Ne hozz virágot,
ha nem tudod nevét.
Földje nyelveit,
ki s hogyan éltette,
feszítette egét.
Miféle kertről álmodott,
titkon ki volt.
Ámha minderről tudatlan,
de ragyogva nyújtod át,
ahogy idővel feledtem,
úgy időben elmondom majd én.
S te, hogy mindezen túl most hogy.
Mi minden lehetne.
Hozz bármit,
ami egyedül miattad.
A csillapíthatatlan lángolást,
sercenő percek páráját,
a lesütött szemű szemérmet.
A megismételhetetlent,
az összemérhetetlent.
Hozd, ami páratlan
szépségében reszket.
Hozd, ami él.
Illusztráció: a szerző fényképfelvétele
