*
Már nem világít egy se korombeli – mondja
anyám a tornácon ülve egy szombat délután,
az égen tavaszi felhők űzik egymást,
csak ül felhővel a homlokán.
Anyám úgy élt, mint az isten,
aki úgy él, hogy nem él, nem énlik,
nem előre, de vissza-él,
vissza a fákba, a nedvekbe, a földbe,
ahogy tavasszal az ágak haláloznak,
délután nyugtalanul motoz, mert
porolni, seperni csak nem lehet egész nap,
lefelé néz, kezét az űrbe lógatja,
ilyenkor megszólal a szél, szelel a
kürtőlyuk, fejben a fül,
a bordák odva sötétlik.
*
*
Illusztráció: B. Denner-festményrészl.
