*
Szótlan szörnyeteg
tavunkon nyári alkonyat
forró szele tépázza leshelyem
akár egy tépett, japán metszeten
kívülről látom arcomat
lehántom romló felszínét
bámulni szárnyas, búvó lelkemet:
kimondhatatlan, szótlan szörnyeteg
fészke, akár egy tárna, mély
meggörbült, riadt embrió
falnak fordított gyermektekintet
ki viseli a vádak sortüzét?
ki meri bejárni sötét kertjeinket?
mi lesz, ha nem jutok e kérdésnél tovább?
mit tesz majd a sárkány, ha nem kap vacsorát?
*
Belülről ömlik
oly mozdulatlan, mint a kő
oly néma, oly csontig fagyott
a test, miközben az idő
körülmossa elkoptatott
néma, sötét alakzatát
féltőn a szemhéj védi még
visszafordult szembogarát
a lélek belső tengerén
és mérhetetlen távokon
úsztatja meg hol csend lakik
látja forgó galaxisok
tengelyét s szférák lángjait
belülről ömlik, elsodor
tüzével végre jóllakik
*
龍井
Sárkánykút
A föld magába fogadta.
Nem növelt föléje sem kelést,
sem tályogot. Ott hever a szelíd
dombok mélyén, ameddig vissza
és előre lát az emlékezet. Zöld
bőre átadta dús nedveit a
kaméliának. Ha kiszárítod,
majd meleg forrásvízzel
felöntöd, benne újraéled
az óriások szívlüktetése.
zöld sárkányvér néz
feléd a porcelánból
él a főzeted
*
Amíg eltűnök nyomtalanul
Úgy folytam az életbe, mint
víz a medrébe. És úgy is fogom elhagyni,
szépen, észrevétlenül. Mint áradó
patak, lehúzódom a tájról. Előttem is,
utánam is: virul majd az ártéri erdő.
Továbbra is gyönyörűen – és közönyösen.
Szerelmesen gondolok rá, táplálom,
amíg eltűnök nyomtalanul.
Nem ismertetek soha, nem is fogtok
megismerni.
átlátszik a víz
a levegő is – engem
sem látsz igazán
*
Illusztráció: W. Turner
