Istenlátó hiány, a kétely,
Kiszakít Fiút test-vér ég-öl
Szövetnekéből.
Világ fénye,
Szívünk reménye
Időnket nyitja vissza.
Hitüket keresők
(Bárányfelhők)
Záporozzák könnyeik
Lélek és föld fölissza,
Nem segít…
Nem nyílik elfelhőzött,
Letapadt szemünk,
Nem látjuk jó utunk,
Sejtünk inkább, mint tudunk,
Hangsúlytalan szavunk pára,
Felhőködünk darálja.
De fönn, a tiszta kékben
Fénylenek mennyboltjaink
A bárányfelhő-ember létre.
Mindünknek reménye,
Teremtés akarja így.
Ne legyen merény-őrület,
Hűljön izzó Nap-parázs
Kushadjon kritikus tömeg,
A hasadni kész sugár.
Bízó fényecsettel festve-
Kérdezze Bábel tornyát
Lelkünk a csendben:
– Mivé lesz, és mi más,
Ha idő-csobbanás az ember,
Örök jelenben acsargón,
Mindig, mindenért harcol?
Nincs erre válasz könnyen,
Mennybolt rejt bölcsen
Megismerő Célt a ködben,
Hogy mindünk érezze-értse:
A bárányfelhős vágy elérte.
