Ha valami üres tud lenni, akkor azok az órák, amiben összezsúfolódik az Anyám és az én életem, mert meg fog halni. Ennek a szónak akkora a lelke, hogy semmit sem lehet vele kezdeni. Ezt ő már nem tudja. Hónapok óta nem volt kapcsolata már az élettel. Meghal, mintha akarná. Beszélt a fejében megjelenő emberekkel, aztán néha velünk és nekünk. A képtelenség tartott fogva bennünket, mert a halálról nem lehet mit mondani. Bemenni hozzá inkább az eljövetel meneküléséhez hasonlatos. A teremtés úgy van kitalálva, hogy a fájdalomból legyen boldogság az élet elején, a végén meg a fájdalom legyen egy meg nem szűnő fájdalom, mely ott marad a bőröm alatt.
Amikor beléptem a kórterembe, kerestem az értelmét az élet végének. Nem találtam a hozzá kapcsolódó érzések magyarázatát, mert ez az élet lápos területe, ahol némán kiabálva, most a kórházi szagba beleszédülve, semmit nem lehet találni, csak elsüllyedni a rettegésben, az elmúlt hónapok tehetetlenségébe. A harminc kilós prehalálos poszttest, Anyám jobbján, rendszeresen belekérdezett, rövid válaszaim az ablakon távoztak. Anyám néha megértett valamit talán, de az is lehet, hogy én nem értettem őt. Az értelem beszélgetett az értelmetlenséggel, csak azt nem tudtam, hogy én melyik vagyok. Talán akkor fogom tudni, inkább megérezni, ha én is olyan leszek egyszer, mint ő. Prehalál is zavart, mert hazugságra kényszerített, mivel anyámmal már semmit nem tudtam beszélni, csak nézni, vele töltöttem az időt. Így volt ez szombaton délután az utolsó órák vége előtt, mert ez nyilvánvalóvá vált az érzések teljes horizontján. Néztem az elköszönő Anyámat, és beszélgettem Prehalállal. Legyen most Anyám tolmácsa, hiszen a halál széttárt szárnya annyira azonos tud lenni közöttük, egy apró késéstől eltekintve, hogy eljut a beszélgetésünk hozzá.
Meghalok.
Nem fog meghalni, várni kell rá.
Jó akkor várok. Meghallgatom a rádiót. Tessék segíteni.
Most gondol valamire?
Igen, arra, hogy jobb volna meghalni.
Miért akar meghalni?
Nem tudom, nehéz minden.
Mi az, hogy nehéz? Nincs a szobában rádió.
A falhoz kell menni.
Milyen falhoz? Fekszik az ágyban.
A bérma falhoz.
Az milyen fal?
Bérma fal.
Az milyen fal?
Tessék segíteni, hogy el tudjam a semmit imádkozni.
Imádkozzon.
Imádkozom.
Sokszor imádkozik?
Igen, nagyon nehéz. Tessék segíteni.
Miben segítsek?
Hogy bolond vagyok. Nem tudom. Tessék segíteni. Szeretnék kimenni és beszélgetni, hogy itt vagyok, itt vagyok. A nyakamat emelje fel. Nagyon félek. Jaj, Istenem, drága jó Istenem, segíts meg.
Jobb lett? Jobban látja a Bréma falat?
Tessék segíteni. Nem vagyok, ahogy szokták mondani. Nagyon félek. Miért kell nekem ez? Tessék segíteni, hogy elmenjek.
Hová akar menni?
Igen. Sehová. Az udvarra. Tessék megengedni, hogy ezek a furcsák ne legyenek. Olyan nehéz, tessék segíteni, hogy a lábam.
Nem kér egy kis almás körte-masszát?
Nem kérek, tessék már segíteni, miért kell nekem ülni?
Nem tetszik ülni.
Igen. Tessék segíteni, tessék segíteni, tessék segíteni, ha felállhatnék, meghalok, megyek magával. Nagyon félek.
Velem nem tud jönni.
Tessék segíteni. Nem tudom, akkor volt jó, amikor nyugodtan ülhettem vagy szaladgálhattam. Miért kell nekem hosszú bábunak lenni? Olyan vagyok, mint egy bolond és tessék segíteni.
Miben segítsek?
Hogy felfelé nézzek. Nagyon fáj a hátam meg a fenekem. Tessék segíteni, engedje, hogy arra nézzek. Tessék segíteni, mert úgy bolond vagyok.
Nyújtsa ki a lábát. Tessék segíteni, nyújtsa ki a lábát, mert ha felültetem, eltörik.
Nem tudom.
Mire gondol most?
Nem tudom. Hogy jó emberek vannak, akik nem bántják a másikat. Miért kell autót csinálni?
Milyen autót?
Olyat, hogy beleülhessek, és valaki elvezeti. Tessék segíteni a hajamat.
Mi van a hajával?
Semmi, meg kell fésülni.
Van fésűje?
Igen.
Adjam oda?
Igen, félek, hogy nem jót mondok, hogy az anyám meg az apám.
Tessék mondani. Mi van az anyjával?
Nem látja? Tessék segíteni.
Felemeljem a fejtámlát? Így jobb lett?
Igen. Tessék segíteni, hogy beszéljek, tessék segíteni nagyon félek, miért kell nekem gyorsan segíteni. Tessék egy kicsit lassabban menni, meghalok. Tessék segíteni. Látom.
Mit lát?
Azt, hogyan kell mennem, úgy fogódzkodni, tessék segíteni. Olyan vagyok sokszor, mint aki bolond. Tessék segíteni. Megyek az úton egyenesen, jaj, Istenem, Istenem. Az kicsoda? Maga ismeri?
Nem láttam még. Nem ember.
Mit csináljunk?
Nem tudom.
Nagyon sokat segített. Tessék segíteni, hogy oldalra emeljen. Jaj, nagyon fáj, tessék segíteni.
Mit mond? Nem értem!
Nem mondok semmit. Van ilyen hengerhegy, lehet beszélgetni, tessék segíteni, tessék segíteni. Istenem, imádkozok, jaj.
Elaludt?
Nem aludtam, tessék segíteni felállni, és egy kicsit sétálunk.
Nem tudja kinyújtani a lábát, nem tudunk sétálni.
Fáj, nagyon fáj, tessék segíteni, hogy egy kicsit felülhessek. Nagyon fáj, ha hozzá ér, olyan szép hossza van a testnek. Jaj.
Jó, hogy oldalra fordítottam?
Igen.
Másképp érzi magát?
Nem tudom.
A háta így nem fáj?
Igen, alszom ébren.
Álmodott valami?
Nem.
Nem akar inni, enni? Nem akar már beszélgetni?
Jó volna.
Mondjon bármit, beszélgessünk.
Bele megyek a mibe. Nem tudom. Jaj.
Ne beszéljünk?
Jaj, Istenem, tessék segíteni.
Megemelem a párnáját.
Jaj, de jó!!!
Nyújtsa ki a lábát.
Igen.
Akkor megyünk sétálni.
Igen.
Már nem beszélünk. Imádkozik?
Jaj, Istenem, tessék már segíteni!
Mit csináljunk?
Nem tudom! Mondott valamit az Isten?
Nekem semmit. Magának lehet mondott valamit.
Nem tudom.
Mit csináljunk?
Semmit. Hallgatunk, semmit nem tudunk csinálni. Borzasztó.
Mi a borzasztó?
Igen, maga miért sír?
Mert nézem az anyámat. Ő meg fog halni.
Tessék segíteni, drága jó Istenem, nem tudom, nem tudom.
Mi van?
Tessék segíteni!
Miben?
Így ismerjük egymást. És nem tudjuk egymást tanítani. Én óvónő voltam.
Mit hoztál gyermekem? Az Úristen mit adott nekem? Fekete Piroska vagyok. Te vagy a fiam.
Nem vagyok a fia.
Nem, én is érzem.
Akkor, miért mondta, hogy a fia vagyok?
Ha ránézek, édes jó Istenem, asszony vagyok, Fekete Piroska, és mégis elfelejtjük.
Én óvónő vagyok, nem tudom hogyan nőnek már egymás után a fejembe, és annyira nyomja, és fáj, de hát a jó Isten így teremtett meg bennünket. Nem jól teremtett meg. Egy kicsit jobban kellett volna. Akkor nem jutottam volna ide. Jöttem, itt feküdtem, pihengetek, mikortól meddig lehettem, ki tudja, meddig. Az anyukám, de hiányzol!
Mikor halt meg az anyja?
Régen, már nem tudom hány éve, hiszem, hogy nem halt meg.
Az Isten segítse.
Letettem, mert így jobb, a mostanit most adjuk Istenem, hogy vagy Istenem, anyám, apám.
Mi van velük?
Ülnek, mint mindenki már.
Hol ülnek?
A jó Isten tudja merre vannak. Emlékszem rájuk, valamennyire dolgoztak, min dolgoztak, csimpaszkodtunk rajtuk, ki tudja, hogy miért. Jaj, Istenem.
Mit segítsek?
Igen én is.
Párnát igazítsam meg?
Köszönöm szépen, most jó.
Együnk egy kis almapürét?
Nem kell, nem kívánom. Én itt lakom, jó is volt az itt.
Mi van a hittel?
Igen, mikor ki, mikor nagy az üreg.
Milyen üreg?
Egy ilyen.
Belefér egy ember?
Áá, Isten őrizz! Jaj, istenem, üljél le!
Leültem.
Jól tetted.
Mi legyen? Segítség valamiben?
Semmit. Ülünk, és történik ez a dolog.
Aludjon.
Jó volna.
Megpróbál felülni?
Jaj, a hátam.
Felhúzom magasabbra.
Jó lett. Nem álmos? Sötét van. Hány óra van?
Majdnem éjfél.
Igen, ha hazamegyek elalszom.
Ne üljön fel aludjon.
Fekete Piroskának hívnak.
Tudom.
Elment a testvérem haza.
Hol van a testvére?
Ne tessék már elmenni! Bihariné, nem tudom hol van, nem tudom, milyen utcán, tessék megmondani, és tessék már engem haza vinni.
Nem tudom haza vinni, hoztam egy szál margarétát.
Az én testvérem nem margarétás. Tessék már segíteni.
Mit segítsek?
Margarétát vigye el. Hol vagyok?
Kórházban.
Tessék már mondani, a szüleim a Kossuth utcában laknak? Meghalok.
Nem fog meghalni.
Jönnek. Lehet. Nem kell sírni, minden rendben lesz. Tessék segíteni, reggel nézelődtem.
Jóska nem jött vissza, nem tudom megmondani, mit csináljak vele. Erzsike meghalt?
Ki Ő?
Nem tudom, Jaj, meghalok.
Tessék megenni!
Mit egyek meg? Biztos, hogy meghalok. Nem tudom, nem tudom mit csinál Hamzáné. Oda kell mennem!
Nem tud. Egye meg.
Nem tudom megenni a halált. Istenem, hol vagyok? Meghalok. Tessék már mondani, mit csináljak Gabival? Nyolc óra után meghalok. A legnagyobb gyermeke. Ott nagy fiúk vannak.
Van gyereke?
Nem is egy.
Hol vannak?
Kossuth utcán, vagy még nem tudom, milyen utcán.
Vizet ne adjak?
Azt se tudom, hol van.
Kicsoda?
Négyen vannak.
Kik?
Hát ők! Hogy megy el?
Mit csináljak?
Nem tudom fáj a lábam. Jóska, gyere már!
Itt vagyok.
Ülve kiabálok, azt se fogom tudni, hogy haltam meg, Jóska, gyere haza.
Honnan tudja, hogy meghal?
Na, hát, nem tudom, holnap vasárnap. Tessék már haza vinni, haza hozni már a Jóskát is.
Gyere haza. Minek jöjjön? Semminek. Az Isten bassza meg, nagyon fáj.
Visszajött? Nem is emlékszem, mikor ment el. Mintha reggel lett volna.
Igen.
Minek. A mellettem lévő ágyon már más fekszik.
Igen.
Meghalt?
Igen.
Mije volt magának?
Az anyám.
Minek halt meg?
Nem tudom.
Azt senki sem tudja. Csak meghal.
Csak meghal.
Amikor még élt, állandóan beszélt. Egész nap.
Tudom.
Nem tud maga semmit. Nem maga feküdt itt. Most ki fekszik?
Egy néni. Nem ismerem.
Én sem. Itt nem beszél senki senkivel, csak várunk.
Mikor megy haza.
Arra várunk, hogy elvigyenek. Magát már vitték el?
Nem.
Akkor annak nagyon örüljön.
Most mit csináljak?
Maga semmit. Ezt én nekem kell mondani. Maga nem lehet a helyemben.
A lába nem hajlik?
Az mit jelent?
Azt, hogy ki tudja nyújtani, és tudna járni.
Csak fekszem. A szemüvegemet ide tudná adni?
Megkeresem.
Ne keresse, adja ide. Jaj, Istenem.
Imádkozott?
Már nem.
Miért?
Mert felesleges.
Nem az. Fontos.
Maga szokott?
Nem.
Nem válaszol senki. Magának válaszol?
Nem.
Kivel szokott beszélgetni.
Magammal.
Jó az magának?
Igen.
Ha nem válaszol senki, akkor biztosan jó lehet. Tessék segíteni.
Vizet kér?
Nem. Meg fogok halni.
Nem fog.
Maga látható. Ezt csak annak hiszem el, aki láthatatlan.
Süt a nap. Jön a tavasz.
Arra nem emlékszem.
Mire emlékszik?
Maga nem a fiam.
Nem.
Miért nem az én fiam?
Mert más az anyám, az apám.
Az apja hol van?
Anyámmal.
Nem értem.
Meghalnak.
Az lehet. De hogyan lehetnek együtt?
Azt gondolom.
Ne gondoljon semmit. Minek jött vissza?
Magához.
Nem akar még elmenni?
Fárasztom?
Nem.
Akkor?
Maga a fiam.
Igen, az vagyok.
De jó, hogy eljöttél fiam. Nagyon vártalak. Itt vagyok már egy ideje. Látsz engem?
Persze.
És?
Nem változtál. Olyan vagy, mint régen.
Régen? Az mikor volt? Az akkor volt, amikor megölelhettelek?
Nem feltétlenül.
Megnőttél, és már nem öleltelek meg utána. Mindig elhúztad magad. Sohasem értettem. Valószínűleg a női érintést nem tudtad elválasztani az anyai érintéstől. Meghalok. Jaj, Istenem.
Nem fog.
Meddig? Egy hétig? Vagy egy hónapig? Maga még fiatal.
Semmi köze a halálhoz.
A halálnak meg hozzám. Nem ismerem.
Én sem.
Felülök. Jobban fogom látni.
Jó.
Nem magát.
Értem.
Magát már eleget láttam.
Nem szeret?
Nem. Nem a fiam. Ő nem szeretett engem. Sohasem ölelt meg.
Én megölelem magát.
Nem kell. Csak felülök. És nézem az ajtót.
Minek?
Valahonnan jönni fog.
Belülről.
Belülről
Igen.
Akkor hozzon egy nagy tükröt, hogy nézhessem.
Nem fogja látni. Láthatatlan.
Ezt maga honnan tudja?
Mert nem látta még senki.
Láthatatlan dolog nem létezik.
A fejünkben van.
Akkor anyám rakta belém.
Meg az apja.
Őt nem ismerem.
Miért?
Nem tudom. Anyám nem mondta, hogy volt.
Mindenkinek van.
Nekem nem volt. Lehet magát ő küldte. Biztosan olyan ember.
Mitől lenne olyan?
Mert nem akart látni soha.
Biztosan félt.
Mitől? Egy gyerektől?
Ha meglátja, akkor az megváltoztatja.
Érdekes, amit mond. Én is megváltoztam. Anyám változtatott meg. Attól, hogy nem láttam az apámat. Mindenkinek van szeme, amivel néz. Én sokszor láttam, mert nem nézett.
Nem látta soha.
Maga ezt nem érti, azt se, hogy itt fekszem, és nem tudok felállni. Akit nem ismerünk, azt lehet látni. Érdekel. Gondolkodom rajta. Magán nem, mert a fiam.
Nem vagyok a fia.
Maga csak azt gondolja. Megfogok halni.
Tudom.
Az előbb azt mondta, hogy nem.
Nem úgy értettem.
Mindig ez a baj. Semmi se pontos. Nem azt jelenti, amit kimondunk. Az apám se olyan, amilyennek maga mondja.
Nem mondtam semmit róla.
Azt mondta, hogy ismerte. Ha ismerte, akkor ismerte. Az anyámat viszont nem ismertem, hiába nevelt egy darabig.
Rendben.
Fáj a hátam. Húzzon feljebb. Köszönöm. Tulajdonképpen nem is kellene megköszönni, se anyámnak, se apámnak, mert ők a halál.
Értem.
Én nem értem a fiamat.
Van unokája?
Nem tudom, csak azt, hogy vigyen el innen.
Elviszem, ha megengedik.
Magának nem fogják. Azt mondták, hogy majd akkor mehetek el, ha visznek.
Kiszáradt a szája. Kér vizet?
Nem. Azért száradt ki, mert ideges lettem. Félek. Maga biztosan nem fél. Pedig jól tenné.
Szoktam félni, mint mindenki. Mindenki nem fél, mert nem tudja, ami a félelem. Csak az tudja, aki itt fekszik, meg ott, amerre a szem ellát. Öten vannak. Lát mindenkit?
Sokkal többen vannak. Ők is itt vannak, akik már máshol vannak. Az apám is máshol van.
Imádkozzon.
Van rózsafűzére?
Nincs. Nem kell. A Hiszekegyet szoktam mondani. Ha sokat mondom, akkor elhiszem. Nagyon sokat kell mondani. Akkor nem hiszek.
Nem értem.
Nem baj. Keresse meg a fiamat. Az anyámat nem fogja találni sehol. Én sem akarom megtalálni, sehol. Hiába van magának lába, maga sem. Semmit sem tud megtalálni.
Nem is akarok.
Húzzon feljebb, mert megint lecsúsztam. Csak ez a szag ne lenne. Ez nem emberszag. Rohad valami.
Egy idő után nem lehet érezni.
Maga minek van itt? Engem akar nézni? Minek jött vissza?
Látni akartam.
Gyanús nagyon. Itt volt hónapokon át, nem szólt hozzám. Mással foglalkozott. Az arcomat is elfelejtette. Hallgatta, hogy mit beszélek, és semmit sem mondott.
Válaszoltam, ha kérdezett.
Mit kérdeztem?
Meg fogok halni?
Ezt mindenki tudja, feleslegesen kérdeztem. Maga nem véletlenül egy küldönc?
Magát akartam látni.
Nem a fiam. Az emlékemnek sincs fia, és fia sincs az emlékemnek. Az anyámnak sem volt, csak én. Tudja ez mit jelent? Azt, hogy élnem kellett a megkérdezésem nélkül. Átléptek egy határt. Megsértették a szabadságomat. Jobb lett volna valahol lebegni az időben, mint bennük lenni. Itt minden előre megy, soha nem áll meg semmi. Volt egy szerelmem. Néztem a szemébe hosszan, és egyre hosszabban. Mindig a szemét láttam. Még most is. Magának van valakije? Ha van, az se érdekel. Az enyém szürkészöld. Lehetne barna, talán abba jobb belenézni. Kellemesebb. Jobb beleszeretni. Csak azt ne csinálja, mert meg fog halni. Higgyen nekem. Nem kell megszeretnie senkit.
Ebben nem hiszek. Nehéz lenne szeretet nélkül. A levegőt is lehet szeretni, ami az ablakon át bejön.
Nem ott jön be. A résen, amit elzár, ha bezárja valaki. A száját is jobb lenne, ha bezárná. Orrán át lélegezne. A szemét is jobb lenne csak résnyire nyitni.
Rendben. Annyira, hogy lássam magát.
Eljön majd.
Hová?
Ide. Ebbe a szobába.
Nem tudom.
Pontosan tudja, hogy el fog jönni. Itt hagyta. Azt hiszi, hogy láthatja még. Itt csak azt láthatja, hogy mindenki sorra kerül.
Igen.
Lehet, hogy én vagyok az a valaki, akivel tud beszélni, mert akivel szeretne, nem tud magával. Már elvitték. Itt volt, amikor elvitték. Egyáltalán, tudja, hogy elvitték?
Igen, tudom.
Az idővel nem tud mit kezdeni. Nem lehet visszatekerni. Nem tudja, hogy mi történt volna, ha nem az történik, ami történt.
Nem tudtunk beszélgetni. Nem mondta, hogy látlak vagy ne aggódj. Semmit sem mondott. Pedig beszélt. Már odaátról. Én is ezt csinálom. Húzzon feljebb, mert elgémberedtem.
Nyújtsa ki a lábát.
Látja, alakul. Nem kell aggódnia, magával is ez fog történni. Lesz egy szép díszlet. Jönnek a szereplők, és eljátsszák, hogy maga fekszik az ágyban. Azt fogja csinálni, amit itt megtanult. Semmi újat nem fog hozzáadni. Ha azt gondolja, hogy ez nem így lesz, mert maga okos, és más lesz, megújítja azzal a néhány szóval a véget, mint gondolkodó, hát nem így lesz. Úgy fog lélegezni, mint hal a parton. Tátog majd, keresi az erőt, de nem lesz. Én tudom. Látta maga is, hogy hogyan történik. Élesen bevillan egy megkezdett mondat, és gyorsan eltűnik, nem tudja megfogalmazni. Ez lesz. Piroska vagyok, maga az én fiam, én meg a maga anyja.
Nem vagyok a fia.
Dehogynem! Azért van itt, hogy ezt megértse. Hiába látta, nem érti. Maga erős, én gyenge vagyok, és egyre gyengébb. Ha nem beszélek, akkor érezheti, hogy a csendben nincs semmi, hiába keresi. A csendet sem egyformán halljuk.
Eljut mindenkihez. Az lesz az otthonunk.
Egy hete volt itt utoljára nagyon hideg. Maga is érezte, mert itt volt.
Itt voltam.
Megöregedett. Ráncos lett az arca. Lehet az enyém simább. Szokta lecsukni a szemét?
Persze. Mindig látok valamit. Egy lila foltot, amit körbevesz egy zavaros fekete gyűrű.
Én nem látok semmit. Nem is akarok látni semmit. Ha elmegy, akkor kipróbálom, hogy látom-e az arcát.
Jobb, mint egy fénykép. Nem lehet vele ilyet csinálni.
Le tudná fényképezni a halált?
Nem. Nem látható.
Már hogyne látná. Gondoljon az anyjára. Csukja be a szemét. Látja?
Látom.
Mit lát? Meg fogok halni. Maga nem. Tudja miért nem?
Mindenki.
Úgy jön, mint a Jézuska vagy a Télapó. Amikor értem jön, nem bennem lesz. Maga fogja elhozni.
Nem fogom. Én biztosan nem. Bennem nem lesz, bennem más van.
Maga fogja elhozni. Itt volt a múlt héten is. Elhozta.
Ezt nem mondhatja komolyan.
Itt van. Miért van itt? Már semmi keresnivalója nincs itt.
Valóban nincs semmi.
Azért, mert velem tudott beszélni, és vele nem, és azt képzeli, hogy vele beszélgetett, azt jól teszi.
Abban reménykedem, hogy itt találom valamelyik részét. A bőrkabátját. A zöldet. Itt feküdtek egymás mellett.
Semmi értelme nem volt. Nem lettünk barátok, csak várótársak, szobatársak. Rettentően idegesített, hogy össze-vissza beszélt. Nem tudtunk aludni. Nappal csendben volt. Tudja, hogy nem evett semmit?
Szonda volt a hasában.
Ez nem látszott a hangján. Azt gondoltam, hogy az is lefogy. Elvékonyodik, mint a lábam.
Ki tudja nyújtani? Meg ez a mozdulatlanság is bezárja a hangot.
Tudja, miben lehet biztos? Nyitva volt az ablak.
Láttam.
Ott ment ki.
Elrepült.
Elrepült.
