én figyeltem rád
de te nem mondtad
hogy lövészárok
minden templompad
én figyeltem rád
de te nem mondtad
hogy minden lövészárok
templompad
álmomban az egyházi újság szerkesztőnője rám mosolygott:
most már lehozzuk a helyemen vagyok-e rovatban az írásod.
néztem rá vissza, és éreztem, nem vagyok ott a nézésem mögött.
mégis, mint gyerekkoromban, mikor apám becsomagolt egy pokrócba,
hogy a parókián a gyorsan kihűlő fűrészporos kályha elenyésző melegébe
ne tűnjek el, nem tudtam kitakarózni a nem oda Illésből: melyik halott
nem felmenőnk? hűlt helyem imaterméből a hívők már mind kimentek.
még sosem vártam tudatosan a tudattalanban ébredésre. az igaz egyház
pedig: hagyni a gyereket kitakarózni, hagyni helyén valónak lenni,
hagyni álmaihoz nincstelen utat keresni
Fotó a Katedrálisok-sorozatból (H. Gy.)
elnézhetek úgy is mindenek felett,
hogy semmitől sem tekintek el.
a híres sci-fi író is a földről látható
csillagok köré rendelte bolygóit,
valahova a láthatóság és vallhatóság
közé. így talált meg engem.
s mindenkit, kinek egysoros hitvallása:
két pont között tévelygés az egyenes
Fotó a Katedrálisok-sorozatból (H. Gy.)
és nincsenek tornyok, csak a karod, mint folyó, és
a szemüvegtokod, mint híd, sára visszamondja a
hetekkel ezelőtti maga-felejtő mesét, nem esik szét
mozgás közben a szöveg, ha minden mozdulat átkelés,
innen már úgy felejtünk, mint a hegy emberről kapott nevét
