ma nem
becsukja fülét,
nem jó, ahogy
visszaszámol a szív
szemek lehunyva,
az út így talán nem
pont ugyanoda
befogja orrát,
vajon érzi majd
a következőket?
kezek a zsebben,
ma nem rángatja
őket a holnap
reggel
ébrednek a csönd szétgurult gyöngyei
reped felettünk a fekete harang
én középen, mint az inga nyelve
körben a fények szülte hang
kattogni kezd a cseppfolyós idő
órákba zárva dobjuk közösbe
a horizont, mint rozoga lépcső
a felfutó reggel lihegi vörösre
Illusztráció: Johana Trayanova fényképfelvétele (2016)
