A föld, az a talpalatnyi! Mert ennyi jár egy embernek. Annyi, ahol megvetheti a lábát. Akinek ennél több van, annak óriási módon nőtt meg a felelőssége.
A föld, melyen apáid vére folyt! Tudjuk-e, hol folyt apáink vére? Tudjuk-e, hogy a Don-kanyar másoknak a „talpalatnyi földje” volt? Aki visszavánszorogtak onnan fagyottan, bukdácsolva, ők megtudták. Mi pedig megtanulhattuk tőlük.
Apáink vére itt is folyt, mikor el akarták venni tőlük a földjüket. Azt a talpalatnyit. Apáink kiömlő vére összekeveredett a tatár, török, német, orosz és más magyar hordák vérével. Nagyon kemény lett ez a vértől ázott föld!
A haza ott van, ahol a házaink állnak. Ahol a magyarok állnak. S olyan szorosan egymás mellett, hogy idegen nem fér közéjük. Vagy, ha mégis, hát beleolvad a sorba. Mert a magyar olvaszt, de nem olvad. Idegenben inkább zárvány marad. Ha magyar. Ha nem az: veszteség. Ezért szenvednek annyian, akik nincsenek idehaza. Ezért kell nekünk haza a magasban.
Nekünk haza az, ahol a táncoló lábak döngölik a földet. Haza az, ahol kenyeret terem a föld. Haza az, ahol magyarnak mondjuk az afrikai gólyát, és ahová hazadaloljuk a villás farkú fecske madarat. Ahol magyar növény az Újvilágból hozott paprika. Ahol egy magyar megáll – bárhol a világon – ott egy talpalatnyi haza van. Mert ott egy ugyanazon a nyelven beszélnek a kövek a téglák és a gerendák.
Haza az, ahol – bölcs papunk szavaival szólva – „akár rosszul is érezhetjük magunkat”. És mi értjük ezt! Néha nehezen bírjuk egymást, mi magyarok, de akik mégis összefognak, azok fölforgatják az egész világot.
Ebben a hazában helye van mindenkinek, akit a többi elfogad, mert mi bárkit és bármit megolvasztunk, beolvasztunk, eltüntetünk, de bárkivel, az édes testvérünkkel is képesek vagyunk összekülönbözni. Oly erősen tapad talpunkhoz a haza, hogy már olyanok vagyunk, mint a földbe gyökerezett, barázdát szántó, sírva vergődő kerecsen madár, aki egyszer a mezőre lecsapott s többé nem bír visszatérni eget hasítani – pedig addig úgy tudta, hogy nincsen is lába.
*
*
Illusztráció: Deák Ébner L.
