*
Probstner János (1943-2022)
Rájuk, a Kerámia Stúdióra emlékezve
Lepkék útján a lélek,
száláról leng a bog,
vad szél bontja a várost,
s valami fogadáson
tányérról tátogó halakkal
kísért. Baljós játékát
nem adja fel, színt vált
a hatalmas Létben.
Hogy ki világraszóló
dologba fog, ujjával
holdat, napot fel ne
érjen! Kétféle minden,
barátom Probstner!
Égigérő babfa ágán
rídogál valaki
madár vagy afféle,
torka tátva a szélbe –
mert szél ültetett babfát,
hogy virága déli piros
levesbe hulljon,
sóba, kenyerestálba,
sárangyalok házának
kegyelmes táborát
kerítve árnyékába égető
kemencét rakni, várni,
sárból, virágból, lángból
lesz-e épebb világ a
vén helyett?, s az útra
százéves varjak lengenek,
szálak a holdról. Lepkék
útján a lélek indul,
s a báb valahogy újra
összerakja magát.
