1
veszteségeink csak néznek némán
és mindannyian
megszédült méhek vagyunk
cikázunk, mint az őrült
amíg a szívünk bírja
végül egy kialvó délutánba süppedünk
2
az erősek szárnya gyönge
átröpülni
vergődünk
a teremtés siratófalán
csupán az emlékezés van
mi átlát
az ősi téglákon
a törvény az, hogy nem mehetünk
többé oda
át
3
mindannyian
tébolyult méhek vagyunk
szemközt az elveszített
nyári kerttel
az ablaküvegen
Illusztráció: Virágport gyűjtő méh (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele, 2014)
