a kis sárga telő holdat két édesítőszert a különleges narancs-fehér bohóchalat a gombostűfejnyi merkúrt a rózsaszín sziromlevelet és a fehér dolomitot a fehér dolomit lecsúszik a bohóchal is a sziromlevelekkel együtt majd az édesítőszerek következnek de a kis sárga telő hold megakad a torkán kéknek látja az asztalt elmosódik előtte a konyhakő opálos szemmel igyekszik nézni még egyszer az őt körülvevő tájra ami az ebédlő de a székeket fasornak látja próbálja felköhögni amit már nem lehet mert már a tüdőben világít sárgán és kicsit ottreked bentreked az ajtó kulcsra zárva mindig megígérte magának ha olajjal süt-főz és gyógyszerbeszedéskor nem zárja be az ajtót magára ha szívrohamot kapna ne égjen le a lakás panel de akkor is ki tud az is gyulladni mint a szomszédban a cigarettacsikktől a perzsa macska szőnyeg halál hajnóczyt már rég olvasott az elkülönítő tetszett neki el tudta hinni hogy vele nem teszik meg hogy nem kap elektródákat karfiolrózsákat a fejére nem kell vietnámi balzsammal kenni a halántékát erre emlékezett utoljára arra hogy elszakad a film a diavetítőbe befűzött diafilmszalag éppen ott ahol a kis vuk első vadászatára indul és békavadászat közben olyan gyorsan rágás nélkül egészben akarja lenyelni a békát hogy a béka lába megakad a torkán a kisróka fuldokolni kezd közben próbálja lenyelni a béka lába rúgkapál melyikőjüknek jobb a békának vagy neki nem a kis vuknak nyilván a kis vuknak jó mert felnőhet és nagy vukként is félrenyelhet keresztbeakadhat a torkán ismét az élet hanem a gyógyszerbeszedőre akinek már nem lombosodik tovább a haja ami nem is volt neki csak még mindig azt akarta hinni hogy van a selyemkendő lecsúszott volna a fejbőrén de nem hordott selyemkendőt semmilyen kendőt nem hordott van nékem egy selyem kendőm jaj de hosszú a rojtja úgy fulladt meg hogy ezt sem ismerte magát sem nemhogy egy gömöri népdalt hol van gömör azt sem tudja már meg soha nem szeretkezik többé már régen nem szeretkezett csak elképzelte milyen amikor nedves a járdán az esőben el lehet csúszni az őszi faleveleken olyan nedves volt ő is valamikor nem fontos többé az esti adagot sem kell már többé beszednie a tizenkét harangszót apostolt a kékfestő közülük a legszebb de a legkeserűbb is soha nem értette hogy lehet keserű belül ami kívül szép akár az élet a rongyos kifelé bazsarózsa odabent epe fogat sem mosott hogy lehet így megfulladni felemás pizsamában bugyi nélkül melltartó nélkül karóra nélkül legalább tudta volna mikor jön fel miatta a kis sárga telihold ami akkor látható amikor alacsonyan a horizont közelében jár holdkelte holdnyugta után neki nyugta lesz most már mint a lovaknak akiket el kell altatni akár az idegrendszeri betegségben szenvedő kancát mert közveszélyes nem volt közveszélyes mégis altatókkal aludt el szorongását egy vénusz oldotta kötés volt a bokáján ahhoz vajon mit fognak szólni ha meglátják a pengenyomokat bár már őt nem érdekli a borotválkozás a hónaljban a vénuszdombon a vénusz nagyon erős lehet attól hullott ki a haja paróka alatt növesztette de már nem fog az se kinőni ahogy azt elképzelte árva madár bujdosik csak más szórenddel ez volt a kedvence meg a mosolyogj rám édes kisfiam most mit fog szólni betörik az ajtót megtalálja a földön felakadt szemekkel pedig le akarta hunyni olyankor már nem akar nem szeretne semmit az ember iljics se tudta elképzeli hogy egyszer ő ott fekszik majd kiterítve ivánnak hívták de egy idő után senki nem szólította sem ivánnak sem iljicsnek elfelejti az embert az idő ő pedig már nyugodtan elfelejtheti a hét melyik napján kellett magát szúrnia a naptárába hiába írta be ha másnap ügyet kellett intéznie nem adta be magának a legmegterheltebb nap mindig a szerda ki érti ezt nem kellett volna ezen a héten szerdának lennie akkor nem fullad meg mert a legtöbben azelőtti napon halnak meg amikor születtek de lehet nem így van csütörtökön született a babonák napján de nem nagycsütörtökön csak közel hozzá áprilisi szélfúvásban de most ősz van és csend nem hallja a csendet saját csendjét sose hallja az ember mert mire meghallaná már ő maga a csend.
*
Illusztráció: Femme dans la nuit (J. Miró)
