelmeskednek nekik, akkor az egyikük feláll, megfogja a szomszédja kezét, és táncolni kezd vele.
Hogyan táncolnak itt
Azután az illető lány leül újra fonni. Közben a következő is táncba viszi a párját, és ezt folytatják egymás után. Ez hetente egyszer, néha kétszer vagy többször is megtörténik. Ha korábban azt állítottam, hogy ez minden hétköznap megesik, azt úgy kell érteni, hogy minden este, vasárnap kivételével, csak a lányok gyűlnek össze, és a kisérőik csak néhány napra vagy estére jönnek el hozzájuk, hogy szórakoztassák őket. – Éjfél után mindegyikük hazakíséri a saját párját, és hazaviszi a guzsalyát. Sokan közülük annyira hálásak ezért, hogy úgy döntenek, az ő kedvéért megengedik, hogy átvegyék és elvigyék a másik guzsalyt is, amelyet ketten egyszerre fontak, és amelyből kettőjük képmása keletkezett. Ezért is marad némely udvarló guzsaly náluk, vagy fordítva, azok a legényeknél, és alszanak velük oly szemérmesen és oly titokzatos, mély bizalommal, hogy csak a következő évben derül ki, milyen tisztességesen feküdtek együtt. – Végül összerakják a pénzt, a lányok és a legények, azonban a lányok csak feleannyit, mint az legények, hogy vegyenek egy hordó laskói bort, néha akár egy egész rakománnyal is, azaz annyit, amennyi egy teherhordó lóra felrakható. Hétfő este, farsangkor, mellette jóízűen örvendeznek, esznek és istenigazából táncolnak. És ezt a fonal széttépésének hívják. Így ér véget a fonás, és némelyeknek sajnos a szüzessége is hervadásnak indul.
A falánkság, az erős bor, a bűnös csók, a tánc és az éjszakázás,
mindezek valójában az őszinteség és a tisztesség legrosszabb strázsái.
6.) A horvátok nyelve és szokásai Krajnában
Az a fajta fényűzés, ahogy a menyasszonyt a templomba viszik
A házassággal kapcsolatban a horvátok körében az a szokás, hogy mindig pénteken van a leánykérő, ha valaki feleséget szeretne magának, majd szombaton vagy elfogadják, vagy elutasítják a lánykérést. Ha ígéretet tettek, és igent mondtak, nem késlekednek sokáig, hanem olyan gyorsan viszik ezt végre, amilyen gyors egy ló vágtája, ilyen gyorsan érkeznek a menyasszonyhoz és az esküvőre is. Különösen a harmadik napon, vasárnap ugyanis zászlóval érkeznek a menyasszony ajtajához, hogy ünnepélyes és pompás menetben elvigyék a templomba. De ha valaki nem tud zászlót vinni, az egy nagy kendőt is használhat, amit egy rúdra kötnek. A rúd tetején egy alma van, benne néhány pávatoll vagy kakastoll. Így lovagolnak vagy mennek (néha lóháton, néha gyalog) a templomba az esküvőre. És amikor a pap áldása a végé felé közeledik, ugyanazzal a zászlóval viszik haza a menyasszonyt.
A menyasszony zászlaja
Egy zászlót tűznek a földbe annak a háznak az ajtaja elé, ahol az esküvő zajlik. A zászlót viselőt zászlótartónak (zászlóhordozónak) nevezik; de ugyanilyen joggal nevezhetnénk zászlóőrnek is, mert szorgalmasan kell vigyáznia rá és védenie, akár egyedül, akár más kijelölt személyekkel, mert nagy szégyen lenne, és a násznépre nézve becstelenségnek számítana, ha valaki elvinné.
Szokások, mindegyik aludni tér
Amikor az est pihenésre szólítja őket, van ebben valami közös a kočevjeik szokásával, nevezetesen az, hogy a vőlegény és a menyasszony nekilátnak mindegyik egy-egy hajfonat kibontásának (ugyanis a nők két hosszú fonatba fonják a hajukat). Ha a férj gyorsabb a kibogozásban, azt úgy értelmezik, hogy a feleség először fiút fog szülni; de ha a menyasszony nyeri meg ezt a gyorsasági versenyt és férjét megelőzi, akkor feltételezik, hogy először lányt fog szülni. Kétségtelen, hogy sok menyasszony utolsóként szeretne végezni a kibogozással, mert a nők inkább szeretnének fiút, mint lányt, és általában jobban kedvelik a fiúcskákat, mint a lányokat. A fonattal történő jövendőmondás azonban gyakran tévesnek bizonyul. – Ezután a (vőlegény) leveszi a menyasszony cipőjét és harisnyáját, előhúzza a kardját, és annak hegyével leszedi a menyasszonyi koszorút és szalagot, éspedig úgy, hogy a kardját átszúrja rajtuk; majd kardját a mennyezetbe döfi, ahol az a koszorúval és a szalaggal együtt megakad. Ezután a menyasszony mellé fekszik. Majd a sógor (vagy valaki más) hoz nekik egy nagy tojásos ételt vagy vajban sült tojást, amit a menyasszonynak és a vőlegénynek teljesen egészében el kell fogyasztaniuk.
Falatozás a menyasszonyi ágyban
Miután mindezt a gyomrukba tömték, a sógor ráveti magát vőlegényre és a menyasszonyra és erőteljesen hempereg, majd ide-oda hányja veti magát rajtuk. Minél markánsabban és felettébb megszorongatja őket, annál nagyobb hírnévre tesz szert, és külön megtiszteltetés számára az, ha reggelre mindketten arról panaszkodnak, hogy keményen és embertelenül megszorongatta őket. De ha tízszer is megkérdeznék a menyasszonyt, hogy akadt-e valaki más is, aki bosszantotta volna, akkor sem fog senki másra panaszkodni, kivéve a sógor kemény szorítására. Ezeket és részben más egyéb bolondozásokat elhagyhatnák ezek a jóemberek a szentségi házasság állapotába lépve, de egy egyszerű ember inkább húzatja ki a fogát, mint hagyná el régi szokását. Így meg kell hagyni némi marhaságot is azoknak, akiknek sok dolguk van a marhákkal. – Aztán díjat ígér a vőlegény, hogy lovakkal versenyezhessenek a menyasszonyért. Akinek a lova a legsebesebben vágtat, az nyer. Ez a szokás általában csak a gazdagoknál és a nemeseknél szokott előfordulni.
******
Kihagyom a lakoma és a tánc apró-cseprő részleteit, mert azokon semmi szokatlan vagy különleges nem történik. Ugyanis nem áll szándékomban olyan szokásokat és hagyományokat felsorolni, amelyek más vidékeken is honossá váltak, hanem csak az ő szép, ősi, mókás és másutt szokatlan dolgaikat. Ez nemcsak ezekre a horvát esküvőkre vonatkozik, hanem minden más krajnai esküvőre is.
Kardtánc
Ami a táncot illeti, csak egy olyat lesz muszáj megemlítenem, nevezetesen éppen azt, hogy a férfiak csupasz szablyákkal táncolnak, és olyan fenségesen és furcsamód sürögnek-forognak, hogy az ember kénytelen eltátani a száját.
*****
7.) A vipavaiak szokásai, viselete és nyelve
A vipavaiak tánca a búcsúkor
A búcsúért a pap eladja az első táncot egy nőtlen fiatalembernek (vagy egy fiatal parasztlegénynek); az utóbbi viszont elad két táncot két másiknak. Így ő táncol először, majd utána a másik, majd a harmadik. E három tánc után még háromszor táncolnak, az első lesz az utolsó, a második pedig az első. Amikor újfent háromszor táncoltak, az lesz az első, aki eredetileg utolsó volt. Amikor az első táncmulatságnak vége, akkor mindenki más is sorjában táncra perdül, és mindig felváltva táncolnak, az elsőből lesz az utolsó, éspedig olyan sokáig, amíg mindenki sorra nem kerül, hogy ismét első lehessen. Közben senki sem cserélheti le a párját. Ezért közvetlen egymás mögött táncolnak folyamatos sorokban, és a velük táncoló lányoknak is mellettük kell állniuk egy sorban. Ezután az első három fiú tanácskozik és megbeszélik, hogy cseréljenek-e táncost, és válasszanak-e másik párt. E három döntése szerint kell a többieknek is cselekednie, hogy mindenki megtartja-e az első táncos párját, vagy a másikat választ-e, mindezt az ő döntésük szerint teszik. Ha a nemes triumvir urak vagy a három táncmester ez utóbbi mellett döntött, akkor mindegyik ifjú a lányok közül azt választhatja, aki neki tetszik. Ezután az előző sorrendben újra kezdődik a tánc. Amikor az első tánc során minden lány és legény sorra került, a három előző táncmester ismét tanácskozik, mint korábban; és bármi is legyen a tánctanácskozás vége, a táncban ennek megfelelően cselekszenek. Ez naplementéig tart, ez a jele annak, hogy mindenkinek abba kell hagynia ilyenkor a táncot.
10.) AZ ISZTRIAIAK NYELVE, SZOKÁSA ÉS HAGYOMÁNYA
Táncuk
Amikor hazaérnek, elkezdődik a tánc. Csak a vőlegény, a menyasszony és a legények táncolnak. Kettesével megfogják egy kendő végét, és tánc közben a kezükben tartják. Így ugrálnak egy kettős furulya, az úgynevezett vidalice[10] (kettős furulya) hangjára. Míg a fiatalok táncolnak, a násznagy, a ceremóniamester segédje, a zászlóvivő és a kürtös ülnek és tiszteletteljesen úgy figyelik az ünnepséget, mintha valamiféle táncbírák lennének.
*****
Búcsúnapi táncaik
Ezeken [a búcsúnapokon] is táncolnak. Az első tánc a polgármesteré; ő ezt három libráért (ami 40 krajcárt ér) adja el. A zenekari eszközök, amit itt használnak, az oboa (roženica[11]) avagy a furulya, valamint vidalice, azaz kettős furulya.
*
Szlovénból fordította: Lukács Zsolt
*
A MŰ CÍMLAPJA (Első oldala)
Die Ehre deß Herzogthums Crain: das ist, Wahre, gründliche, und recht eigendliche Belegen- und Beschaffenheit dieses Römisch-Keyserlichen herrlichen Erblandes; Laybach, 1689.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/41/Slava_vojvodine_Kranjske_-_naslovna_stran_%282%29.jpg
*
Jegyzetek
[1] Báró Johann Weichard von Valvasor (1641-1693): szlovén tudós és történetíró, részletesebb életrajza itt olvasható: https://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Weichard_von_Valvasor
[2] A mű eredeti német címe: Die Ehre deß Herzogthums Crain: das ist, Wahre, gründliche, und recht eigendliche Belegen- und Beschaffenheit dieses Römisch-Keyserlichen herrlichen Erblandes; Laybach, 1689.
[3] Mai helyének szlovén neve: Begunje na Gorenjskem – Grad Katzenstein.
[4] A lapithák és kentaurok: A mitológia szerint Peirithoosz lapitha király esküvőjén a meghívott kentaurok leittasodtak és megpróbálták a menyasszonnyal együtt elrabolni a többi nőt, majd ebből egy hatalmas véres verekedés keveredett.
[5] Ez a kifejezés Martialis későbbi verssorára utal, ami átvitt értelemben annyit jelent, hogy ’sok olyan gyermeket nemzenek, akiknek a feje árulja majd el a titkot’. Egy olyan pénzérméről van itt szó, amin egy nagy fej található, ami egyben a (törvénytelen) csecsemők fejére is utalhat, vagyis akiknek a feje fog árulkodni valódi apjuk kilétéről.
[6] A teljes idézet helyesen: Paterna/Materna produnt capitibus suis furta. Szó szerinti jelentése: „A lopott dolgokat/titkokat a fejük árulják el”, vagyis az anyai/apai félrelépéseket/titkokat a majd a születendő gyermekek saját feje árulja el. A tiltott szerelem gyümölcsei (a gyerekek) előbb-utóbb lelepleződnek, mert a külsejük és vonásaik elárulják a valóságot. „Az anya lopott gyönyörét elárulja a fejük” (Martialis: Epigrammata, VI. 39. 4. Marullához; Csengery János fordítása).
[7] Coridonesek és Meliboeiek: Coridon (Corydon) és Meliboeus Vergilius római költő Eclogae (Bukolikák) című pásztorkölteményeinek híres, tipikus pásztornevei, alakjai.
[8] Alexisek és Títyrusok: Alexis és Tityrus az ókori római költő, Vergilius híres pásztori költeményeinek, az Eklogáknak (Bucolicának) a kulcsszereplői. A világirodalomban ők a bukolikus (pásztori) költészet klasszikus toposzai és allegorikus alakjai.
[9] Amaryllisek: Amaryllis szintén Vergilius pásztorkölteményeinek (az Eklogáknak) az egyik legfontosabb női alakja. Neve a görög amarysso (ragyogni, sziporkázni) szóból ered, és az idilli, de olykor szeszélyes pásztorlány archetípusává vált a világirodalomban.
Az 1. eklogában Amaryllis Tityrus kedvese. Ő az a nő, aki békét és otthont nyújt a pásztornak. A reneszánsz, a barokk és a rokokó költészetben az „Amaryllis” név a hűséges, vidéki, tiszta szerelmet megtestesítő nő állandó költői álneve (toposza) lett.
[10] https://www.iti-museum.com/en/instruments/dvojnice
[11] https://www.iti-museum.com/en/instruments/sopele



